Ian V. Hogg: A világ mesterlövészpuskái

Gold Book Kiadó

Debrecen

Az amerikai védelmi minisztérium kutatás-fejlesztéssel foglalkozó ügynöksége, a DARPA bemutatta legújabb csodafegyverét, a OneShot mesterlövészpuskát - pontosabban azt a lézeres célzórendszert, ami 2011-től megkönnyíti a mesterlövészek életét azzal, hogy a szélviszonyok elemzésével korrigálja a célzást.

A fegyver 0,7 mérföldes (1100 méter) távolságból tízből hat halálos találatot ígér [1] 30 kilométeres szélben. A szél minden mesterlövész rémálma, és a célpontok életének megmentője: 10-15 kilométeres oldalszél, vagyis egy könnyű tavaszi szellő is képes a lövedék röppályáját akár 2-300 méteres távon is annyira módosítani, hogy az elvétse a célpontot. Tökéletes látási viszonyok és teljes szélcsend mellett egy jó mesterlövész a megfelelő fegyverrel akár 2,5 kilométerről is képes halálos találatokat elérni [2], de ilyen körülmények a gyakorlatban ritkán adódnak. A OneShot rendszer lézeres célzóberendezése azonban nem csak a célpont távolságát méri be, hanem a szél irányát és sebességét is nagy pontossággal képes megállapítani (plusz olyan, további tényezőket, mint a hőmérséklet és a páratartalom), és a távcső látómezejében a virtuális célkereszt helyzetét úgy módosítja, hogy az nem oda mutat, ahová a lézerkereső, hanem ahová a lövedék a valóságban, a szél által módosított röppálya végén be fog csapódni. A OneShot a hivatalos specifikációi [3] szerint negyvenszeres optikai zoommal segíti a mesterlövészt, éjjellátó módja is van, 1500 méterről alkalmas a célpont ellenséges mivoltának azonosítására, és 600-ról ad olyan képet az arcáról, hogy felismerhető a személyazonossága (éjjellátó módban nagyjából ezeknek a távolságoknak a felét képes produkálni). Bár az első 15 prototípust már átadták tesztelésre a hadseregnek, még jó néhány területen szorul további fejlesztésre a rendszer. A célzóberendezés egyelőre 3,75 kg (akku nélkül), és egy feltöltéssel egy óra a készenléti ideje. A célzás, és a röppálya kiszámítása elég lassú, egy percet vesz igénybe - igaz, az első lövés előtt a mesterlövésznek általában van ideje a hosszas célozgatásra. Problémát jelent viszont, hogy a célzás folyamata alatt az ellenség standard éjjellátó szemüvegekkel is kiszúrhatja a lézernyalábokat.

Egyetlen rendszer legyártásának ára jelenleg 85 ezer dollár körül van, de a tömeggyártással ezt 26 ezerre próbálják majd lenyomni. A fegyver kifejlesztésére eddig 7 millió dollárt költött a DARPA, és az eredeti tervekhez [4] (az 2000 méteres lőtávot tűzött ki 60 kilométeres szélben) képest többször csökkenteni kellett az elvárásokat.(index.hu)

A mesterlövész a gyalogos katona fegyverei számára elérhető hasznos lőtávot akár többszörösen is túlteljesítő mesterlövész puskákkal dolgozik. Két alapvető csoport különböztethető meg, a katonai mesterlövész (sniper) és a rendészeti (sharpshooter), melyek közötti különbségekről később lesz szó.

Raj-mesterlövész

Mint a neve is mutatja, a raj vagy ritkábban szakasz (kb 8-40 fő) "mesterlövésze". A Varsói Szerződés országaiban (így hazánkban is) őket nevezték mesterlövésznek, ezzel szemben az amerikai hadseregben a hidegháború végére eltűnt ez a beosztás. Napjaink konfliktusai azonban egyértelművé tették, hogy nem lehet lemondani az alkalmazásukról, ezért az amerikai hadseregben újra bevezették "designated marksman" néven.

Két irányból is meghatározó, hogy rajon belül alkalmazzák őket. Egyrészt, mivel nagyon sok van belőlük, ezért túl magas elvárásokat nem lehet velük szemben támasztani. Emellett mindig kéznél vannak (vagyis egy raj- vagy szakaszparancsnok döntését követően néhány 10 másodperc alatt bevethetőek), szükség esetén egyszerű gyalogosként is harcolhatnak (ezért nagy tűzgyorsaságú fegyvert igényelnek, ami "kapáslövésre" is alkalmas), a rajjal együtt mozognak, nem igényelnek külön biztosító, megfigyelő, szállító katonákat, vagyis logisztikai szempontból ideálisak.

Kiképzésük igen egyszerű, a rajban található katonák közül kiválasztják a legjobb lövőt, és egy rövid, néhány órás vagy néhány napos egyszerű tanfolyamot végeztetnek el vele.

Fegyverzetük esetén egyaránt fontos az alacsony ár, a nagy tűzerő, megbízhatóság, egyszerű kezelhetőség, és a pontosság. A Magyar Honvédségben az SZVD puskát használják fix 4-szeres nagyítású, távolságbecslésre is alkalmas távcsővel, az amerikaiban tuningolt (távcsővel, bipoddal ellátott) M16-t használnak, elvben fix távcsővel, amit a katonák gyakran lecserélnek 1,5-4,5 vagy 1-4-szeres változtatható nagyításúra (kisebb nagyítással gyorsabban lehet célozni, ami a közeli kapáslövéseknél fontos).

Jellemző hozzávetőleges lőtávolság SZVD-vel: fejlövés 150, mellalak 400 m-en belül, M16-tal fejlövés 200 m, mellalak 300 m-en belül. A nem-lineáris különbség elsődlegesen a lőszernek köszönhető, a Magyar Honvédségben gyengébb minőségű (nagy szórású) lőszert használnak (ezért közelre kevésbé pontosak), de ez egyben valódi puskalőszer, ami az energiáját nagy távolságon is megtartja, ezért 300 m felett is használható. Az amerikai hadseregben a raj-mesterlövészek speciális lőszert kapnak, aminek sokkal kisebb a szórása, mint amit a többi katona lőszere tud, azonban nem puska, csak karabélylőszer (kb 1/3 teljesítményű), ezért 300 m-en túl már nem használható.

Az alacsony lőtávolság következménye, hogy a távolságbecslés és a szél csak kis mértékben számít, a további környezeti paraméterek pedig egyáltalán nem számítanak.

Mesterlövész

Amerikai mesterlövész pár Afganisztánban (2006. október 19.)

A nyugati hadseregeknél hosszú ideje, és újabban nálunk is a fenti koncepciótól jelentősen eltérő mesterlövészeket is alkalmaznak.

Kiemelkedően tehetséges lövészeket választanak ki, akik rendkívül alapos kiképzésen esnek át. Ennek természetes következménye, hogy sokkal kisebb számban állnak rendelkezésre, mint a raj-mesterlövészek (kb. zászlóaljanként 3 pár, szemben a 30 raj-mesterlövésszel), ha egy szakaszparancsnok használni szeretné őket, akkor meg kell őket igényelni, megszervezni a ki- és visszaszállításukat, vagyis jellemzően néhány nap, mire a szakaszparancsnok döntéséből bevetés lesz, ha egyáltalán engedélyezik azt.

Kiképzésük rendkívül nehéz, csak a legjobbak jelentkezhetnek a tanfolyamra, de így is a résztvevők többsége nem végzi azt el. Az "egyszerű" lövészeten kívül fontos a röppályaszámítás, álcázás, felderítés tökéletes elsajátítása.

Taktikájuk, hogy tökéletes álcázás mellett, akár napokig megfigyelik a célpontot (gyakran rádión jelentik megfigyeléseiket), minél hatékonyabban végeznek a célponttal (one shot one kill), majd nyom nélkül visszavonulnak. Az sem ritka, hogy kizárólag megfigyelésre használják őket, vagyis egyetlen lövés nélkül távoznak. Az álcázás színvonalát jól jellemzi az az apróság, hogy tilos ürüléket hátrahagyniuk. A mesterlövészek leggyakrabban 2 fős csapatban dolgoznak. A pár egyik tagja a lövész, a másik a megfigyelő, akinek a fő feladata a röppálya számítása és a bevetési zónában tartózkodó célpontok meghatározása. E mellett az ő feladata, hogy ha felfedezik őket, akkor a karabélyával szükség esetén fedezze a visszavonulást, mivel a lövész leggyakrabban csak egy pisztollyal van felszerelve a puska mellett. Használatosak emellett nagyobb 3-4 fős csapatok is, ezekben parancsnok-hírközlő, esetleg még előretolt légiirányító is szerepel a csoportban (ilyenkor ők is karabéllyal vagy akár géppuskával vannak felszerelve). Gyakori a védelmi szerepkör, egy bázis környékéről akadályozzák az oda való behatolást.

A mesterlövész áldozatai legfőképpen olyan célpontok közül kerülnek ki, melyek kiiktatása számos egyéb következményt von maga után. Jellemzően nem gyalogos katonákra, hanem tisztekre, rádiósokra, orvosokra, nehezen pótolható személyekre "vadásznak". Háborús körülmények között a mesterlövészek komoly pszichikai hadviselésre is képesek azáltal, hogy az ellenséges csapatok egységei közül azt lövik le, akit mindenki szeret és tisztel, akire hallgatnak a többiek még ha nem is tiszt az illető. Érdekes tény, hogy a Vietnami háborúban egy M16-os karabélyból átlagosan 50 000 db lőszert lőttek ki egy célpont leterítése érdekében, míg mesterlövész puskából csak 1,3-et.

Rendőrségi mesterlövész

Rendészeti mesterlövészeket jellemzően túszhelyzetekben vetnek be. Magyarországon több kisebb rendőrségi alakulat is SZVD-vel van felszerelve és rendelkezik az átlagosnál jobban képzett lövésszel. A Terror Elhárító Szolgálat (TESZ) azonban, ahol a legnagyobb az esély e fegyverek bevetésére, mind felszerelésében, mind kiképzésében mesterlövészeket alkalmaz.

Rendőrségi mesterlövész

A legfontosabb különbség az elérendő cél. Katonák esetén a harcképtelenné tétel a fontos, amihez a civilizált katonák esetén egy bármilyen találat elegendő, mivel ezután kórházba kerül a meglőtt, vagyis nem fog harcolni. Nem is képes harcolni, hiszen például ha bal vállon lőnek egy tisztet, az a vérveszteségtől és a fájdalomtól képtelen arra, hogy ezután kilométereken át rohamozzon a katonái élén. Ezzel szemben egy terrorista harcképtelenné tétele alatt egészen mást értünk, itt az kevés, ha nem tud órákig kemény fizikai teljesítményt nyújtani, sőt, még az is kevés, ha 5 másodperc múlva a kezét sem tudja megmozdítani: egy AK47-essel 3 másodperc alatt akár 30 lövést is leadhat, amivel a környezetében lévő védtelen túszokban hatalmas kárt tehet. Ezért a rendőrségi mesterlövésznek azonnal (tizedmásodperccel a találat után) mozgásképtelenné kell tennie a célt. Ezért elfogadhatatlan egy szívlövés, ehelyett az agy mozgásszervi központját kell eltalálni. Mivel a fej jóval kisebb cél, 100-200m a maximális távolság, ahonnan még lövést leadnak, de nem ritka az 50m-nél is kisebb lőtáv.

Természetesen a fejre leadott lövés, az ideálist gyakran meg sem közelítő körülmények miatt nem minden esetben lehetséges. Többek között ezért is jutnak fontos szerephez rendészeti felhasználásban az olyan kialakítású és felépítésű lövedékek, melyek nem ütik át az emberi testet, nem veszélyeztetve ezzel a célpont mögött, vagy környezetében állókat. Jellemzően rendészeti felhasználású lőszerek:

• 5,56×45 mm NATO

• 6,16×51mm

• 6,5×55mm Mauser

• 7,62×51mm NATO

Ezeken kívül természetesen egyéb harcászati lőszerek is felhasználhatóak rendészeti alkalmazásban.

A mesterlövész felszerelése]

Ahhoz, hogy a mesterlövész feladatát minél eredményesebben elvégezze, elengedhetetlen egy a célnak megfelelő puska, céltávcső, lőszer és álcázás.

Az álcázást természetes környezetben leghatékonyabban az álcagúnyával (ghillie suit) lehet megvalósítani. A ruha leggyakrabban a következőképpen készül: egy katonai terepruhára (BDU) egy hálót erősítenek, majd a hálóra vászon (zsákvászon) csíkokat. Ezeket a bevetési terület növényzetének színeire festik, gyakran növényzettel is kiegészítik. Álcázásnál fontos, hogy a kidomborodó részeket sötét színekkel fedjék és a homorú részeken használjanak világosabb színeket. A puska álcázása is szokványos, alapvető cél mind a lövész mind fegyvere és felszerelése álcázásánál, hogy a formai jellegzetességeket minél jobban megtörjék.

Igen hasznos segítséget nyújtanak a fegyver feltámasztására szolgáló állványok (ú. bi-pod)(vagy ezek hiányában a hátizsák, fegyvertáska), számológép és egy napló (log book), mely tapasztalati alapon gyűjtött adatokat tartalmaz a használt lövedék röppályájára vonatkozóan, különböző távolságokon és természeti viszonyok között. Ez nagyban segíti és felgyorsítja a lövész munkáját a lövés számításában.

Szép mesterlövészpuska

A fegyverzet terén egyértelműen a pontosságon van a hangsúly. Az elavultnak tűnő forgó-toló záras fegyverek a legpontosabbak, ezért ilyet használnak. Az amerikai hadseregben M-24-et, a Magyar Honvédségnél a hazai Szép-puskát kezdik alkalmazni. Mindkettő valódi puska kaliber (7,62x51, NATO szabványú), és jó minőségű lőszert használnak hozzájuk. A távcső is kiváló minőségű, nagy nagyítású, hogy minden apró részlet jól látszódjon.

Jellemző lőtávolság: fejlövés 300 m-en belül, mellalak 850 m-en belül. Ez utóbbi távolságon már nagyon komoly feladat a röppálya számítása. Néhány adat 1000 m-es lövészettel kapcsolatban: 4 km/órás (épp hogy érzékelhető) szél 90 cm-el tolja odébb a találatot, 5 °C-kal melegebb levegő 20 cm-t emel a találaton, 1%-os hiba a távolságmérésben (1000 m 990 helyett) 38 cm-t ejt a találaton. A szélmérésnél külön probléma, hogy nem csak a lövés helyén, hanem az egész útvonal során ismerni kellene a szélviszonyokat, mivel az közben igen jelentősen megváltozhat.

A lövés számítása

Egy megfelelően kivitelezett találathoz elengedhetetlen a célpont lövésztől való távolságának kiszámítása. Számos GPS alapon vagy lézeres elven működő távolságmérő berendezés létezik ilyen célra, de ha ilyen nem áll rendelkezésre nagy segítséget nyújthat a céltávcső MIL DOT beosztása is:

(célpont magassága yardban x 1000)/MIL mérettel = a távolság yardban

(célpont magassága collban x 27.778)/MIL mérettel = a távolság yardban

(célpont magassága collban x 25.4)/MIL mérettel = a távolság méterben

Azondban a célpont magasságára csak következtetni lehet, és távcsövenként változhat a nagyítás és a mil beosztás is.

Nehéz mesterlövész fegyverek

Anyagi célpontok ellen gyakran használatosak a mesterlövészek körében az úgynevezett nehéz mesterlövész puskák. Ezek alkalmazása emberi célpont ellen elenyésző mivel szállításuk és álcázásuk nagy méretük és súlyuk miatt nehéz. Emiatt inkább antimateriális, mint mesterlövész fegyverként kategorizálhatóak. A legelterjedtebb kaliber a 12.7x99mm (.50 BMG). Ennek van páncéltörő változata is, azonban nem létezik olyan versenyszintű lőszer, mely nagy hatásfokkal alkalmassá tenné ezeket a fegyvereket az elvileg akár 2000m-es távolságok leküzdésére is. Ez a másik oka, hogy inkább nagyobb kiterjedésű célpontok ellen használatosak. Egy PSZH, radar, vagy vadászrepülőgép használhatatlanná tétele nem probléma egy ilyen lőszer számára még 1,5 km-ről sem, azonban embernagyságú, esetleg mozgó célpont eltalálása ilyen távolságról már legalább annyira szerencsejáték, mint tudomány.

A legelterjedtebb ilyen felhasználású fegyver az amerikai Barett M82 melynek számos egylövetű és félautomata változata létezik. Sajnos nemzetközi szinten kevésbé elterjedt és megbecsült a magyar Gepárd M1, melynek szintén igen sok változata van.

Rekordok^[1] [szerkesztés]

• A legeredményesebb mesterlövész a finn Simo Hayha 542 találattal.
• Irakban Timothy L. Kellner 57 találatot ért el.
• Afganisztánban a kanadai Rob Furlong 2431 méterről ért el találatot.
• A második világháború idején az orosz Ljudmila Mihajlovna Pavlicsenko 309 megerősített találattal a legeredményesebb női mesterlövésznek számít.

Források [szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz Mesterlövész témájú médiaállományokat.

1. ↑ Mesterlövész-rekordok: http://www.snipercentral.com/snipers.html

A „konfliktuskezelések” során egyre nagyobb szerep jut, és ezzel együtt egyre nagyobb érdeklődésre tartanak számot a lőfegyverek. Összeállításunkban, az utóbbi időben kifejlesztett nagy űrméretű (nehéz-) mesterlövész puskákat igyekszünk bemutatni, amelyeknek szélesebb körben kerülnek alkalmazásra. Népszerűségét leginkább hatékonyságának köszönheti ez a fegyvertípus. Nagy hatótávolságból pontosan, és ami nem elhanyagolható költséghatékonyan semmisítik meg a célpontokat. Nincs szükség tehát a drága irányítható lövedékek és rakéták alkalmazására.

Napjainkban több mint 20 különböző típusú nagy űrméretű mesterlövész puskát gyártanak a 12,7 mm kaliberűtől egészen a 20 mm-ig. A vezető szerep ebben az esetben is az Egyesült Államoké, majd Oroszország, Nagy-Britannia, Ausztria, Franciaország, Horvátország, Kína, Magyarország, Csehország és Svájc következik a sorban.

A nagy űrméretű mesterlövész fegyverek fejlesztésének fő irányvonala a teljesítmény növelése, a fegyverek súlyának, a visszarúgás erősségének csökkentése. Ezeket a tulajdonságokat úgy tűnik leginkább a fegyverek hossza határozza meg.

A nehéz mesterlövész puskák hatótávolsága 1500 – 2000 méter között van, míg egy átlagos mesterlövész fegyver (5,8 és/vagy 7,62 mm) esetében ez a távolság mindössze 600 méter. Ugyanakkor a nehéz mesterlövész fegyverek szórásképe sokkal alacsonyabb mint az átlagos űrméretű, hasonló fegyvereké. Következő összeállításunkban – a teljesség igénye nélkül – néhány elterjedt nehéz mesterlövész puskát mutatunk be Önöknek, röviden.

Egyesült Államok 

A nehéz mesterlövész puskák fejlesztése az Amerikai Egyesült Államokban a 80-as évek első felében kezdődött, a SASR (Special Аррliсаtiоns Scoped Rifle) program keretében. A program indításához nagy lökést adtak az amerikai és francia csapatok Bejrútban szerzett harci tapasztalatai. Az említett országok egységei béketeremtő missziót láttak el Libanonban az 1975-1990 között zajló polgárháború alatt. Az első nehéz mesterlövész puska a Model 500 Research Armament volt, amely azonban nem terjedt el széles körben.

A McMillan & Co. fejlesztett ki egy sorozatot M87, M88 és M93 típusjelöléssel. A típusok súlyukat, csöveik hosszát, a tár elhelyezkedését és kapacitását tekintve különböztek egymástól. Az M87 és M88 típusú puskákat az ellenséges mesterlövész csoportok ellen alkalmazták a jugoszláv válság idején, míg az M93 típust a francia békefenntartó egységek alkalmazták Boszniában.

Mindezek mellett (vagy éppen mindezek ellenére) a legszélesebb körben az amerikai M82 típusú mesterlövész puska terjedt el, amit a Barret Firearms tulajdonosa és fő tervezője fejlesztett ki 1982-ben. A fegyver modernizált változata, az M82A1, 1989-ben jelent meg a hadszíntereken. Az új fegyver súlya 12,9 kilogramm, teljes hossza 1447 mm, amelyből a cső hossza 737 mm, a tár kapacitása 10 töltény. A „Sivatagi vihar” hadművelet során a fegyver nagyfokú hatásfokról tett tanúbizonyságot. Az M82A1 típust leginkább az Amerikai Haditengerészet speciális egysége, a SEALS alkalmazta. 1992-ben az amerikai tengerészgyalogság, valamint az Egyesült Államok speciális egysége 3000 darab M82 és M82A1 típusú mesterlövész puskát rendelt.

Oroszország 

A 90-es évek elején fejlesztették ki Oroszországban a 12,7 mm kaliberű, V-94 típusú nehéz mesterlövész puskát. A kényelmesebb szállítás érdekében levehető csővel készült, ami a harci állapothoz képest – 1690 mm – „hordhelyzetben” mindössze 1100 mm. A öt lőszer befogadására alkalmas tárnak, valamint az automata újratöltési rendszernek köszönhetően viszonylag nagy tűzgyorsaság érhető el a fegyverrel.

Az SVN-98 típusú mesterlövész puskát a V.A. Degtyarev nevét viselő üzem fejlesztette ki. Az SVN-98 ismétlőfegyver egy masszív, szabadon mozgó (úszó) csővel rendelkezik, amelyet ún. hideg kovácsolással készítenek.

Az orosz fegyvergyártók büszkesége a „Vihlop” (ami magyarul annyit jelent: kipufogócső), amelyet az orosz speciális műveleti központ megrendelésére fejlesztettek ki. A fegyver súlya mindössze 7 kilogramm (szemben a nyugati gyártmányú fegyverek 9-13 kg-os súlyával). A fegyver hangtompítóval van felszerelve, ami lehetővé teszi az ellenséges célpont megsemmisítését több száz méteres távolságból anélkül, hogy a mesterlövész felfedné kilétét. A „Vihlop” első számú célpontjai az ellenség nehéz páncélvédelemmel felszerelt katonái valamint a gépjármű-technikai eszközök. Franciaország

Az eredeti kinézetű Hecate-II típusú francia, 12,7 mm-es, ismétlő nehéz mesterlövész puska a PGM Precision cég terméke. Ez az Ultima Ratio puskacsalád legnagyobb fegyvere, amelyhez 12.7 x 99 mm töltényt használnak.

• Tervező: Gilles Payen
• Gyártó: PGM Precision
• Súlya: 13,8 kg
• Teljes hossza: 1380 mm
• Cső hossza: 700 mm
• Töltény: .50 BMG (12.7 x 99 mm)
• Kaliber: 12.7 mm
• Torkolati sebesség: 825 m/s
• Hatásos lőtávolság: 1800 méter
• Maximális lőtávolság: több mint 2000 méter

Dél-Afrikai Köztársaság

Az utóbbi időszakban a 20 mm-es nehéz mesterlövész puskák egyre erősebb pozíciót vívnak ki a fegyverek világpiacán. A Dél-Afrikai Köztársaságban kifejlesztett NTW-20 típusú puskához olyan 20 x 83,5 MG151 típusú lőszert használnak, amilyet több mint 50 évvel ezelőtt a Luftwaffe alkalmazott repülőgépei fegyverzetéhez. A tervezők állítása szerint a puska hatásos lőtávolsága 1500 méter.

Az NTW-20 hosszú csövű változata az ex-szovjet 14,7 mm-es lövedékkel több mint két kilométeres távolságból képes a célt megsemmisíteni.

Horvátország

A RT-20 típusú mesterlövész puskát az 1990-es évek közepén fejlesztették ki Horvátországban. A RT-20 név jelentése: 20 mm-es „Rucni Top” – „Kézi fegyver”.

Ezt a fegyvert az egyik legerőteljesebb fegyverként tartják számon, és előszeretettel hasonlítják össze a dél-afrikai NTW-20, valamint a finn Helenius APH-20 típusokkal.

A RT-20-at sikeresen alkalmazták az 1990-es évek második felében, a jugoszláviai háború alatt.

• Kaliber: 20x110mm Hispano
• Csőhossz: 920 mm
• Súly: 19.2
• Teljes hossz: 1330 mm
• Maximum hatásos lőtávolság: 1800 méter

A magyar Gepárd

A Gepárd M1 egy 12,7 mm-es nehéz mesterlövészpuska. Rendeltetése a gyengén páncélozott célok megsemmisítése 2000 méteren belül. A fegyvert a Magyar Honvédségben korábban alkalmazott Dragunov távcsöves puskák leváltására tervezték meg.

A Gepárd pontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az az eredmény miszerint tíz lövésből kilencszer át lehet vele lyukasztani egy 900 méterre felállított hüvelyt. A Gepárd fegyvercsalád a II. világháború óta a magyar hadiipar első nagyszabású és - ma már kijelenthetjük - sikeres vállalkozása volt a lőfegyverfejlesztés területén.

Az SZVD vagy Dragunov-mesterlövészpuska (Sznajperszkaja vintofka Dragunova, rövidítve SZVD), egy gázelvételes forgózáras reteszelésű fegyver, amit Jevgenyij Dragunov tervezett 1958és 1963 között.

A Dragonov volt a világ első, kifejezetten erre célra épített fegyverre. A fegyver félautomata, csak egyes lövésre képes. A fegyver SZVD-63 típusnéven is ismert, ahol a szám a rendszeresítés évére utal. A Dragonov nem egy klasszikus mesterlövész puska, ezért gyakran katonai távcsöves puskának nevezik.

A fegyverrel szembeni alapvető követelmény a mesterlövész puskákra jellemző "egy lövés – egy találat" elv helyett a harci körülmények között egymás után gyorsan leadható pontos célzott lövések lehetősége volt.

Az SZVD-t 1963-ban rendszeresítették a szovjet hadseregben, majd megjelent a Varsói Szerződés többi tagállamának fegyverzetében is, ahol a gépesített lövész alegységek szakasz szintű támogató fegyvere volt.

A Barrett M82A1 egy félautomata romboló mesterlövész puska. A fegyver 50-es kaliberű lőszert használ. A fegyvert elsősorban arra terveztek, hogy a fedezék mögött vagy páncélozott harci járműben lévő ellenséget megsemmisítse.

A fegyver felépítése és torkolati sebessége, lehetővé teszi a lövésznek akár 2,4 km-es távolságból is leadhat pontos lövést. Ennél a fegyvernél teljes mértékben érvényesül „az egy lövés egy halál” elv.

Az Irakból hazatérő katonák csak dicsérni tudták a fegyvert

A fegyvertervezők elsősorban a mesterlövészpuskák, valamint a géppisztolyok megújításán dolgoznak. Az új lőfegyverek a hozzájuk csatlakozó új kiképzési metodikával növelni fogják a harcoló katonák hatékonyságát.

Mesterlövészpuskák

Az Egyesült Államok hadserege 2009 májusában írta ki az M-24 típusú mesterlövészpuska módosított változatának elkészítésére felhívó tendert. A típus széles körben elterjedt az USA hadseregében. A pályázatra négy cég jelentkezett, akiknek 2010. március 11-ig kellett leadniuk az általuk elkészített, modernizált M-24 puskákat. A módosított fegyverek tesztjei március végén kezdődhetnek meg, és a tervek szerint ez év nyarán kihirdetik a tender nyertesét, és várhatóan az első, új verziójú puskákat még 2010 őszén átveheti a hadsereg.

Az M-24 mesterlövészpuska az 1980-as évektől számít az egyik alapfegyvernek az amerikai hadseregben, és ez idáig szinte semmilyen jelentős változtatást nem hajtottak végre rajta. A mesterlövészpuska az 1960-as években megalkotott Remington 700 típus módosított változata. Az M-24 mesterlövész puska egy 7.62 mm-es, forgó-tolózáras ismétlő fegyver, amelynek belső tárja 5 darab, 7,62x51 mm-es lőszer befogadására képes. A szabadlengésű cső növeli a fegyver pontosságát. A mesterlövészpuskát M3A 10X nagyítású céltávcsővel használják, amellyel az M24 körülbelül 800 m-ig pontos. Mindazonáltal hadműveleti területeken – Irakban és Afganisztánban – már feljegyeztek olyan eseteket, amikor több mint ezer méteres távolságból is hatékony volt a fegyver.

A hadsereg követelményei szerint a módosított mesterlövészpuska hatásos lőtávolsága nem lehet kevesebb, mint ezer méter. Mindezen túl a fegyvert el kell, hogy lássák egy öt, illetve tíz lőszer befogadására képes külső tárral, valamint egy 3x – 25x állítható irányzékkal. A modernizált M-24-es esetében 7,62x67 mm-es lőszereket fognak alkalmazni. Ilyen kaliberű lőszert jelenleg is tudnak használni, ugyanakkor az új fegyver esetében már csak ezt a kalibert alkalmazzák. A mesterlövészeknek valószínűleg nem kell újratanulni a fegyver használatát. Számukra rövid tanfolyamokon ismertetik az új az optikai távcsővel való célzás módszereit, valamint a fegyver megváltozott szolgáltatásait.

Egyéni kézifegyver

Az M-24 módosítására kiírt tender mellett az USA hadserege 2009 közepén pályázatot hirdetett egy új gépkarabély kifejlesztésére, a ma rendszeresített Colt M4 típus felváltására. A cél érdekében a hadseregnek meg kellett váltania az M4 típussal kapcsolatos jogokat a Colt cégtől annak érdekében, hogy a tenderen több cég indulhasson. Az M4 gépkarabélyt az Egyesült Államok 1997 óta alkalmazza. Ez idő alatt több mit 90 ezer darabot gyártottak a lőfegyverből.

Az M4 gépkarabély automata vagy félautomata fegyver, amelyhez 5,56x45 mm-es NATO lőszert használnak. Sorozatlövés üzemmódban a fegyver 3 lövést ad le egymás után annak érdekében, hogy a lövészt ismét célzásra, ezáltal pontosabb lövésekre kényszerítse. Az M4 elméleti tűzgyorsasága 700/95 lövés/perc, lőtávolsága 500 m. A fegyver tárkapacitása 30 lőszer. A fegyver többféle kiegészítővel is felszerelhető (optikai irányzék, infratávcső, lézerirányzék, taktikai lámpa, hangtompító).

Kiképzés

2010 májusától az USA hadserege a tervek szerint áttér egy új lőkiképzési program végrehajtására. Az új kiképzési program az ARM 6 elnevezést kapta, és az amerikai hadsereg Fort Benningben található bázisán került kidolgozásra. A program keretén belül minden egyenruhát viselőnek végre kellene hajtania a komplex kiképzést, amelynek egyik fő eleme az 50 – 300 m-es távolságban felbukkanó célok megsemmisítése. A feladat végrehajtásához 30 lőszert kapnak a katonák, és a célokat nem egy helyről, hanem folyamatos helyváltoztatás mellett (fedezéktől fedezékig mozogva) kell leküzdeniük.

Összeállította

Kerekes Tamás

Guy de Pourtales: Három zarándok Chartres-ba tart

Tartalom:
Guy de Pourtales legendája nyomán rímelő magyar ballada formába átköltötte Ignácz Rózsa 1953-ban. A szöveget átdolgozta és az utószót írta Makkai Ádám 2007-ben.

Kötés: bársony / velúr
Oldalszám: 61 oldal
Kiadó: Tinta Könyvkiadó, 2008
ISBN: 9789637094880

Bűbájos mese, a ferences gondolatkörből, beszélő állatokkal, vándorúttal, akadályokkal, többször megjelenik maga a Sátán, de aztán célba jut a három főszereplő. A szöveg fordítása és ennek története szintén egy kész regény. Bűbájos, mély, és izgalmas olvasmány.

„A helyes cél képzetét már a fiatalokban kell megszilárdítani. Életleckéket találhatunk például Kindelmann Győző Gyémánt a tűzben című izgalmas ifjúsági regényében is, amely olvasmányosan, romantikus ihlettel idézi a keresztényüldözések hitvallóit, közöttük Tarziciust, aki valóban a mennyben gyűjtött kincseket. De utalhatok egy másik olvasmányomra is, Guy de Purtalè legendájának Ignácz Rózsa átköltésében megjelent balladás változatára, amelyet az írónő fia, Makkai Ádám gondozott, s Három zarándok Chartres-ba tart címmel adott ki. Ignácz Rózsa jövőre lenne százéves, alkotóereje teljében hallgattatták el. Ez a naiv legenda talán vigaszául szolgált, esetleg még el is mosolyodott átdolgozása közben.

    Nevenincs, Gergő és Bálint leprás, gennyes sebekkel megpróbáltatások sorát élik át, végül „székesegyházhoz érnek, s a bejáratnál lévő Krisztus-szobor engedélyt ad, hogy belépjenek. Lemennek a kriptába, és örökre ott maradnak. „Krisztus Anyja nagy Szent Árnya - mint egy órjás világfátyol, - három árva kis árnyékra - védelmezőn ráborul." Három sírba fektették őket az ég angyalai, s Bálint sírkövére a SZERETET szót vésték:

Mi Urunk, a Jézus Krisztus

Üdvözültek seregébe,

fönt a mennybe három lelket,

zarándokot beeresztett.

    Bűnökkel sebezve haladunk zarándokutunkon. Életünk leckéjét napról napra elvégezve reménykedhetünk, hogy egykor a mi arcunkon is „földöntúli tiszta szépség s örök béke tündököl".

Rónay László  

A Galaktika magazin júliusi számában folytatódik Lino Aldani olasz szerző kisregénye. A hónap központi témája a világűr gyarmatosítása. A kisregényen kívül ehhez kapcsolódnak még John Park „Szoftverpestis”, illetve Antal József „Vénuszlakók – Egyedül” című novellái.

Thomas R. P. Mielke egy, a világűrben elkövetett gyilkosság után nyomoz, Kij Johnson Nebula-díjas írása pedig egy ember és egy idegen bizarr kapcsolatát boncolja. Chad Oliver elbeszélésének jövőbeli világában a fogyasztói társadalom extrém változata már a szociális berendezkedési formákat is árucikként kínálja. A havi retróban Mihail Gresnov a barlangkutatók amúgy is kalandos életébe csempész egy csipetnyi fantasztikumot. A játékrovat az „Alien Breed Impact”-et ismerteti, a filmajánló egy profi színvonalú finn amatőr produkciót. Olvasható továbbá cikk a zselici égbolt-rezervátumról, a kijelzővel és billentyűzettel ellátott, újfajta bankkártyákról, egy reptéri mobil pihenőhelyről, SF-témájú szappanokról, valamint a Hello Kitty és a Star Wars világának meghökkentő egyesítéséről. A könyvrovat egy új orosz SF-regényt mutat be, exkluzív interjúnk pedig Cory Doctorow-ot, a Creative Commons prófétáját, a KIS TESTVÉR szerzőjét szólaltatja meg. A Galaktika 244. számát keresd az újságárusoknál vagy a Galaktika boltban!

Az e havi szám 2 féle melléklettel is megvásárolható 1290 Ft-ért a Relay és Inmedio üzletekben (illetve korlátozott számban a Galaktika szerkesztőségében). Az egyik a Shinobi című, természetfölötti harctudást csillogtató nindzsák háborújáról szóló japán produkció, a másik pedig a Krrish, egy indiai szuperhős film látványos trükkökkel és az elmaradhatatlan énekes-táncos jelenetekkel.

szerkesztoseg@galaktika.hu

kuba@galaktika.hu

kommunikacio@galaktika.hu

„Az elmúlt években 12 darabos sorozatokat készített, többek között maszkokat ’belső tájjal’. Sorozatai a kép és a tárgy viszonyát, összefüggéseit reprezentálják. A maszkok mellett kollázsokkal, festett fakorongokkal és betonszobrokkal is kísérletezik.” Csurgai Ferenc munkásságáról a művész sokrétű alkotótevékenységét elemző eszmefuttatása lezárásaként. A sokoldalú művész – aki 1985-ben festőként végzett a budapesti főiskolán – az elmúlt másfél-két évtizedben a festészet - és az experimentális műkreáció új kifejezési lehetőségeket kereső, oly izgalmas ágazatai – mellett mind erőteljesebb szobrászati alkotótevékenységet fejtett ki, amelynek mintegy összefoglalásaként 2003. áprilisában a Magyar Képzőművészeti Egyetem epreskerti Parhenon-fríz Termében rendezett Felhőnéző című kiállításán vonultatta fel különös szobrászati kérdésfelvetésekre reflektáló különös műveit.

A festő Csurgai Ferenc szobrászi fellépése korántsem volt előzmények nélküli. Még 1984-ben főiskolásként megnyert egy domborműpályázatot, amelynek eredményeként a budapesti Margitsziget szabadtéri színpadának előcsarnokában egy olyan vasbeton reliefet komponálhatott és kivitelezhetett, amely három figurát jelenít meg. Négy esztendővel később, a budapesti Stúdió Galériában rendezett tárlatán a Harcosok című, a konkrétságok és elvontságok határvonalán egyensúlyozó, patinázott gipsz plasztikai sorozatát mutatta be, majd 1990-ben betonszobor-alkotási programjára nyerte el a Derkovits-ösztöndíjat. A program sikerességét tanúsítja, hogy a Műcsarnok Architektonikus gondolkodás ma című 1990-es kiállításán egy nagyméretű betonkompozícióval jelentkezett. Mindemellett a szobrászati műteremtést – és a festői-grafikusi munkálkodást – a főiskolai évektől végigkísérték azok a tárgykollázs-építési kezdeményezések, amelyek során először talált tárgyakból (kulcsokból, üvegcsékből, stb.) állított össze színpadszerű jeleneteket, illetve téri kompozíciókat, amelyekben később a talált tárgyakat kisméretű plasztikáival váltotta fel. A jelenetekről fotósorozatokat készített, a kinagyított képeket festéssel korrigálta illetve gazdagította: a tér síkba fordításának indirekt tanulságait újabb és újabb plasztikai kísérleteinél kamatoztatta. Hosszan tanulmányozta a megvilágított szobor természetét, a különböző fény-effektusok, a vetített képek által elmozduló szobor-tömegviszonyokat, a plasztikai formamódusolásokat, a hatóerő-változásokat, majd térbe komponált műveit performance-ok alkotóelemeivé, szereplőivé, illetve színtereivé avatta.

Csurgai Ferenc térkutatási és térberendezési kísérletei együtt zajlottak formakereső- és formateremtő kezdeményezéseivel, amelyeknek alapvető meghatározója volt az adekvát alapanyag megteremtését célzó, és az optimális anyagalakítást szolgáló technológia kidolgozása. A művész rendkívül elmélyült, hosszú évekig tartó kutatómunkával, szívós anyagkísérletekkel dolgozta ki azt az időálló, szilárd, nagyobb léptékű kompozíciók létrehozására is alkalmas, a plasztikai szándékokat érzékenyen tükröztető, jól alakítható anyagot és azt a technikát, amely műveinek egyedi sugárzású, karakteres jellemző jegyévé, s egyszersmind a szobrászi gondolattal eggyé forrt matériájává és eljárásává szintetizálódott. Törekvéseinek eredői, az előképek között fontos alkotások Péri László ezerkilencszázhúszas években készített figuratív cementszobrai, majd a harmincas években alkotott, a nedvesen tartott cement közvetlen formázásával alakított, konstruktív szellemiségű reliefjei. Az ábrázolásra, a megjelenítésre hivatkozó kifejezés, az imitatív szobrászati tárgyalakítás konvencióit elvető, az elvonatkoztatások tartományába emelkedő Csurgai-szobrok alapanyagává az az általánosan ismert, cementből, kavicsból és vízből álló, köznapi kifejezéssel betonnak nevezett építési anyag vált, amelyet laboratóriumban nyolc-kilenc alkotóelemből, illetve adalékanyagból precíz receptúra szerint, grammnyi pontossággal kevert össze a művész, így nyerve rendkívüli finomságú, nagyon kedvező fizikai tulajdonságokkal rendelkező, megszilárdulásának folyamatában szabályozható, tetszőlegesen színezhető matériát. Ez a betonmassza formába önthető, mint a bronz, alakítható és megszilárdítható tömb- és héjszerűen is, vagyis sík- és homorúan vagy domborúan meghajló palást-felületek alakítására, a tér dimenzióiba kiterjedő konstrukciók és organizmusok megtestesítésére is – a mérethatárok korlátozása nélkül – alkalmas. Éleket, kiszögelléseket, nyúlványokat éppúgy képezhet, mint ívesen határolt, lágy áttűnésekkel találkozó plasztikai elemeket. A bronz viszonylagos színtelenségével szemben a finom nyersanyagból kivitelezett betonszobrok anyaga változatosan színezhető, tompán fénylő felülete bársonyosan simává kezelhető, illetve reliefszerűen formálható. A Csurgai Ferenc által kidolgozott technológia, illetve az alkalmazott technika révén e munkák megszabadulnak eredendő nehézkességüktől, roppant súlyuktól: ezeket a kompozíciókat szemlélve könnyed, a betonról kialakult beidegződéseinket megsemmisítő művekkel szembesülünk.

A beton fantasztikus alakíthatósági, formálási lehetőségeit pazar módon kiaknázzák Csurgai Ferenc a közelmúlt másfél évtizedében megformált és kivitelezett kompozíciói: néhány kisplasztika, a számos munkát felölelő, túlnyomórészt középméretű, ún. kisszobrokból álló mű-sorozat, és egy közösségi térben 1991-ben felállított monumentális alkotás. Művei az amorf tömbszerűség és a konstruktív alakítás olyan, különlegesen érzékeny együttjátszásaiként valósultak meg, amelyben szabálytalan alakzatok és geometrikus jellegű formációk váltakoznak, kapcsolódnak egymáshoz, illetve teremtik meg talányos átmeneteiket. E művek átható, dinamikus térszervező erőit demonstrálják a héjszerűen megjelenő tömegek és a tömbszerűnek tűnő héjak jelenségei, amelyek csak a mű minden nézetből való szemrevételezése, körbejárása során tárják fel valós természetüket, de úgy, hogy illuzionisztikus hatásvilágukat, a bizonyosságok és bizonytalanságok között feszülő ambivalens voltukat, villódzásukat megőrzik. Ezt a virtuális mozgást, ezt a feszültséget ellenpontozzák a szobrok térbeli elhelyezkedését, pozícióját kijelölő, a határozott horizontális vagy a vertikális hangsúlyt meghatározó tengelyek, amelyeket általában nem zavarnak meg diagonálisok. Ebben a nyugodt alaphelyzetben a bonyolult átfordulások, az áttörések és az áthatások, az összeolvadások és a szétválások a mű határoló- és közeg-tereit talányosan és leleményesen egyesítik. A Csurgai-kompozícióhoz közeledő szemlélőt elsőként talán a természetes/mesterséges jelleg ellentéte, illetve dilemmája ragadja meg: ezek a titokzatossággal áthatott szobor-alakzatok, bár lényeges elemeikként megjelennek szabályos, higgadt, logikus formációk is, nem interpretálhatók konkrét valóság-tényezőkre, folyamatokra vagy furcsa természeti képződményekre, vagy akár az elvont-konstruktív építkezésre hivatkozva: az eltérő képzeteket keltő, más és más emóciókat élesztő formákból felépített rend megbonthatatlan, kompakt egység. Mintha a sejtelmes transzcendencia hideg logika által áthatott birodalmában járnánk.

Az Architektonikus gondolkodás ma kiállításon bemutatott Architektonikus forma című nagyméretű, két méternél magasabb, körülbelül négy méter széles, mintegy két méteres mélységű betonkompozíció 1991-ben lelt végleges otthonra a ceglédi Toldy Ferenc Kórház kertjében. E homorú és domború, valamint sík felületek, meghajló palástok és merev elmetszések átmeneteiből épülő, az áttörések és nyúlványok révén artikulálódó pozitív és negatív tereket élesztő, zöldes alapszínű, felületén fehér és vörös színű csíkokkal festett, karcolásokkal és bemélyedésekkel gazdagított betonplasztika a XX. századi magyar monumentális szobrászat egyedülálló alkotása. Jóllehet 1975-ben a Beton és Vasbetonipari Művek – és a korszak ideológusai – kezdeményezésére Vilt Tibor, Kass János és Gulyás Gyula Térformák címmel olyan kollekciót mutatott be a Dorottya utcai Galériában, amely az előre gyártott építészeti betonelemek variálásával, felhasználásával tervezett modellekre alapozva próbálta körvonalazni a korszak új szellemű szobrászatát, de (szerencsére) az elképzelés megrekedt a tervezés fázisában. A szocializmus évtizedeiben számos, elsősorban politikai emlékmű-funkciójú, architektonikus jellegű, betonból készült monumentum valósult meg – eklatáns példaként említhető a hatvanas-hetvenes évtizedfordulón felavatott, a Heckenast János tervei alapján megvalósult hatalmas szombathelyi Felszabadulási emlékmű, vagy a Mészáros Mihály által alkotott budapesti, 1975-ös Budai Önkéntes Ezred-emlékmű (napjainkban már a budatétényi szoborparkban) - , illetve több, architektúrához kapcsolódó dombormű is született, de autonóm művészeti programot megvalósító, jelentős betonszobor nem készült. Csurgai Ferenc ceglédi, kizárólagosan esztétikai aspektusokkal árnyalt, elvont monumentális kompozíciója a beton anyagát újszerűen alkalmazó, új minőségeket kreáló, társtalan műként áll a magyarországi köztéri emlékanyagban.

A XX. század során, és hangsúlyosan a múlt század utolsó harmadában a hagyományos kifejezéssel szobrászatnak nevezett művészeti ágazat számos új anyagot, eszközt, effektust vont hatókörébe. Csurgai Ferenc a tradicionális plasztikai tárgy anyagának megújításával és hatóerőinek, kifejezési lehetőségeinek gazdagításával, de a tradicionális plasztikai eszközrendszert – az anyagot, az anyag által megtestesített formát, a tömeget, a teret – alkalmazva és vezérelve, s a szobor-mű klasszikus státusát megőrizve alkotja betonszobrait. A hagyományokhoz kapcsolódó és az azoktól gyengéden elrugaszkodó művei ismeretlen formaszépségek szintézisei, termékeny gondolatok gyújtópontjai.

Wehner Tibor

BÁRDOSI JÓZSEF: SÍK, PLASZTIKA, ARCHITEKTONIKA

Valahol Cegléden

Van olyan képzőművész, aki mindig ugyan arról “beszél”, akár rajzol, fest, farag vagy önt. És nem csak ugyan arról, hanem ugyan azzal kifejezésmóddal “beszél”, tehát divatirányzatoktól mentes, összefüggő életművet épít. Efféle konzekvens alakja a modern művészettörténetnek Georges Braque, a hazai kortárs művészetnek Deim Pál, és bátran mondhatom, hogy Csurgai Ferenc is olyan, aki a maga útját járja. A maga útja pedig következetes és építkező tevékenységet jelent. A következetes építkezés azonban együtt jár a folyamatos kísérletezéssel is. A kísérletezés azonban egyedi utat predesztinál esztétikailag és egzisztenciálisan is. És aki egyedi úton jár, mint a kísérletező, magányos harcossá válik. A magányos harcos pedig nélkülözi a fővárosi pásztor, ma úgy mondjuk a kurátor támogatását, tehát pénzt és hírnevet egyaránt, de leginkább a mesterségesen összetákolt szellemi akol langymelegét. A bátorság és lemondás viszont megvédi a divatok és a kurátorok múlandóságától. Csurgai is afféle vidéki vagabund vagy talán láthatatlan harcos, akinek nem sok kiállítása volt az elmúlt tíz évben Budapesten, ha egyátalán volt.
Csurgai, 1979-85 között, három kiváló mester, Klimó Károly, Blaski János és Kokas Ignác mellett vált festővé a képzőművészeti főiskolán. Mesterei par exelence festők maradtak mindezidáig, Ő azonban már kezdetben három-négy műfaj irányába kaput nyitott maga számára. A 80-as évek elején indult pályája, tehát húsz alkotó év, húsz kísérletezve alkotó év áll mögötte. Türelmes munkájának köszönhetően mára egyértelmű összefüggést rajzolnak fel a különféle műfajokban készült művei. Egyaránt ugyanarról “beszélnek” festményei, grafikái, vetített grafikái, kisplasztikái és betonszobrai. Tevékenységének első jellegzetes műfaja a festészet volt. A 80-as festészete az informel, az anyagfestészet újragondolását, személyessé tételét és a tanúságok levonását jelentette. A személyessé tétel annyit jelentett, hogy alkotói identitása megőrizésével nem hódolt be a művészettörténet kompatibilis új festészetnek. A tanúság pedig csupán annyi, hogy a divat elmúlik, festészet azonban az új festészet előtt is volt és az új festészet után is lesz.

Fényfestés, vetített szobor

Csurgai főként materiálfestészettel foglakozott a 80-as évek, 90-es évek fordulóján, de nem mondott le a fény, az illúzió és a tér komplexebb megjelenítésének lehetőségéről sem. A galéria üres fehérsége mindig időtlen, személytelen és neutrális, tehát igen alkalmas a forma, tér és idő együttes reprezentálására. Ilyen komplex tér-időutazást tett Csurgai “Ré keresése” c. fényperformanszának bemutatásával. “Ré keresése” vetítés, olyan fényprojekció, amely lehetővé tette az átlépést a festészet szűkebb dimenziójából a tér-idő-lét hármasságába. Nevezzük a műfajt vetített térnek. A fények és árnyak egyrészt jelekké, formákká alakulnak, másrészt láthatóvá teszik, de úgy is mondhatjuk kijelölik a tér, a mozgástér határait. A vetítéssel azonban nem csak egyszerűen átváltozik a galéria semleges aurája egy másikra, hanem meg is elevenedik. A kereső/performer belép a fénnyel jelölt térbe, jelenlétével birtokba veszi, mozdulataival pedig személyessé teszi azt. A folyamat során azonban nem csak a kereső jelenléte hat a térre, hanem a tér is visszahat rá. A vetítetés ornamentális fényjelekbe öltöztetve átlényegíti a keresőt, aki mozdulatlanul szobor, idol, megmozdulva harcos.
Befejezésül, nem hagyjuk megjegyzés nélkül, hogy a dolognak teoretikai vetülete is van. “Ré keresése” és a “Harcos büsztök” a 80-as évek végétől készültek, ekkor Magyarországon még hatott a posztkonceptualizmus, egész pontosan együtt élt az Újszenzibilitással. Csurgai felfogását is jellemezte a kettősség. A vetítés, a mozgás, a fény, az “elanyagtalanítás” még az avantgárdra utal. Azonban az experimentalizmus, a keresés, a kutató fázis lesz az alapja Csurgai későbbi munkáinak. Ezentúl, Ré-vel a mítosz, a mítosszal pedig a múlt, az idő bukkan fel a jelenben. Az avantgárd jövőorientált, mint sem hogy a régenvolt mitikus ideje felé kacsintgatna. Csurgai, a Rét kereső harcos pedig az esztétikum “formaidejébe” mozogva lép elénk, mint Gémes Péter gyászosan szép árkádiai füstképein.

Kép-szobor-tér

A vetítés esszenciálisan tartalmazta Csurgai, olyan jövőbeli elképzeléseit, mint tér és szobor egybefoglalása. A vetítés bőven elég volt számára, hogy egy-egy részletre koncentrálva továbbgondolja a lehetőségeket. A folyamat következő fázisát a “Harcos büszt”-ök jelentették. A “Harcos büszt”-ök megalkotása egyszerre volt szobrászi és festészeti feladat. A vetítés felvetette azt a kérdést, hogy az ornamentális dekorativitás uralja-e a dimenzionális hatást, vagy a negatív, áttört részekkel a plasztika karakterét erősítsék. Csurgai képzettsége szerint ugyan festő, még is kiváló érzékkel használja a színezést. A kiváló érzék annyit jelent, hogy a festés nem tompítja a büszt háromdimenziós hatását, de nem is veszti el formaalakító szerepét. A kétféle minőség egybesimításában, a vetítésen, a tapasztalaton kívül legfeljebb a festett, archaikus görög szobrok, esetleg az Oskar Schlemmer és Klee által tervezett bábok és Übük szolgálhattak mintaképül a munkája során.
A “Harcos büszt”-ök után már “csak egy lépés” a betonszobrok világa. A “csak egy lépés”, persze folyamatos kísérletezés jelent. Mint feljebb írtam, a “Ré keresése” c. vetítés esszenciálisan tartalmazta Csurgai elképzeléseit, amelyeket a betonszobrokba sűrített. A betonszobrokat megszabadítva beágyazottságuktól autonóm műtárggyá formálja. Az autonóm műtárggyá formálás pedig a dolgok megfordításával történik.

A szobor immár nem része és nem is hordozója a dolgoknak, hanem magába foglalja mindazokat. Egyesíti magában mindazt, ami külön volt: a fény-árnyékot, színeket, a mozgást és leginkább a teret.
A dolgok megfordításának lényege, hogy a szobor nagy egységén belül kisebb egységek keletkeznek, effélét szobrász egyébként soha sem tenne. A lényeget tekintve, Csurgai nem csak tömegként, tehát szoborként, hanem térként is, és felületként is kezeli az anyagot. Azt is mondhatom, hogy a forma-, illetve a téralakításnak különféle szintjeit artikulálja. Első szint, távolról az összbenyomást adja: itt a befoglaló forma érvényesül, olyan mint a piramisok látványa, szerkezetileg ez az architektonikus szint. A másodikon – közelebbről – a nagy egység részformái is látszanak. Látszanak az áttört formák “negatív terei”, sőt a felületen reliefszerű mélyedések látszanak, mint a piramis belsejében. A formák gazdag artikuláltsága jelenti a szobrászat, a plasztika, de mondhatom, hogy a relief szintet. A mélyített relief látványa - bizonytalan téri státuszával - viszonylag szokatlan az európai szemnek, egyaránt lehet plasztikai és festői hatása is. Az aláfaragásra emlékeztető mélyreliefek fény-árnyék modelláló hatása, a vetítéssel és a festéssel jelenti a betonszobrok harmadik érzékelési szintjét. A harmadik szinten a monumentalitás ugyan megmarad, de a plasztikus hatás felolvad a színes látvány dekorativitásában.
A fentiekből következik, hogy nem klasszikus, nem tiszta műfajjal van dolgunk, hanem sokkal inkább a nagy egységgel, az összművészettel. A betonszobrok műfaja, világa nem egyértelmű: lehet makett, lehet tájjel, lehet gigantikus tájterv, lehet emlékmű-terv, de sokféle más funkciónak is megfelel, ha egyszer meg is valósul. Legvégül pedig azzal fejezem be, hogy a képzőművészet hagyományos műfajai megfelelő kortársi “vérátömlesztéssel”, még a látványosság szintjén is felveszik a versenyt az elektronikus és a digitális kultúra csodáival, miként Csurgai Ferenc munkái is bizonyítják.

-----

Csurgai Ferenc szobrai különös téri halmazok, amikben nem is formák, hanem különböző megfejtések rakódnak egymásra.
Első olvasatuk egy-egy, a felismerhetőség határáig redukált fekvő, ülő, elmozduló emberi figura, esetleg páncélba burkolózott lovas.
Második megfejtés: emberi arányrendszerre komponált, váratlan áttörésekkel bolondított épület.
Harmadik megközelítés: összegyűrt, feltekert, meghajlított domborművek.
Negyedik értelmezése: térbe szervezett, soknézetű festmények.

Az értelmezési vetületek burjánzását fokozandó, a szobrász bizonyos kiállítási helyzetekben festményeket vetít a plasztikákra, de még itt sem áll meg, a látványt fényképezi, visszaredukálja két dimenzióra.

Ez a módszeresség, a kutató-művészi attitűd tetten érhető Csurgai teljes életművében.
Az egymásba szövődő anyag és formatani kutatások első fázisa a honfoglalás kori magyar íj rekonstrukciója volt. Az íj és használata olyan egymásra rakódó problémasort vet fel, ami a fizika törvényeiből indulva átvezet a pszichológia és a filozófia területeire, és a tárgyi formai végeredmény esztétikai tartalommá válik, amely elválaszthatatlan a fizikai és szellemi energiakoncentrációtól.
A következő, immár évtizedes kísérletsor egybeforr művészi munkájával, annak kiteljesedésével, ez pedig az öntött beton szobrászi felhasználása. Szakmatörténeti szempontból is érdekes folyamat, amikor egy új technológia kezdi megteremteni a maga formai sajátosságait, lehetőségeit. Az eredmények, hibák kényszerítik az alkotót a továbblépésre, de főleg a technika és az anyagösszetétel fejlesztésére.

Ritka és szerencsés egybeesés, amikor maga az alkotó fáradhatatlanul kutatja, tökéletesíti a technikát, és még el is tudja kerülni az eredmények didaktikus, illusztratív csapdáit.
Csurgai Ferenc úgy érett mesterré a betonszobrászatban, hogy kiforrott művésszé is vált egyben.
A kutató elme különös szerzet, nem engedi a szobrászt, hogy önfeledten alkalmazza a birtokba vett lehetőségeket.
Az eddigi anyag és forma koordináták mellé egy harmadikat is vállal, (valljuk be, távol a szobrászattól) a hangzás problematikáját.
Maga a kaland annyira új és a forma-hang összefüggések annyira szokatlanok a képzőművészet világában, hogy csak bizakodó üdvözletünket küldhetjük távolból a kalandos utazónak.

„Az elmúlt években 12 darabos sorozatokat készített, többek között maszkokat ’belső tájjal’. Sorozatai a kép és a tárgy viszonyát, összefüggéseit reprezentálják. A maszkok mellett kollázsokkal, festett fakorongokkal és betonszobrokkal is kísérletezik.” Csurgai Ferenc munkásságáról a művész sokrétű alkotótevékenységét elemző eszmefuttatása lezárásaként. A sokoldalú művész – aki 1985-ben festőként végzett a budapesti főiskolán – az elmúlt másfél-két évtizedben a festészet - és az experimentális műkreáció új kifejezési lehetőségeket kereső, oly izgalmas ágazatai – mellett mind erőteljesebb szobrászati alkotótevékenységet fejtett ki, amelynek mintegy összefoglalásaként 2003. áprilisában a Magyar Képzőművészeti Egyetem epreskerti Parhenon-fríz Termében rendezett Felhőnéző című kiállításán vonultatta fel különös szobrászati kérdésfelvetésekre reflektáló különös műveit.

A festő Csurgai Ferenc szobrászi fellépése korántsem volt előzmények nélküli. Még 1984-ben főiskolásként megnyert egy domborműpályázatot, amelynek eredményeként a budapesti Margitsziget szabadtéri színpadának előcsarnokában egy olyan vasbeton reliefet komponálhatott és kivitelezhetett, amely három figurát jelenít meg. Négy esztendővel később, a budapesti Stúdió Galériában rendezett tárlatán a Harcosok című, a konkrétságok és elvontságok határvonalán egyensúlyozó, patinázott gipsz plasztikai sorozatát mutatta be, majd 1990-ben betonszobor-alkotási programjára nyerte el a Derkovits-ösztöndíjat. A program sikerességét tanúsítja, hogy a Műcsarnok Architektonikus gondolkodás ma című 1990-es kiállításán egy nagyméretű betonkompozícióval jelentkezett. Mindemellett a szobrászati műteremtést – és a festői-grafikusi munkálkodást – a főiskolai évektől végigkísérték azok a tárgykollázs-építési kezdeményezések, amelyek során először talált tárgyakból (kulcsokból, üvegcsékből, stb.) állított össze színpadszerű jeleneteket, illetve téri kompozíciókat, amelyekben később a talált tárgyakat kisméretű plasztikáival váltotta fel. A jelenetekről fotósorozatokat készített, a kinagyított képeket festéssel korrigálta illetve gazdagította: a tér síkba fordításának indirekt tanulságait újabb és újabb plasztikai kísérleteinél kamatoztatta. Hosszan tanulmányozta a megvilágított szobor természetét, a különböző fény-effektusok, a vetített képek által elmozduló szobor-tömegviszonyokat, a plasztikai formamódusolásokat, a hatóerő-változásokat, majd térbe komponált műveit performance-ok alkotóelemeivé, szereplőivé, illetve színtereivé avatta.

Csurgai Ferenc térkutatási és térberendezési kísérletei együtt zajlottak formakereső- és formateremtő kezdeményezéseivel, amelyeknek alapvető meghatározója volt az adekvát alapanyag megteremtését célzó, és az optimális anyagalakítást szolgáló technológia kidolgozása. A művész rendkívül elmélyült, hosszú évekig tartó kutatómunkával, szívós anyagkísérletekkel dolgozta ki azt az időálló, szilárd, nagyobb léptékű kompozíciók létrehozására is alkalmas, a plasztikai szándékokat érzékenyen tükröztető, jól alakítható anyagot és azt a technikát, amely műveinek egyedi sugárzású, karakteres jellemző jegyévé, s egyszersmind a szobrászi gondolattal eggyé forrt matériájává és eljárásává szintetizálódott. Törekvéseinek eredői, az előképek között fontos alkotások Péri László ezerkilencszázhúszas években készített figuratív cementszobrai, majd a harmincas években alkotott, a nedvesen tartott cement közvetlen formázásával alakított, konstruktív szellemiségű reliefjei. Az ábrázolásra, a megjelenítésre hivatkozó kifejezés, az imitatív szobrászati tárgyalakítás konvencióit elvető, az elvonatkoztatások tartományába emelkedő Csurgai-szobrok alapanyagává az az általánosan ismert, cementből, kavicsból és vízből álló, köznapi kifejezéssel betonnak nevezett építési anyag vált, amelyet laboratóriumban nyolc-kilenc alkotóelemből, illetve adalékanyagból precíz receptúra szerint, grammnyi pontossággal kevert össze a művész, így nyerve rendkívüli finomságú, nagyon kedvező fizikai tulajdonságokkal rendelkező, megszilárdulásának folyamatában szabályozható, tetszőlegesen színezhető matériát. Ez a betonmassza formába önthető, mint a bronz, alakítható és megszilárdítható tömb- és héjszerűen is, vagyis sík- és homorúan vagy domborúan meghajló palást-felületek alakítására, a tér dimenzióiba kiterjedő konstrukciók és organizmusok megtestesítésére is – a mérethatárok korlátozása nélkül – alkalmas. Éleket, kiszögelléseket, nyúlványokat éppúgy képezhet, mint ívesen határolt, lágy áttűnésekkel találkozó plasztikai elemeket. A bronz viszonylagos színtelenségével szemben a finom nyersanyagból kivitelezett betonszobrok anyaga változatosan színezhető, tompán fénylő felülete bársonyosan simává kezelhető, illetve reliefszerűen formálható. A Csurgai Ferenc által kidolgozott technológia, illetve az alkalmazott technika révén e munkák megszabadulnak eredendő nehézkességüktől, roppant súlyuktól: ezeket a kompozíciókat szemlélve könnyed, a betonról kialakult beidegződéseinket megsemmisítő művekkel szembesülünk.

A beton fantasztikus alakíthatósági, formálási lehetőségeit pazar módon kiaknázzák Csurgai Ferenc a közelmúlt másfél évtizedében megformált és kivitelezett kompozíciói: néhány kisplasztika, a számos munkát felölelő, túlnyomórészt középméretű, ún. kisszobrokból álló mű-sorozat, és egy közösségi térben 1991-ben felállított monumentális alkotás. Művei az amorf tömbszerűség és a konstruktív alakítás olyan, különlegesen érzékeny együttjátszásaiként valósultak meg, amelyben szabálytalan alakzatok és geometrikus jellegű formációk váltakoznak, kapcsolódnak egymáshoz, illetve teremtik meg talányos átmeneteiket. E művek átható, dinamikus térszervező erőit demonstrálják a héjszerűen megjelenő tömegek és a tömbszerűnek tűnő héjak jelenségei, amelyek csak a mű minden nézetből való szemrevételezése, körbejárása során tárják fel valós természetüket, de úgy, hogy illuzionisztikus hatásvilágukat, a bizonyosságok és bizonytalanságok között feszülő ambivalens voltukat, villódzásukat megőrzik. Ezt a virtuális mozgást, ezt a feszültséget ellenpontozzák a szobrok térbeli elhelyezkedését, pozícióját kijelölő, a határozott horizontális vagy a vertikális hangsúlyt meghatározó tengelyek, amelyeket általában nem zavarnak meg diagonálisok. Ebben a nyugodt alaphelyzetben a bonyolult átfordulások, az áttörések és az áthatások, az összeolvadások és a szétválások a mű határoló- és közeg-tereit talányosan és leleményesen egyesítik. A Csurgai-kompozícióhoz közeledő szemlélőt elsőként talán a természetes/mesterséges jelleg ellentéte, illetve dilemmája ragadja meg: ezek a titokzatossággal áthatott szobor-alakzatok, bár lényeges elemeikként megjelennek szabályos, higgadt, logikus formációk is, nem interpretálhatók konkrét valóság-tényezőkre, folyamatokra vagy furcsa természeti képződményekre, vagy akár az elvont-konstruktív építkezésre hivatkozva: az eltérő képzeteket keltő, más és más emóciókat élesztő formákból felépített rend megbonthatatlan, kompakt egység. Mintha a sejtelmes transzcendencia hideg logika által áthatott birodalmában járnánk.

Az Architektonikus gondolkodás ma kiállításon bemutatott Architektonikus forma című nagyméretű, két méternél magasabb, körülbelül négy méter széles, mintegy két méteres mélységű betonkompozíció 1991-ben lelt végleges otthonra a ceglédi Toldy Ferenc Kórház kertjében. E homorú és domború, valamint sík felületek, meghajló palástok és merev elmetszések átmeneteiből épülő, az áttörések és nyúlványok révén artikulálódó pozitív és negatív tereket élesztő, zöldes alapszínű, felületén fehér és vörös színű csíkokkal festett, karcolásokkal és bemélyedésekkel gazdagított betonplasztika a XX. századi magyar monumentális szobrászat egyedülálló alkotása. Jóllehet 1975-ben a Beton és Vasbetonipari Művek – és a korszak ideológusai – kezdeményezésére Vilt Tibor, Kass János és Gulyás Gyula Térformák címmel olyan kollekciót mutatott be a Dorottya utcai Galériában, amely az előre gyártott építészeti betonelemek variálásával, felhasználásával tervezett modellekre alapozva próbálta körvonalazni a korszak új szellemű szobrászatát, de (szerencsére) az elképzelés megrekedt a tervezés fázisában. A szocializmus évtizedeiben számos, elsősorban politikai emlékmű-funkciójú, architektonikus jellegű, betonból készült monumentum valósult meg – eklatáns példaként említhető a hatvanas-hetvenes évtizedfordulón felavatott, a Heckenast János tervei alapján megvalósult hatalmas szombathelyi Felszabadulási emlékmű, vagy a Mészáros Mihály által alkotott budapesti, 1975-ös Budai Önkéntes Ezred-emlékmű (napjainkban már a budatétényi szoborparkban) - , illetve több, architektúrához kapcsolódó dombormű is született, de autonóm művészeti programot megvalósító, jelentős betonszobor nem készült. Csurgai Ferenc ceglédi, kizárólagosan esztétikai aspektusokkal árnyalt, elvont monumentális kompozíciója a beton anyagát újszerűen alkalmazó, új minőségeket kreáló, társtalan műként áll a magyarországi köztéri emlékanyagban.

A XX. század során, és hangsúlyosan a múlt század utolsó harmadában a hagyományos kifejezéssel szobrászatnak nevezett művészeti ágazat számos új anyagot, eszközt, effektust vont hatókörébe. Csurgai Ferenc a tradicionális plasztikai tárgy anyagának megújításával és hatóerőinek, kifejezési lehetőségeinek gazdagításával, de a tradicionális plasztikai eszközrendszert – az anyagot, az anyag által megtestesített formát, a tömeget, a teret – alkalmazva és vezérelve, s a szobor-mű klasszikus státusát megőrizve alkotja betonszobrait. A hagyományokhoz kapcsolódó és az azoktól gyengéden elrugaszkodó művei ismeretlen formaszépségek szintézisei, termékeny gondolatok gyújtópontjai.

Wehner Tibor

BÁRDOSI JÓZSEF: SÍK, PLASZTIKA, ARCHITEKTONIKA

Valahol Cegléden

Van olyan képzőművész, aki mindig ugyan arról “beszél”, akár rajzol, fest, farag vagy önt. És nem csak ugyan arról, hanem ugyan azzal kifejezésmóddal “beszél”, tehát divatirányzatoktól mentes, összefüggő életművet épít. Efféle konzekvens alakja a modern művészettörténetnek Georges Braque, a hazai kortárs művészetnek Deim Pál, és bátran mondhatom, hogy Csurgai Ferenc is olyan, aki a maga útját járja. A maga útja pedig következetes és építkező tevékenységet jelent. A következetes építkezés azonban együtt jár a folyamatos kísérletezéssel is. A kísérletezés azonban egyedi utat predesztinál esztétikailag és egzisztenciálisan is. És aki egyedi úton jár, mint a kísérletező, magányos harcossá válik. A magányos harcos pedig nélkülözi a fővárosi pásztor, ma úgy mondjuk a kurátor támogatását, tehát pénzt és hírnevet egyaránt, de leginkább a mesterségesen összetákolt szellemi akol langymelegét. A bátorság és lemondás viszont megvédi a divatok és a kurátorok múlandóságától. Csurgai is afféle vidéki vagabund vagy talán láthatatlan harcos, akinek nem sok kiállítása volt az elmúlt tíz évben Budapesten, ha egyátalán volt.
Csurgai, 1979-85 között, három kiváló mester, Klimó Károly, Blaski János és Kokas Ignác mellett vált festővé a képzőművészeti főiskolán. Mesterei par exelence festők maradtak mindezidáig, Ő azonban már kezdetben három-négy műfaj irányába kaput nyitott maga számára. A 80-as évek elején indult pályája, tehát húsz alkotó év, húsz kísérletezve alkotó év áll mögötte. Türelmes munkájának köszönhetően mára egyértelmű összefüggést rajzolnak fel a különféle műfajokban készült művei. Egyaránt ugyanarról “beszélnek” festményei, grafikái, vetített grafikái, kisplasztikái és betonszobrai. Tevékenységének első jellegzetes műfaja a festészet volt. A 80-as festészete az informel, az anyagfestészet újragondolását, személyessé tételét és a tanúságok levonását jelentette. A személyessé tétel annyit jelentett, hogy alkotói identitása megőrizésével nem hódolt be a művészettörténet kompatibilis új festészetnek. A tanúság pedig csupán annyi, hogy a divat elmúlik, festészet azonban az új festészet előtt is volt és az új festészet után is lesz.

Fényfestés, vetített szobor

Csurgai főként materiálfestészettel foglakozott a 80-as évek, 90-es évek fordulóján, de nem mondott le a fény, az illúzió és a tér komplexebb megjelenítésének lehetőségéről sem. A galéria üres fehérsége mindig időtlen, személytelen és neutrális, tehát igen alkalmas a forma, tér és idő együttes reprezentálására. Ilyen komplex tér-időutazást tett Csurgai “Ré keresése” c. fényperformanszának bemutatásával. “Ré keresése” vetítés, olyan fényprojekció, amely lehetővé tette az átlépést a festészet szűkebb dimenziójából a tér-idő-lét hármasságába. Nevezzük a műfajt vetített térnek. A fények és árnyak egyrészt jelekké, formákká alakulnak, másrészt láthatóvá teszik, de úgy is mondhatjuk kijelölik a tér, a mozgástér határait. A vetítéssel azonban nem csak egyszerűen átváltozik a galéria semleges aurája egy másikra, hanem meg is elevenedik. A kereső/performer belép a fénnyel jelölt térbe, jelenlétével birtokba veszi, mozdulataival pedig személyessé teszi azt. A folyamat során azonban nem csak a kereső jelenléte hat a térre, hanem a tér is visszahat rá. A vetítetés ornamentális fényjelekbe öltöztetve átlényegíti a keresőt, aki mozdulatlanul szobor, idol, megmozdulva harcos.
Befejezésül, nem hagyjuk megjegyzés nélkül, hogy a dolognak teoretikai vetülete is van. “Ré keresése” és a “Harcos büsztök” a 80-as évek végétől készültek, ekkor Magyarországon még hatott a posztkonceptualizmus, egész pontosan együtt élt az Újszenzibilitással. Csurgai felfogását is jellemezte a kettősség. A vetítés, a mozgás, a fény, az “elanyagtalanítás” még az avantgárdra utal. Azonban az experimentalizmus, a keresés, a kutató fázis lesz az alapja Csurgai későbbi munkáinak. Ezentúl, Ré-vel a mítosz, a mítosszal pedig a múlt, az idő bukkan fel a jelenben. Az avantgárd jövőorientált, mint sem hogy a régenvolt mitikus ideje felé kacsintgatna. Csurgai, a Rét kereső harcos pedig az esztétikum “formaidejébe” mozogva lép elénk, mint Gémes Péter gyászosan szép árkádiai füstképein.

Kép-szobor-tér

A vetítés esszenciálisan tartalmazta Csurgai, olyan jövőbeli elképzeléseit, mint tér és szobor egybefoglalása. A vetítés bőven elég volt számára, hogy egy-egy részletre koncentrálva továbbgondolja a lehetőségeket. A folyamat következő fázisát a “Harcos büszt”-ök jelentették. A “Harcos büszt”-ök megalkotása egyszerre volt szobrászi és festészeti feladat. A vetítés felvetette azt a kérdést, hogy az ornamentális dekorativitás uralja-e a dimenzionális hatást, vagy a negatív, áttört részekkel a plasztika karakterét erősítsék. Csurgai képzettsége szerint ugyan festő, még is kiváló érzékkel használja a színezést. A kiváló érzék annyit jelent, hogy a festés nem tompítja a büszt háromdimenziós hatását, de nem is veszti el formaalakító szerepét. A kétféle minőség egybesimításában, a vetítésen, a tapasztalaton kívül legfeljebb a festett, archaikus görög szobrok, esetleg az Oskar Schlemmer és Klee által tervezett bábok és Übük szolgálhattak mintaképül a munkája során.
A “Harcos büszt”-ök után már “csak egy lépés” a betonszobrok világa. A “csak egy lépés”, persze folyamatos kísérletezés jelent. Mint feljebb írtam, a “Ré keresése” c. vetítés esszenciálisan tartalmazta Csurgai elképzeléseit, amelyeket a betonszobrokba sűrített. A betonszobrokat megszabadítva beágyazottságuktól autonóm műtárggyá formálja. Az autonóm műtárggyá formálás pedig a dolgok megfordításával történik.

A szobor immár nem része és nem is hordozója a dolgoknak, hanem magába foglalja mindazokat. Egyesíti magában mindazt, ami külön volt: a fény-árnyékot, színeket, a mozgást és leginkább a teret.
A dolgok megfordításának lényege, hogy a szobor nagy egységén belül kisebb egységek keletkeznek, effélét szobrász egyébként soha sem tenne. A lényeget tekintve, Csurgai nem csak tömegként, tehát szoborként, hanem térként is, és felületként is kezeli az anyagot. Azt is mondhatom, hogy a forma-, illetve a téralakításnak különféle szintjeit artikulálja. Első szint, távolról az összbenyomást adja: itt a befoglaló forma érvényesül, olyan mint a piramisok látványa, szerkezetileg ez az architektonikus szint. A másodikon – közelebbről – a nagy egység részformái is látszanak. Látszanak az áttört formák “negatív terei”, sőt a felületen reliefszerű mélyedések látszanak, mint a piramis belsejében. A formák gazdag artikuláltsága jelenti a szobrászat, a plasztika, de mondhatom, hogy a relief szintet. A mélyített relief látványa - bizonytalan téri státuszával - viszonylag szokatlan az európai szemnek, egyaránt lehet plasztikai és festői hatása is. Az aláfaragásra emlékeztető mélyreliefek fény-árnyék modelláló hatása, a vetítéssel és a festéssel jelenti a betonszobrok harmadik érzékelési szintjét. A harmadik szinten a monumentalitás ugyan megmarad, de a plasztikus hatás felolvad a színes látvány dekorativitásában.
A fentiekből következik, hogy nem klasszikus, nem tiszta műfajjal van dolgunk, hanem sokkal inkább a nagy egységgel, az összművészettel. A betonszobrok műfaja, világa nem egyértelmű: lehet makett, lehet tájjel, lehet gigantikus tájterv, lehet emlékmű-terv, de sokféle más funkciónak is megfelel, ha egyszer meg is valósul. Legvégül pedig azzal fejezem be, hogy a képzőművészet hagyományos műfajai megfelelő kortársi “vérátömlesztéssel”, még a látványosság szintjén is felveszik a versenyt az elektronikus és a digitális kultúra csodáival, miként Csurgai Ferenc munkái is bizonyítják.

-----

Csurgai Ferenc szobrai különös téri halmazok, amikben nem is formák, hanem különböző megfejtések rakódnak egymásra.
Első olvasatuk egy-egy, a felismerhetőség határáig redukált fekvő, ülő, elmozduló emberi figura, esetleg páncélba burkolózott lovas.
Második megfejtés: emberi arányrendszerre komponált, váratlan áttörésekkel bolondított épület.
Harmadik megközelítés: összegyűrt, feltekert, meghajlított domborművek.
Negyedik értelmezése: térbe szervezett, soknézetű festmények.

Az értelmezési vetületek burjánzását fokozandó, a szobrász bizonyos kiállítási helyzetekben festményeket vetít a plasztikákra, de még itt sem áll meg, a látványt fényképezi, visszaredukálja két dimenzióra.

Ez a módszeresség, a kutató-művészi attitűd tetten érhető Csurgai teljes életművében.
Az egymásba szövődő anyag és formatani kutatások első fázisa a honfoglalás kori magyar íj rekonstrukciója volt. Az íj és használata olyan egymásra rakódó problémasort vet fel, ami a fizika törvényeiből indulva átvezet a pszichológia és a filozófia területeire, és a tárgyi formai végeredmény esztétikai tartalommá válik, amely elválaszthatatlan a fizikai és szellemi energiakoncentrációtól.
A következő, immár évtizedes kísérletsor egybeforr művészi munkájával, annak kiteljesedésével, ez pedig az öntött beton szobrászi felhasználása. Szakmatörténeti szempontból is érdekes folyamat, amikor egy új technológia kezdi megteremteni a maga formai sajátosságait, lehetőségeit. Az eredmények, hibák kényszerítik az alkotót a továbblépésre, de főleg a technika és az anyagösszetétel fejlesztésére.

Ritka és szerencsés egybeesés, amikor maga az alkotó fáradhatatlanul kutatja, tökéletesíti a technikát, és még el is tudja kerülni az eredmények didaktikus, illusztratív csapdáit.
Csurgai Ferenc úgy érett mesterré a betonszobrászatban, hogy kiforrott művésszé is vált egyben.
A kutató elme különös szerzet, nem engedi a szobrászt, hogy önfeledten alkalmazza a birtokba vett lehetőségeket.
Az eddigi anyag és forma koordináták mellé egy harmadikat is vállal, (valljuk be, távol a szobrászattól) a hangzás problematikáját.
Maga a kaland annyira új és a forma-hang összefüggések annyira szokatlanok a képzőművészet világában, hogy csak bizakodó üdvözletünket küldhetjük távolból a kalandos utazónak.

Joachim Köhler:

Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner

Holnap Kiadó

A szerző történelmi regényhez hasonlító műve Nietzsche és Cosima Wagner ellentmondásokban bővelkedő kapcsolatát tárja az olvasó elé, és a megbomlott elméjű Nietzsche ragaszkodását és heroikus küzdelmét pszichéjével, hogy az asszonyt, akit szeret, e világi dolgok fölé emelje. A szerző a Dionüszosz és Ariadné-mítoszra fűzi fel gondolatait, és bontja ki a filozófus és a zeneszerző özvegye közötti bonyolult szerelmi kapcsolatrendszer szálait. Nietzsche barátnője, Lou von Salomé "vérbeli szadomazochistának" nevezi Nietzschét, ami lelki téren is megmutatkozik Cosimával való kapcsolatában. Cosimát számos művében misztifikálja idős korában, és örömét leli az asszony lelki gyötrésében, Ariadnéhoz hasonlítva őt. Utolsó torinói levelei - pár nappal a bázeli elmegyógyintézetbe való bevonulása előtt - is Cosima kapcsolatairól és vele való viszonyáról szólnak

Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner - két összetéveszthetetlen személyiség a 19. század színpadán. Az ő találkozásuk Richard Wagnerről szólt. Wagner iránt érzett rajongásuk alapozta meg kapcsolatukat, melyet a történetírók mindeddig elhallgattak

holnapkiado@axelero.hu 

www.holnapkiado.hu 

Zene nélkül tévedés lenne az élet” – mondja a Bálványok alkonya 33. aforizmája. Nietzschének ez a mondata ma már olyannyira közismert, hogy képeslapon is árusítják. A kép helyén a zenéről szóló mondat áll. Nietzsche valami lényeges pontra tapint rá.

XIII. Leó szerint tehát korszakváltás állt küszöbön. Ezt az új korszakot egy szintén kortárs író, a francia Gustave Flaubert (1821-1880) így írja le miközben az 1870-es porosz-francia háború alatt croisset-i otthonában, majd unokahúga roueni házába menekülve éli át a barbár hadak vonulását, s a fenyegető világvége, amelynek – mint mondja – a kezdetét kell végignéznie, határtalan kétségbeeséssel tölti el: “Ó, vajon milyen világba lépünk? Pogányság, kereszténység, hitványság; íme, az emberiség fejlődésének három nagy korszaka. Milyen szomorú ott állni a harmadiknak a küszöbén!”

Valahol a közelben az általa barbár hadaknak nevezett porosz seregben pedig ott vonul egy önkéntes - Friedrich Nietzsche, a későbbi filozófus.

A bátorság, úgy látszik a legritkább erény a modern filozófusok közt. Én azonban mindig kívül jártam a filozófia övezetén, s ez bátorsággal tölt el." Lin Yutang az a kínai filozófus, aki úgy álmodik, hogy egyik szeme nyitva van. Hangsúlyozza, hogy míg Nyugaton annyi az őrült, hogy elmegyógyintézetekbe rakják őket, Kínában olyan szokatlan az őrült ember, hogy már-már szentként tisztelik, s ezért van Kínának könnyed, szinte vidám filozófiája. Ám Yutang más, mint a megbotozott ló látványától elborult elméjű vidám filozófus: Friedrich Wilhelm Nietzsche. A Tericum Kiadó kötetében Yutang egy humorista szerepét játssza, akit megbíztak azzal, hogy egy haldokló beteggel közölje a szomorú hírt, ám ez a figyelmeztetés megmentheti a haldokló életet.

Zene nélkül tévedés lenne az élet” – mondja a Bálványok alkonya 33.aforizmája. Nietzschének ez a mondata ma már olyannyira közismert, hogy képeslapon is árusítják. A kép helyén a zenéről szóló mondat áll. Nietzsche valami lényeges pontra tapint rá, mondatában egy egész korszakismer magára.De valóban olyan jól ismerjük-e ezt a mondatot? Értjük-e? Zene, tévedés, élet: Nietzsche számára mindhárom különös fontossággal bír. Vajonmilyen érzékenységgócra tapint rá, amikor a három között ilyen egyszerűenmegfogalmazható szoros kapcsolatot mond ki? És milyen tévedés az, amitől a zene védi meg a modern érzékenységet és a modern életet? És mia zene? Mi a köze a zenei érzékenységnek más érzékenységekhez, a szó, akép, a tánc, a szám vagy a spekulatív gondolkodás iránti érzékenységhez?

  A kortárs Nietzsche-kutató történeti munkájában a szerző a kiváló filozófus és Richard Wagner zeneköltő bonyolult kapcsolatát, mint mester-tanítvány viszonyt rajzolja meg. A háttérben katalizátorként ott van minden pillanatban a zeneszerző-feleség, Cosima Wagner, kinek diplomatikus, de valójában elutasító magatartását a filozófus talán sosem dolgozta fel igazán. Izgalmas, múltbéli nyomozás részesei az olvasók, melyhez az érdekes, nem mindennapi személyiségek levelei, naplói és muvei szolgáltatják az alapanyagot.

Ha egy híres férfi és egy híres asszony neve áll a címlapon, akkor rögvest titkos liezonokra, netán mezalianszokra asszociál a szemérmetlen olvasó. Ha két olyan kolosszális név olvasható a borítón, mint Nietzschéé és Wagneré, akkor még inkább izgalmasnak ígérkezik a kötet. Ha Köhler azt a címet adta volna könyvének, ami valójában: Nietzsche és Wagner életrajzi kalauza, akkor nem számíthatott volna semmilyen revelációra. De ha főhősnőnek Cosima Wagnert teszi meg, rögtön izgalmasabb a kép. Joachim Köhler a pletykarekonstrukció mestere. Összeszedi az utolsó mosócédulát is annak érdekében, hogy tisztába tegye a Wagner-ház viselt dolgait, noha nem kívánja tisztára mosni a ház urának és asszonyának szenynyesét. Mind a filozófia-, mind a zenetörténet egyik kedvelt témája Wagner és Nietzsche tízéves barátsága: Nietzsche kezdeti lelkesedése Wagnerért, majd a lángolás átfordulása gyűlöletbe, valamint e pálfordulást jelző nagy jelentőségű alkotásai a korai művektől (A tragédia születése, Richard Wagner Bayreuthban) a két utolsó, a szellemi öszszeomlás küszöbén keletkezett pamfletig (A Wagner-ügy, illetve a Nietzsche contra Wagner). A szerző elsősorban Wagnernek és feleségének, Cosimának feljegyzései közt, illetve Nietzsche levelezésében kurkászva találja meg kötetének alapanyagát. Az élethelyzeteket rekonstruálja, és mindezek tanulságaiból értelmezi a Nietzsche-műveket. Célja ezen túlmenően egy erősen szexuálpszichológiai Nietzsche-olvasat létrehozása, amelynek főbb tételei a filozófus anyakomplexusa, pótapa-keresési kísérlete, majd sorozatos apagyilkos rémtettek végrehajtása (ez utóbbiak együtt természetesen Ödipusz-komplexussá állnak össze). A listához tartozik még a csalódások filozófiai-esztétikai művekben való feldolgozása, az antiszemitizmushoz való viszonyulásának ambivalenciája, Cosima Wagnerhez fűződő titkos szerelme és félig-meddig takargatott homoszexualitása. Ennek a nem túl bizalomgerjesztő pszeudo-filozófiatörténeti munkának minden ízét átjárja a leleplezés szándéka, és az e tény fölött érzett alig titkolt öröm. Mintha bizony bármilyen titkot is sikerült volna kilesnünk! Wagner gyakorta valóban gonoszan viselkedett a hozzá közel állókkal, ezért pedig gyakorta meg is kapta a magáét. Annak a kinyomozására vállalkozni, hogy ezek a történetek milyen díszletek között zajlottak, érdekes adalékok, de túl sok figyelmet nem érdemelnek. Köhler azonban, az érdekesség eme regiszterében érthető módon, valamiféle metafizikai borzongással fűszerezi kötetét. Kiinduló és végpontja Nietzsche Dionüszosz-ditirambusai, amelyek közül az Ariadné panasza válik egyfajta transzszexuális szerelmi költeménnyé, ahol valójában Nietzsche lenne Ariadné, Cosima pedig Dionüszosz. A mitológiai apparátust - Köhler szerint - Nietzsche a húgától veszi át, aki így ír: “Cosima volt Ariadné, Thészeusz [Hans von] Bülow, Wagner pedig Dionüszosz”. Azaz az egész pszichohorror minótauroszi méreteket ölt, de hogy kinek kit kellett volna legyőznie és miszlikbe aprítania, az már más kérdés.
(Fordította Romhányi Török Gábor. Holnap Kiadó, Budapest, 2005. 208 oldal, 2100 Ft)

Forrás: http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0529&article=2005-0725-1817-16PTVQ

Erotikus ambivalencia

Nietzschére állandó szenvedést rótt – állítja Joachim Koch pszichiáter – a keresztény-polgári társadalomban érvényes szexuális modell, amelyet nem tudott követni. Koch azonban nem a házasságon kívüli viszonyokra gondol, hanem az egyneműek szerelmére, amely a görög világban szabad volt, a keresztény érában bűn. – Nietzsche, antik filológusként, még fiatalon boldogan fordít hátat a Megfeszítettnek, és üdvözli Dionysost, ki erotikus kétértelműségével feloldja a morális gátakat: hisz a nők e tombolva ünnepelt kedvence olykor maga is női szerepet játszik, például az Ampelos nevű fiúval való esetekor.

Dionysos áll a középpontjában A tragédia születésének; ezt az extatikus művet, melyben Nietzsche szakított a száraz filologizálással, Wagner-imádata jegyében írta. A kéziratot Wagner hitvese, Cosima kapta ajándékba a karácsonyfa alá. Az életrajzírók sokat találgatták, kit is szeretett valójában Nietzsche. Cosimát, Liszt Ferenc törvénytelen leányát, aki körül válása, majd a Wagnerrel sokáig nem hitelesített kapcsolata miatt enyhe botrányillat lengett, mégis előkelő és tiszteletet parancsoló volt? Aki mindenek felett szuverénnek tartotta magát – mégis egész életét alárendelte férjének, a zseninek, elnézve annak minden önzését és kicsapongását?

Vagy a pszichiáter Wilhelm Stekelnek van igaza, ki ezt írja: „A Cosima-szerelemben én csupán a Wagner iránti szerelem áttételét látom az általa szeretett lényre… Mert a Wagner iránti szerelem volt Nietzsche életében a legnagyobb erő… Végtére is a serleget szeretjük, amelyből a másik iszik”. Joachim Koch pedig párhuzamot lát Nietzsche és II. Lajos, a szerencsétlen, homoerotikus bajor király Wagner-bálványimádása között. Még inkább homoszexualitást hangsúlyozó Joachim Köhler Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner című munkája. Köhler olyan dokumentumokat ás elő, amelyek szerinte egyértelműen bizonyítják: Wagner tudott Nietzsche titkolt hajlamáról, és ez vezetett köztük szakításhoz. A kritikusok szerint azonban egyik irat sem bizonyít semmit.

Az igazság az, hogy bajban van, aki Nietzschéről véglegeset szeretne tudni. Ahogy Jovica Aćin esszéista írja: „nem tudjuk, ki Nietzsche. Mindig valami fátyol takarja. Ő maga talán a hazugság legnagyobb hatalmasa szeretne lenni. Egyik híres töredéke szerint, mely értelmezésnek nehéz ellenállni, a művészi hamisító figurája ő…” – Nem beszélve húgáról, aki a legutolsó kompromittáló sajtcédulát is igyekezett tűzre vetni, majd a bátyjának tulajdonítani a fiatalkori novellák „nagy nevetések közepette” történt elégetését. Egy töredék mégis fennmaradt ebből a korszakból, tanúsítva az ifjú Nietzsche erotikus palettájának sokszínűségét: ebben a novellában az élettől megcsömörlött Euphorion (vagyis Byron, akit Goethe nevez így Faustjában) orvos, és éppen egy apáca általa kórosan lefogyasztott fivérének halálát várja, hogy azután kéjesen felboncolhassa. Maga az apáca erkölcseiben könnyűnek találtatik, mikor kiderül, hogy elcsábítható, s hogy fivérével is vérfertőző viszonyt folytatott…

Talán nem is erotikus ambivalenciáról, hanem erotikus polivalenciáról kellene beszélnünk?

Pater Seraphico, Mater Gloriosa

Polivalenciáról, amelyben éppúgy helyük van a legalantasabb ösztönöknek, mint az esztétikaivá szublimált erotikus elragadtatásnak. Utóbbira példa az a gerjedelem, amelyet Wagner zenéje keltett Nietzschében: „Nem visz rá a lélek, hogy ezzel a zenével hűvösen és kritikusan viselkedjem; minden idegszálam összerándul a gyönyörtől…” – írja barátjának, Erwin Rohde-nak, még a Wagnerrel való személyes ismeretséget megelőzően.

Még katartikusabb volt a találkozás, melyről szintén Erwinnek vall: „Ó, Te biztos igazán meg tudod érteni, milyen gyönyörűség volt nekem, egészen közelről hallani őt, leírhatatlan forróság ömlött el rajtam beszéde hallatán…”

Ha pedig ennél is többet akarunk, tudván, a szerelem kritériuma a folytonos másikra gondolás, Nietzsche ezt is buzgón teljesíti: „Pater Seraphice… gondolataim mindig Ön körül keringenek”.

Mégis. Nem lehet, hogy Nietzsche a kétszer annyi idős Wagnerben idealizált apját véli feltámadni, s odaadása inkább a fiúé, mintsem a szerelmesé? A viszony apa-fiú jellegére vall Nietzsche későbbi lázadása, és az, hogy a Wagnertől való elfordulásban tud igazán önmagára találni. Ekkor kristályosodik ki sajátos filozófiai karaktere, kereszténység-kritikája; ekkor fordítja ki sarkaiból a Wagner által is dicsőített Schopenhauer akarat-tanát – ekkor lesz a minden élőben benne lévő akarat igenlője. – Mindez homoerotikus motívumok nélkül is érthető. A különös azonban az, hogy Nietzsche állandóan vissza-visszatér Wagnerhez, a vele való polemizálásban nem jut nyugvópontra; Wagner-megszállottsága erősebb, mint bármely elárult szerelmesé; erősebb, mint az apa ellen lázadó fiúé. Misztikus egyezést lát abban, hogy a Zarathustra I. befejező része „pontosan abban a szent órában készült el, amelyben Richard Wagner meghalt Velencében”.

De miért ennyire megszállottja a másiknak, ha egyszer sikerült önmagára találnia? Nem lehet, hogy azért, mert önmagára találását nem követte olyan, számára érzékelhető siker, mint Wagnernek a Parsifallal történő, „áruló” megtérését? Ezek szerint nem másról van szó, mint – irigységről? Nietzsche rögeszméjévé vált, hogy a növekvő Wagner-kultusz épp tőle hódítja el a potenciális rajongókat.

Sőt még Cosimát sem tudta elhódítani Wagnertől. Még a halott Wagnertől sem. A Mater Gloriosa továbbra is annak ügyét szolgálta (és így tett egészen 91 éves korában bekövetkezett haláláig). Hiába írta Nietzsche: „Te Ariadné vagy, mivel elhagyott a hős, most már az emberfölötti hősre van szükséged.” Vagy: „Így még senki sem költött, érzett és szenvedett: egy isten, egy Dionysos szenved így. Ariadné felelhetne a fény beragyogta nap-elmagányosodás e ditirambusára… de vajon ki tudja rajtam kívül, kicsoda Ariadné!...”

A gaz kommentátorok még ezzel kapcsolatban is felvetették, hogy nem Cosimáról, hanem Wagnerről van szó (Wagner, mint Ariadné…); míg meg nem került az a levél, amelyet Nietzsche 1889. januárjában – tehát közvetlenül elborulása után – írt. Ez mindössze egyetlen mondat, merített papiroson: „Ariadne, ich liebe Dich – Dionysos”; a címzett: Cosima Wagner.

A „normális” Nietzsche nem akarta felfedni Ariadné kilétét, az „őrült” Nietzsche nem tudta nem felfedni azt. Már nem működött a neveltetés diktálta öncenzúra. Ha Ariadné azonos nemű lett volna – okoskodhatunk –, úgy bizonnyal ez is kiderül.

Újabb „pythagorasi” kapcsolatok

Másik oldalon a kétségtelen tény, hogy Nietzsche soha, vagy szinte soha nem realizálta nők iránti vonzalmait. Eleinte úgy választott, hogy a „távolság varázsa” biztosítva legyen: Hedwig Raabe színésznőért, Cosima Wagnerért rajongott. Később annyit változott a helyzet, hogy egyre többen rebesgették: meg kellene házasodnia. Például anyja, akinek számára kínossá vált a Nietzsche és húga hosszú együttélései kapcsán lábra kelt szóbeszéd. Vagy maga Wagner, aki arra célozgatott, hogy a házasság kigyógyítaná Nietzschét állandó fejfájásaiból. – Nietzsche tudatos énje megpróbált eleget tenni mindennek, vagyis megkérni egy lány kezét; tudattalan énje pedig, melynek célja az volt, hogy lánykérését visszautasítsák, segített kiválasztani ehhez a „megfelelő” – vagyis elérhetetlen – személyt. Ő Mathilde Trampedach volt, akit egy zenész barátja mutatott be neki, s akinek néhány órai ismeretség után, vaktában meg is kérte a kezét, nem tudva, vagy nem véve figyelembe, hogy a hölgy a barátjához tartozik. A felszínen tehát eleget tett az elvárásnak: ő próbálkozott.

Hasonló koreográfia tért vissza néhány évvel később az orosz írónő, Lou von Salomé esetében is. Itt azonban Nietzsche távoltartása komolyabb veszélybe került. Kezdve attól, hogy igen ügyes kerítő ajánlotta be őt: Malwida von Meysenburg, aki Nietzsche életében egyfajta „anyai jóbarát” szerepet töltött be, s aki egyébként a negyvennyolcas forradalmároktól, Kossuthtól, Mazzinitől, Louis Blanctól és Herzentől kezdve Wagnerig és Ibsenig korának majd minden kiválóságával személyes kapcsolatot tartott fenn. Nietzschének így kommendálta Salomét: „Úgy tűnik, hogy ő a bölcseleti gondolkodásban ugyanazokra az eredményekre jutott, mint Ön... Rée és én megegyezünk abban, hogy egyszer együtt akarjuk látni Önt ezzel a rendkívüli lénnyel.”

Nietzsche tüzet fogott s a szükséges harmadik is adva volt a Nietzsche által „pythagorasinak” nevezett felálláshoz, Paul Rée pszichológus személyében. Rée akkoriban Nietzsche legközelebbi barátja, akiről Cosima Wagner így nyilatkozik: „Végül megérkezett Izrael is, bizonyos dr. Rée személyében, aki roppant sima, roppant hűvös és látszólag teljesen Nietzsche hatása alatt áll, ám valójában ő van fölényben, kicsiben tehát Judea és Germánia viszonyáról van szó”. Mindebből az erőviszonyok stimmelnek annyiban, hogy bár később Lou, Rée és Nietzsche „Hármas szövetséget” alakítottak, Lou inkább Rée-hez húzott, és később együtt is éltek; bár állítólag ez sem jelentett túl sokat…

Mely csillagról hullottunk ide egymásnak?

Szólt Nietzsche első mondata a csillagszemeiről híres Lou-hoz. Hogy e „jelenség” azután az ő nyelvén szólalt meg, sőt Rée-nél és nála is tájékozottabb volt a filozófiatörténetben, sokkoló hatást gyakorolt Nietzschére. – Lou a magányt látta meg először a filozófusban. Önéletrajza e ponton egyébként Nietzschéhez méltóan enigmatikus – valóban rokon szellemek voltak. Rövid barátságuk leghosszabb beszélgetései során, amelyek Tautenburgban – egy kis, thüringiai üdülőhelyen – zajlottak, s amelyekben a legfőbb téma Isten halála és a vallásos vágy volt, felfedezték, hogy még egymást nem ismerve, ugyanarra jutottak. Továbbá, Salomé már ekkor megsejtette, hogy a vallásellenes Nietzschében egy új vallás hirdetője lakozik; ez szolgált alapmotívumként Nietzsche-monográfiájához.

Valószínű azonban, hogy ez a barátság mindkettejük gondosan őrzött „énhatáraira” veszélyes volt: túl sok tudattalan energiát mozgósított. „Beszélgetéseink során – írja Lou – legszemélyesebb, a kitörölhetetlen gyermekkorból felbukkanó emlékeim is felmerültek. Azonban éppen ez volt az, amitől soha nem válhattam volna tanítványává, követőjévé: mindig bizalmatlan lettem volna a félelemtől, hogy pontosan abba az irányba lépkedek, amelytől el kellett szakadnom ahhoz, hogy tisztaságra leljek. Ugyanaz nyűgözött le benne, mint ami belső elfordulásra kényszerített.” – A külső elfordulást Lou azonban Nietzsche anyjának féltékenységére hárítja. Azok a bizonyos „korai emlékek” viszont nem hagyhatták őt nyugodni; később intenzíven érdeklődött az ezeket feltáró pszichoanalízis iránt, és Freuddal is mély szellemi közösségbe került.

Ördög és pokol

De maradjunk még egy pillanatra a Nietzschével való szellemi közösségnél. Lou éppúgy nem tisztelte a morált és a konvenciókat, mint Nietzsche: „ha valaki belehallgatott volna beszélgetéseinkbe, azt hihette volna, hogy két ördög társalog”. – A két ördögöt azonban szétválasztotta a „pokolgép”, ahogy Nietzsche saját anyjának és húgának vele szembeni működését aposztrofálta. Ebben Nietzsche naivitása – vagy félelme – is vétkes volt, vagyis, hogy Lou-val együtt gardedámot is hívott Tautenburgba, méghozzá Elisabeth személyében. Elisabeth identitásában nagy szerepet játszott zseniális bátyja, akinek jövendő hírnevéből szeretett volna részesülni. Természetesen ő is írt róla monográfiát. Hogy Lou jóval közelebb kerülhet bátyjához, mint ő, ez a lehetőség beindította fantáziáját. Anyjuknak érzékletes beszámolókat küldött Naumburgba az „idegen” nőről, akit rendetlen, romlott erkölcsű „mérges féregnek” aposztrofált.

Rossz szellemként egyes kommentárok szerint ott állt már mögötte későbbi férje, a vezető antiszemita Bernhard Förster is. Förstert jellemzi az az állítása, hogy Jézus azért jelent meg a zsidók, egy velejéig romlott nép körében, mert itt tűnhetett ki legjobban megváltói szerepe. Később Förster zsidókat ütlegelt, és a büntetés elől Paraguayba menekülve egy „teuton kolóniát” alapított Nueva Germania néven. Elisabeth csatlakozott hozzá, majd – miután Förster a csalásai miatti eljárásoktól való félelmében megmérgezte magát – visszatért Németországba. Nietzsche érzéseit testvéréhez írt levele mutatja: „A legnagyobb ostobaság, amit valaha is elkövettél, egy antiszemita főemberrel létrejött kapcsolatod. Ez a kapcsolat olyan idegen egész életfelfogásommal szemben, hogy melankóliával tölt el…”

Elisabeth működése megtette hatását az anyánál. Amikor Nietzsche következő alkalommal hazalátogatott, óriási veszekedés tört ki, mely az „apád sírjának szégyene vagy” mondatban csúcsosodott. Nietzsche elhatározta, hogy örökre szakít anyjával – de nem tudta megtenni, hamarosan újra leveleztek.

Elisabeth ugyanis elhitette Nietzschével, hogy Lou róla a háta mögött becsmérlő kijelentéseket tesz. – Hogy volt-e ennek valós alapja? Nem lehet tudni. Talán az, hogy Lou bepillantást nyert a filozófus erotikus fantáziáinak jellegébe? Hisz később Freudnak ezt írta, a szadomazochizmus és biszexualitás összefüggéséről: „ezt először egy vérbeli szadomazochistával, Nietzschével beszéltem meg, s emlékszem, közben nem mertünk egymás szemébe nézni.”

Freud, Nietzsche: ami a nőket illeti, volt hasonlóság elképzelésükben, leginkább az, hogy a nő csökkentebb értékű a férfinál, és ezt egyedül az anyaság oldhatja fel.

A nő hivatása…

…kiváló utódokat világra hozni. Például a Nietzsche által idealizált görögöknél „a nőknek nem volt egyéb feladatuk, mint szép, erőteljes testet fejleszteni ki maguknak, amelyben az apa karaktere szakadatlanul tovább él, hogy ekképp ellensúlyozzák e roppant fejlett kultúra egyre jobban elharapózó, túlzott idegi ingerlékenységét. Ez őrzi meg a görög kultúrát viszonylag olyan sokáig fiatalnak; mert a görög anyákban újra meg újra visszatért a természet görög géniusza.”

Hogy a nők gimnáziumba járjanak, Nietzsche számára a lehetőség is elborzasztó. „Tán egészen az újságolvasásig és a politizálásig szeretnék zülleszteni a nőt, szabadszellemet és irodalmárt faragnának belőle”, veszélyeztetve „a nő első és legfontosabb hivatását, erőteljes gyermekek szülését.” Tudósnő, írónő, s akik a nőről fel akarnak világosítani, elfajzott ösztönűek; Mulier taceat de muliere (A nő hallgasson a nőről). Mindez nem hangzik olyan különösen Nietzsche idejében, amikor a nők a szüleiktől való függésből amint csak tehették, újabb függőségbe kerültek, s feleségként, anyaként határozták meg önmagukat. Ritka tünemények voltak az első „emancipált” nők. Óriási érdeklődés övezte a férfiruhás, szivarozó George Sand szerelmi ügyeinek sorát – melyeknek regényeiben is emléket állított –; leghíresebb szeretői Mousset és Chopin voltak. Az „írótehén” – ahogy Nietzsche nevezte – jó ürügyet adott neki minden női írói tevékenység ösztönproblémákra való visszavezetéséhez – Sand esetében ez a kielégíthetetlenség volt.

Nietzsche „keleti” bánásmódban részesítette volna a nőket: „Ha nőhöz indulsz, ne felejtsd magaddal vinni a korbácsot”. Ám ő az ostort kora egyik legemancipáltabb nőjének, Lou-nak kezébe adta, ki a Nietzsche által beállított fotográfián egy szekéren ülve hajtja őket, Réevel együtt, lovakként. Lou nem játszott férfiszerepeket, de egyetemre járt és filozófiai műveket írt, s ez nem tartozott az akkori nőkre jellemző tevékenységek közé. Ő azonban éppen ebben vált nővé, vagyis múzsává olyan férfiak számára, mint Nietzsche és Freud, akik azért soha nem szűntek meg a nő egyedüli hivatását a gyermekszülésben látni. – Ebből is kitűnik, mennyire foglyai még e forradalmár szabadgondolkodók is a tradícióknak. Másrészt, a független nő szorongást is kelt: mi lesz akkor a családokkal, a következő nemzedékkel, és mi lesz a férfival? Ezért tartják a tanulást, politikát, tudományt, írást, és mindent, ami a nőt függetlenebbé teszi, nőietlennek; s ezért feltételezik, hogy ha egy nő ilyesmit művel, ösztönei hibádzanak.

Példát pedig könnyű találni: Sand kétségtelenül hiperszexuális; az egyik első magyar feminista-filozófus-táncosnő, Dienes Valéria bevallottan aszexuális; Lou Salomé pedig az erotikusnak az esztétikaiba való átmenetét írja meg, és nagyrészt eszerint is él. Mintha Nietzsche jó helyen kereste volna minden női intellektuális aktivitás eredetét?

Hisz valójában „mit bánja a nő az igazságot…az ő nagy művészete a hazugság”. „Vita – femina… ez az élet legerősebb varázsa: szép lehetőségek arannyal átszőtt fátyla borul rá, ígéretesen, vonakodón, szemérmesen, gunyorosan, résztvevően, csábítóan. Igen, az élet – asszony!”

De hogy zavarba jöjjünk, a filozófus másutt magát az igazságot azonosítja a nővel.

Persze lehet analizálni, hogyan gyúrta össze nőképét Nietzsche megvetett női családtagjaiból, magasztalt szerelmeiből, történelmi vagy „keleti” nőfelfogásokból és korának feminista nőiből. És azt is, hogy ez az összegyúrt nőkép hogyan esik szét darabjaira. – Lehet derülni azon, hogy az ő tapasztalati hátterével így nyilatkozik: „Vajon megkockáztathatom-e a kijelentést, hogy hála dionysosi hozományomnak, ismerem a nőket? s talán én vagyok az »örök Asszonyi« első pszichológusa. Engem minden asszony szeret – régi história ez…”

Fel lehet háborodni: hol marad a nő, mint alany, mint szubjektum, s miért már megint egy férfi mondja meg, mi legyen a nő? Lehet kínlódni az ellentmondásokkal, megpróbálni logikai rendet teremteni ott, ahol ilyen nincs; vagy egy hanyatló szellem találkozását látni olyan veszélyes irányokkal, mint eugenika, rasszizmus; és kiemelni, hogyan szorítja vissza a nő hivatását jófajú, erős, egészséges utódok szülésére…

Mégsem lehet mondani, hogy a nőt pusztán ennyinek akarta. Hiszen miért írta volna a Zarathustrában: „Házasság: így hívom én a kettős akaratot, mely megteremti az Egyet; azt, ami több teremtőinél…/ Ámde azt, amit házasságnak mond a fölös-sokaság… azt hogy is nevezem vajon? / Ó, lelkeknek e kettős szegénysége! Ó, lelkeknek e kettős mocska! Ó, a megelégedés e kettős nyomorultsága! / Ezt mondják házasságnak azok; és állítják, hogy mindőjük házassága a mennyben köttetik. / …Nem és nem; semmi közöm ezekhez a mennyei hálókba gabalyodott vadállatokhoz!… / Méltónak tetszett nékem ez a férfi és érettnek a föld értelmére: ám midőn megláttam asszonyát, bolondok lakhelyének tűnt nékem a föld. / Bizony, azt kívántam, bárcsak rándulna görcsbe a föld, midőn libával párzik egy szent.”

(Jakabffy Éva)

Valahányszor elképzelem a tökéletes olvasót, minduntalan egy bátor és kíváncsi, hajlékony, furfangos és óvatos szörnyeteg – egy született kalandor és fölfedező – képe lebeg előttem.”² Nietzsche olvasáslélektani hallucinációjában a kalandor és a céltudatos felfedező alakja egy olyan tökéletes olvasóvá sűrűsödik, aki szövegdarabok és aforizmák között ide-oda csapongva kíméletlenül kisajátít; önző módon megszerzi, ami neki kell, és nem veszi számításba, például az életmű kronologikus rendjét. Ezt a szereplehetőséget teszi próbára ez az írás, amikor céltudatosan, a felfedezők szigorával azt vizsgálja, hogy milyen viszony van Nietzsche és „a nő” között. Mítoszértelmezésekre hagyatkozik, az életrajzi vonatkozásokat de- és remisztifikálja, az életművet szereplehetőségek sorozataként tekinti, és arra kérdez rá, hogy mi rejlik Nietzsche explicit nőgyűlölete mögött³, mit leplez ez a mindenki számára nyilvánvalóvá tett indulat?⁴ Kinek az indulata ez, és mit céloz? Az őrjöngő Dionüszosz ravaszkodásai vagy pedig az intellektualizáló Orpheusz-Apollón dörgedelmei? A nőgyűlöletére általában példaként felhozott passzusai olvashatók-e ironikusan, vagy pedig az ostorozó szavak kizárnak minden effajta próbálkozást?
Egy mitológiai történet allegorikus értelmezése során merülnek fel azok az ironikus jelentéslehetőségek, amelyeket a jelen interpretáció a továbbiakban működtetni kíván. Robert Graves A görög mítoszok-ban Dionüszosz cselekedetei között említi azt az esetet, amikor Dionüszosz Trákiába érkezvén el akarta terjeszteni saját misztériumait. Trákia akkori királya, Orpheusz azonban nem volt hajlandó őt istenként tisztelni, hanem másféle szent misztériumokat (elsősorban a napistenét, Apollónét) tanított alattvalóinak. Attól tartott ugyanis, hogy Dionüszosz és szenvedélyes követői megbontják az ésszerű alapokon megteremtett rendet. „Mondják, hogy Orpheusz helytelenítette a bakkhánsnők erkölcstelenségét, és a homoszexualitást dicsőítette. Ezért Aphrodité éppúgy megharagudott rá, mint Dionüszosz”⁵, aki mérgében felingerelte az őt mindenhova követő, és orgiasztikus misztériumaiban résztvevő bakkhánsnőket. A felbőszített menádok megvárták, míg férjeik bemennek Apollón templomába, ahol Orpheusz papként szolgált, majd berontottak, és saját fegyvereikkel ölték meg férjeiket, Orpheusz fejét pedig levágták, és bedobták a Hebrosz folyóba (kiemelés tőlem D.E.).
Ha a fenti mitologéma figuráit a Nietzsche-életmű ambivalenciáját fenntartó kettős princípium – az ésszerűség és a szenvedély – allegóriájaként értelmezzük, Nietzsche állítólagos nőgyűlölete más megvilágításba kerülhet. Egy ilyen allegorikus alapokon futtatott ironikus olvasat azt a hipotézist veti fel, hogy Nietzsche „nőgyűlölete” Dionüszosz dühének allegóriájaként értelmezhető: szenvedélyes bőszítés az önnön nem-üket imádó dogmatikusok racionalizált rendszerével szemben. Ez egy olyan (akár feministának is nevezhető) alternatíva állításában létrejövő olvasat, amely szerint Nietzsche-Dionüszosz vérlázító és provokatív szövegeivel felhergeli a harcias menádokat, hogy saját fegyvereiket ellenük fordítva, a szenvedély nevében szegüljenek szembe az ésszerűség képviselőivel. Ami az ésszerűség és szenvedély nietzschei dinamikájában azt feltételezi, hogy az ésszerűség stratégiáit is alkalmazniuk kell. Milyen erőviszonyok jellemzik az ésszerűség és szenvedély effajta dinamikáját?
Amikor Nietzsche a megismerés szenvedélyéről ír, és az erre vonatkozó programját fejti ki, hangsúlyozza, hogy egy effajta „létértelmező” stratégia az élet célját az élvező megismerésben⁶ látja, vagyis abban, hogy „fönntartsa a megismerés forrásait és hatalmait, a tévedéseket és szenved[élyeket] is, és azok küzdelméből nyerje megtartó erejét”.⁷

 A megismerés szenvedélye nem a két erő összebékíthetetlenségére alapoz, nem a kettő oppozíciójáról van szó, hanem differenciális egységbe való beíródásukról. Ez azt (is) jelenti, hogy konfrontációjuk bármely tetszőleges pillanatában előálló differenciális egységnek a megbontása, azaz ésszerűség vagy szenvedély stratégiai kisajátítása, fejetlenséghez vezet. Legyen erre példa a mítoszbeli menádok sorsa, akik elvakultságukban, az ésszerűség fegyvereit magukra öltve, fejét vették Orpheusznak, és ettől a bűnüktől megmerítkezéssel sem tudtak megtisztulni(

Darabos Enikő)

összeállította: Kerekes Tamás

Dan Brown: Az elveszett jelkép 

A megjelenése napján egymillió példányt adtak el belőle

Megkerül, ami elveszett...

Robert Langdont, a Harvard szimbólumkutatóját az utolsó percben kérik fel egy esti előadásra a washingtoni Capitolium épületében. Közvetlenül megérkezése után azonban egy hátborzongató szimbólumokkal rejtjelezett, nyugtalanító tárgyat fedeznek fel a Rotunda kellős közepén. Langdon egy ősi meghívót közvetít benne, amely a titkos ezoterikus bölcsesség rég letűnt világába invitálja megfejtőjét.
Amikor brutálisan elrabolják Peter Solomont, a híres filantrópot és szabadkőművest, Langdon nagyra becsült mentorát, a professzor ráébred, hogy csak úgy mentheti meg barátja életét, ha elfogadja a rejtélyes meghívást és követi az utat, akárhova vezessen is.
Langdon gyorsan ott találja magát Amerika legnagyobb hatalmi központjának színfalai mögött, a város láthatatlan termeiben, templomaiban, alagútjaiban. Ami mindeddig ismerős volt, az most átváltozik egy mesterien elleplezett múlt titokzatos, félhomályos világává, amelyben szabadkőműves rejtélyek és sosem látott felfedezések vezetik őt az egyetlen lehetséges és felfoghatatlan igazsághoz.

Az elveszett jelkép az eltitkolt históriák, misztikus ikonok és kódok ragyogóan összecsómozott szőttese; intelligens, vllámgyors tempójú thriller, amelyben egymást érik a meglepetések. Hiszen- miként azt Robert Langdon felfedezi- nincs páratlanabb vagy megrendítőbb, mint az a titok, amely mindvégig a szemünk előtt volt...

“1991-ben elzártak egy iratot a CIA igaz-

gatójának széfjében. Ma is ott van. A rejt- jeles szöveg egy ôsi kapura és egy is- meretlen, föld alatti helyre tartalmaz

utalásokat. Az iratban szerepel ez a ki-

fejezés: „itt van elrejtve valahol”.

A regényben megnevezett valamennyi

szervezet létezik, köztük a szabadkô-

művesek, a Láthatatlan Kollégium, a Biz-

tonsági Hivatal és az SMSC.

A regényben említett szertartások, tudományok, mûtárgyak és mûemlékek mind valóságosak. “(Dan Brown)

Gabo Kiadó

www.gabo.hu

„A symbolon olyan szó, amely egyidejűleg jelöl egy tárgyat és egy tevékenységet. Éspedig olyan tárgyat, amely egykor széttörött, és részei szétszóródtak a világban. Ha például egy gyűrűt, egy érmét, vagy egy tányért kétfelé törték, és a két részt különböző embereknek adták, akik egymást nem ismerték (manapság általában papírpénzt tépnek el e célból). Most mindketten tudják, hogy hiányzik nekik valami, és úgy érzik, meg kell keresniük a másik felet.
A mítosz is elbeszéli ezt a történetet. A borda, amelyet Isten kivett Ádám oldalából, és amelyből Évát elkészítette, maga is egy symbolon, és ugyanilyen a megkettőzött ember Platón Arisztophanés beszéde című művében: az embernek - így mondja Platón - eredetileg két feje volt, négy lába és négy karja. Ez az ember azonban vétkezett az istenek ellen, és ezért Zeusz kétfelé vágta, két részét pedig a világ két különböző részén helyezte el. Azóta keresi az egyik fél a másik felet, hogy újra symbolonná váljanak.”-mindez nagy szerepet játszik a sikeres Dan Brown új regényében

A barackmagból maghasadást előidéző Öveges professzor már a múlté, de itt van Dan Brown, aki, harmadik sikeres könyvében (Az elveszett jelkép) úgy szövi a fonalakat, hogy a noetika megelőzi a belélegezhető folyadékot és az eleven homokórát, beágyazva egy anyagyilkosság, majd egy levágott kezű apa históriájába, meg egy rituális gyilkosságba egy titokzatos késsel, mely 1,6 millió dollárt ér, de az első használatra eltörik. Az egész regényben ez az egyetlen, engem zavaró mozzanat.

„Itt jó lesz, kedves Tintoretto úr...

 közel vagyunk az ablakhoz. Mi a tisztelt keresztneve?

– Kázmér.

– Szép név. Tintoretto Kázmér. És miféle mestersége is van?

– Szimbolista vagyok.

– Igazán? Zenél is? Én sajnos nem játszom semmiféle hangszeren.

– Sajnálhatja. A szimbolizmus igen finom muzsika.

– Magával hozta az izét... a szimbolát?

– Itt van a kis dobozban... Hosszú hangszer. Három darabból rakom össze.”

(Rejtő Jenő: A tizennégykarátos autó

A washington D.C.-ben játszódó sztori tizenkét órát ölel fel, és középpontjában a szabadkőművesség áll. Langdont meghívják Washingtonba, hogy tartson egy előadást; meghívója látszólag a mentora, Peter Solomon, aki 33. fokozatú szabadkőműves. Langdon közönség helyett Peter Solomon levágott, kitetovált, és furcsa pózba helyezett jobb kezét találja. Langdon gyors üldözésbe kezd a Kongresszus székházában, és titkos jelek sorozatát fejti meg. Eközben össze kell mérnie tudását Mal'akh-kal, egy tetovált, önkasztráló és zseniális gonosztevővel, aki a hatalom egy ősi forrását kutatja. Segítője is akad; Solomon húga, Dr. Katherine Solomon, a noétika tudósa. A tetőpont színhelye egy szabadkőműves páholy. Mal'akh azt hiszi, hogy ő az elveszett jelkép, halála után néhány peccel azonba lelke az ördögöké lesz. A záró fejezetekből többet is megtudunk az elveszett jelképről, és a könyv a “remény” szóval végződik.

Tartalom a Wikipedia szócikke alapján:

A könyv egy harmincharmadik fokozatú szabadkőműves beavatásával kezdődik, aki később Mal'akh-ként jelenik meg a regényben. Miután sikerült feljutnia a szabadkőművesség legmagasabb szintjére, Mal'akh új pozícióját arra akarja felhasználni, hogy megtalálja az Ősi Titkokat, az elveszett tudás mitikus forrását.

Robert Langdont felhívja öreg barátja, Peter Solomon, szintén harmincharmadik fokozatú szabadkőműves, és meghívja, hogy tartson egy beszédet Washington, D.C.-ben, a Capitolium épületében. Langdon azonban Solomon levágott kezét találja a Rotundában, és gyorsan rájön, hogy Mal'akh csalta ide, mivel ő birtokolja a tudást, ami a kulcsot jelenti az Ősi Titkok feltárásához. Mal'akh közli, hogy Peter nála van, és követeli, hogy Langdon fedje fel az Ősi Titkokat Peter életéért cserébe. Langdont azonban letartóztatja Inoue Sato a CIA-tól, és ő is követeli, hogy fejtse meg a rejtélyt, mivel az nemzetbiztonsági ügy. Langdon megfejti, hogy a Peter kezén található jelek értelme az SBB13 mozaikszó, ami egy szoba a Capitolium alagsorában. Felfedezi, hogy Peter a szobát egy szabadkőműves meditációs kamrává alakította át, amelynek hátsó részében egy hiányos gúlát talál. Sato gyorsan kitalálja, hogy a gúla teteje Langdonnál van; Peter adta neki megőrzésre évekkel azelőtt. Utasítja ezért, hogy adja át, de Langsont megmenti a Capitolium építésze, Warren Bellamy. Bellamy elmondja, hogy ő is szabadkőműves, és Peter barátja, majd elviszi Langdont egy rejtekhelyre, a Kongresszusi Könyvtárba. Bellamy erősködik, hogy az ősi Misztériumok titkát és Peter életét mindenáron meg kell védeni, de Langdon szkeptikus marad a misztériumok létezése felől.

Ezalatt Peter húga, Katherine Solomon, ismeretelméleti kísérleteket folytat a Smithsonian Múzeumban. Kísérletei az emberi tudat természetéről alkalmasak lehetnek arra, hogy felfedjék az anyag gondolatok útján való befolyásolásáak titkait. Azonban Mal'akh elhatározza, hogy megöli őt, kutatási eredményeit pedig megsemmisíti. Sikerül betörnie Katherine laboratóriumába, a lány viszont el tud menekülni, és felismeri Mal'akhban családja évvekekel korábbi támadóját. Az incidensben – amelyre aközben kerül sor, hogy Mal'akh megpróbálja kifaggatni apját – a lány anyja meghal, Mal'akhot pedig lelőtték, és azt hitték, hogy meghalt. Langdon, aki már korábban figyelmeztette a lányt a magát bátyja orvosának kiadó Mal'akh veszélyességére, kéri Katherine-t, hogy találkozhasson vele a Kongresszusi Könyvtárban.

Találkozásuk azonban rövidre sikerül, mivel Sato egy CIA kommandót küld az elfogásukra. Bellamy segít Langdonnak és Katherine-nek elmenekülni, magát hagyva csaléteknek, hogy elfogják. Katherine azt akarja Petertől, hogy helyezze rá a priamisra a tetejét, ami aztán felfedi a formulát: "A titok a 8x8-as négyzetben rejtőzik", és egy kódot, amit egy mágikus kockával fejt meg, és úgy szól, hogy Jeova Sanctus Unus, vagyis Egyetlen Igaz Isten. Langdon kapcsolatba lép Bellamy egyik barátjával, Collin Galloway tiszteletessel, aki utasítja őt, hogy menjen a washingtoni nemzeti katedrálisba. Lerázva a CIA enbereit, Langdon és Katherine találkoznak Galloway-jel, aki további bepillantást nyújt nekik az Ősi Titkokba. Langdon ekkor rájön, hogy az Egyetlen Igaz Isten valójában Isaac Newton álneve, és a titok nyitja az ő munkáiban található. Eközben Sato Bellamyval szupertitkos információkat közöl, amelyek megrémítik Bellamyt, és azonnal átáll Sato oldalára.

Amint a CIA elkezdi bekeríteni a katedrálist, Langdon és Katherine bemenekülnek a közeli a Cathedral College-ba. Katherine rájön, hogy a gúlát vízben kell forralni ahhoz, hogy az megmutassa a következő jelet, mivel Newton skálája a forráspontot harminchárom foknál jelzi, ami az egyik fontos szám a szabadkőművességben. A művelet újabb szavakkal visz közelebb a megoldáshoz, az új formula így szóla: "A titok kulcsa Franklin 8x8-as négyzetében van elrejtve.”. Ekkor telefonon hívják őket a rendőrségtől, és tájékozatják őket, hogy megtalálták Mal'akh házát és Petert is. Sato azoban elkapja őket, és miután Langdon mindent elmond neki, amit csak tud, cserébe elengedi, hogy elmenjen Katherine-nel, hogy megkeressék Petert. Ez azonban egy csapda, amit Mal'akh állított, hogy mindkettőjüket kézre kerítse. Mal'akh kivallatja Langdont, kényszeríti, hogy oldja meg a kirakó következő lépését, és felfedi, hogy ő a Szót, egy titkos igét keresi, amit a szabadkőművesek őriznek, és ami elképzelhetetlen hatalom hordozója. Langdont és Katherine-t sorsukra hagyja, ő pedig elviszi Petert a Szó rejtekhelyére.

Langdont és Katherine-t megmenti Sato, akinek Langdon elmondja, hogy a formula valójában Franklin 8x8-as négyzetére, egy (Order Eight Franklin Square), egy mágikus dobozra utal. Ez megegyezik a gúla alján található jelrendszerrel, és Langdon gyorsan kikövetkezteti, hogy Mal'akh elvitte Petert a szabadkőművesek templomába. Útközben Sato elmagyarázza Langdonnak, hogy Mal'akh miért jelent nemzetbiztonsági veszélyt. Mal'akh titokban felvette a beavatási szertartását, amin számos befolyásos amerikai is részt vett. Langdon tudja, hogy a szabadkőművesek ősi rítusait nem fogják megérteni, és hogy üldöztetésnek néznek elébe. Eközben a templomban Mal'akh elmondja, hogy ő valójában Peter Zakariás nevű fia. Elégedetlen volt azzal, ahogy apja bánt vele, ezért eljátszotta saját halálát, majd egy vallásos élményben volt része, amelytől felébredt benne az igény arra, hogy megtanulja a Szót, ami teljessé teszi átváltozását az isteni létbe. Azt gondolva, hogy ismeri a Szót, Zakariás arra próbálja rávenni Petert, hogy ölje meg, bevégezve ezzel a szertartást. Szerencsére Petert feltartóztatják, mielőtt végrehajthatná a gyilkosságot, egy CIA-helikopter pedig kiiktatja Zakariás laptopját, így nem sikerül közzétenni a videót. A helikopter azonban összetöri a templom tetőablakát, és az aláhulló üvegdarabok halálosan megsebesítik Zakariást. Röviddel Zakariás halála előtt Peter elmondja, hogy Zakariás valójábn nem is volt a Szó birtokában.

Miután véget ér az éjszaka, Peter elhatározza, hogy megismerteti Langdont az igazi Szóval. Megmutatja Langdonnak, hogy az a Washington-szobor sarokkövébe van elrejtve, és hogy a Szó valójában az, hogy Biblia. Peter közli, hogy az igazi Ősi Titok annak felismerésében áll, hogy az emberek nem Isten alávetettjei, hanem birtokosai annak a képességnek, hogy istenné váljanak. Ha pedig felismerték ezt a tényt, azzal megnyitják a kaput egy nagyszerű jövő felé. Katherine észreveszi, hogy kutatási eredményei, amelyeket Zakariás el akart pusztítani, biztonságos helyen vannak, tanítványai pedig forradalmasították a tudománynos életet. Peter elhatározza, hogy ad nekik még egy utolsó ajándékot, és elintézi, hogy láthassák a napfelkeltét a város felett, a Capitolium épületének tetejéről. Langdon eltöpreng mindazon, amit az elmúlt tizenkét órában tanult, és érzi, ahogy mind nagyobbra nő benne egy érzés: a Remény.

(Forrás: a Wikipedia angol nyelvű szócikke. Fordította: Kalkulus-reviewer. A szócikket a fordítás óta átszerkesztették.)

„Még be sem mutatkozhattam: nevem Würfli Fedor, tánc- és illemtanár.

 - Örvendek. Van . . . van itt valaki, aki szintén Fedor. Nevem Petrovics.

 - Nem Gorcsev az álneve?

 - Nem. Petrovics az álnevem. Gorcsev az igazi.

 - És Tintoretto? . . .

 - Mit kér?

 - Mondom, Tintoretto.

 Vanek úr egy ideig tanácstalanul pislogott.

- Ön olasz?

 - Svájci vagyok.

 - Sajnos, nem tudok svájcul . . . - Levette a szivardobozt. - Érdekes ez a kis poggyász - mondta.

 Würfli úr elnézõen mosolygott.

 - Ne feszegessük . . .

 - Nem is kell. Csak elvágom a kötelet, az elég, így . . . hm. Mondja, kérem, ez egy komplett légionárius felszerelés?

 És elõvette a doboz tartalmát: két használt kapca, egy darab spárga, néhány álkulcs, valamint egy dugóhúzó és igen sok szivarvég.

- Lehet - mondta Würfli. - Még nem kaptam meg a felszerelést.

 - Minek fontos a sivatagban a dugóhúzó? - tûnõdött Vanek úr. - És miért látják el a katonákat álkulccsal meg szivarvéggel?

 - Talán a dohány levét gyógyszerül használják. Ugyanis az afrikai katonák mind skorbutot kapnak.

 Vanek úr idegesen kirázta a dobozt.

 - Én nem kaptam. Vagy ha igen, akkor ellopták a skorbutomat innét.

 Würfli úr kíváncsian nyújtogatta a nyakát.

 - A szimbola benne van?

 - Mit csináljak? - kérdezte Vanek úr hökkenten.

- Állítsa össze a három darabot.

 - Miféle darabot . . .

 - Hát, amit a dobozban tart.

 - A szivarvégeket?

 - Ne tréfálkozzon, kérem. Csavarja össze a hármat, és fújjon valamit.

 - Jó - biztatta egy nyájas idegorvos megnyugtató mosolyával Vanek úr -, majd összecsavarom a spárgát a kapcával és fújom . .”

összeállította: Kerekes Tamás

Makkai Ádám (szerkesztő): A csodaszarvas nyomában
A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából

 szerkesztő nem kispályás:

http://makkai.org/index/index-hu.php

a szerkesztő élete is kész regény

„Egyke vagyok, akit nyelvekre fogtak három éves korától kezdve, az első 2 elemit németül kellett végeznem. Budapest ostroma után 1945 nyarán gyermekparalízis járvány áldozata lettem, ez felmentett a katonaságtól és a Munkára Harcra Kész (MHK) mozgalomtól valamint a gimnáziumi tornaórák alól. A budapesti Lónyai utcai református gimnáziumban kezdtem 1946 őszén az 5. általánost, a gimnázium államosítása után (1951-52)-ben átkerültem a Vörömarty Mihály állami általános gimnáziumba, ahol 1954-ben kitünően érettségiztem. "Rossz káder" lévén nem vettek fel latin-görög szakra, és eltanácsoltak a pécsi állatorvosi karra, amihez semmi kedves, tehetségem nem lévén nagy nehezen betornáztam magam a budapesti jogi karra. Itt 3 hónap után éhségsztrájkba kezdtem, mert nem bírtam elviselni Vas professzor állítását, miszerint "minden erkölcsös, ami a Párt érdekében történik, és minden erkölcstelen, ami a Párt ellen irányul.." Nagybátyám Makkai László segítségével Tamás Lajos Rektor kicserélt az egy évvel felettem járó Vázsonyi Vilmossal, aki francia magyar szakosból így lett joghallgató, én meg még a karácsonyi szünet előtt bekerültem a francia-magyar szakra. Itt Eckhardt Sándor, Győri János, és Kelemenné Balogh Jolán tanítványaként elég jól megtanultam franciául, műfordításaim mentek a Magyar Rádióban és jelentek meg nyomtatásban az Irodalmi Ujságban.

1956 októberében lettem harmadéves. Négy nevemmel aláírt cikket hagytam a Szabad Nép székházban, ami több évi börtönbüntetést vont volna maga után. Kétszeri nekifutással átjutottunk a határon 1956 Nov. 19-én, s két heti láger élet után Bécsben elvettem első feleségemet, Kemény Zsuzsát, Szabó Lőrinc unokahúgát. 1957 jan. 1-én érkeztünk Camp Kilmer, New Jersey-be, ahol apám és amerikai felesége Dr. Elizabeth Smith Makkay (apám visszaváltoztatta a családi -i-t y-ra) értünk jöttek.

Bostonban laktunk, ahol január havát átdolgoztam a Ritz szálló konyháján 89 cent minimális órabérért mint konyhai kisegítő és szolgálati kisliftes étel berakodó. Közben apám elvitt "az egyetemre" - nem tudtam hol vagyok - egyik helyen franciául, másikon németül, harmadikon oroszul kellett beszélnem. Később tudtam csak meg hogy a Harvard University-n voltunk, ahová fel is vettek mint az első 1956-os menekültet 1957 február 8-i kezdettel, harmadévesnek, orosz-francia szakra. Az 1958-as évfolyammal végeztem egy nyári szemeszter ráadással, itt kaptam a B.A. "cum laude" alapfokozatot.

1958 szept. 2-n álltam munkába a Hawaii szigeteken mint német-francia és latin tanár az Iolani School nevű magániskolában, melyet 1853-ban alapított Emma kiorálynő. Az első orosz szputnyik fellövése után felkértek, hogy tanítsak oroszt is: így lett az Iolaniból az első gimnázium a Csendes Óceán közepén, ahol oroszul lehetett tanulni.

1960-ban felmondtam az Iolani-nak, mivel a Ford Alapítvány ösztöndíjasaként felvettek a Harvarddal 300 éve rivalizáló Yale egyetemre, ahol mint általános nyelvész szereztem az M.A. (Magister Artium) fokozatot 1963-ban, valamint a Ph.D. (Philosophiae Doctor) 1965-ben. Disszertációm az Angol nyelv idióma-szerkezete (ld. A könyvek jegyzékét angolul) könyv formájában is megjelent 1972-ben a Hága-i Mouton kiadónál.

1966 nyarán 3 évi válás után elvettem Valerie June Becker-t, akit a Yale-en ismertem meg. Két lányunk van, Sylvia (szül. 1968) és Rebecca (szül 1978), mindkettő férjezett, három fiu unokám van, Gabriel, Noah és Jonah, ezek Sylvia gyermekei, férje evangélikus lelkész, The Rev. Mark Harder.

1967-ben kerültünk Chicago-ba, ahol az újonan alakult Illinois-i állami egyetemen lettünk mindketten "assistant proferssor"-ok, majd 1968-69 től véglegesített docensek. Engem 1974-75-ben neveztek ki Ny. R. Egyetemi tanárrá, azaz "full professor of Linguistics"-szé. 2004 június 1-vel vonulok nyugalomba, mint "professor emeritus".

1988-ban elváltunk amerikai nejemmel, és elvettem Arany Ágnest, akivel 1985-86-ban ismerkedtem meg Szingapurban, ahol én voltam az első Fulbright ösztöndíjas látogató professzor egy teljes éven át. 1989-2002-ig Hong Kongban tanítottunk, én angolt, Ági németet, először a Hong Kong Baptist College-ban, majd a Hong Kong-i egyetemen. 2002-ben visszajöttünk Chicagoba ahol 1995-ben megalapítottuk az ATLANTIS-CENTAUR kiadót.  „

http://makkai.org/makkai/cv-hu.php

Öröm kézbe fogni ezt az ezer oldalas kötetet. Arany János verse az előhang, amelyet mondák és népballadák követnek, de differenciáltan. Külön a köszöntők, külön az egyházi ünnepeket megverselő szövegek.(pünkösdölők)

.Fájdalom, de az ismerősnek tűnő szövegekből is kimaradt gyarló emlékezetem miatt egy-egy rész, mint pl.

„Elment a hal lefelé,

Törökkanizsa felé.

Nem is jön többé vissza

Mert arra van az útja.”

(Hej halászok, halászok)

Tehát a kötet csupa rácsodálkozás- számomra-a magyar költészet értékeire. És gyarapodás is, mert a Káka tövén kelt a ruca verssorral induló verset nem is ismertem, noha két diplomát is szereztem magyar irodalomból: egy főiskolait, és egy egyetemit. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy az Egy asszonynak kilenc fia c. versezetben olyan szót találtam, amit  eddigelé soha nem láttam leírva(humáj)

„Csak eljöve egy nagy humáj,

Felemelé az ő lányát.”

A szerkesztőnek igen erősen kellett arra ügyelnie, hogy ne parttalan szövegfolyam legyen a kötet. Ezt nevezik meghittebb berkekben „biztos kezű szerkesztésnek”), de külön egy rácsodálkozás volt a számomra, hogy a kötet záró darabja egy József Attila vers volt,(amit megint elfeledtem), a címe már nem is lehet kétséges: Rege a csodaszarvasról.) Annak is örültem, hogy nem áhítatba dermedve kell olvasnom e szövegeket, kicsillan néha a derű a komoly hangvételű balladákból is :

-Elmenek,   elmenek

Király őfelsége

-Kellesz a fenének

Annak is a vénnek.”

Hogy valamiféle tagolás segítse az olvasót, hogy el ne tévedjen, a szerző történelmi korszakokban gondolkodott, így a korai népköltészet kincsei után a középkori költészetből megtörtént válogatás következik.(Kegyes Szűz Máriáról, Szent Lászlóról) Amikor újraolvastam a Siralomének a tatárdúlta Magyarországról c.. versezetet, arra gondoltam, hogy ez nem lógna ki a Prédikátor könyvé-ből sem.

Janus Pannonius nyitja meg azoknak a költőknek a sorát, melyekhez életrajzi jegyzék is tartozik. Gyarló lévén, már el is feledtem, hogy melyik helységnél érte a halál, menekülés közben.

 Álpátosz helyett súlyos és kellemetlen kérdéssel szembesülhetünk a nagyváradi kanonokká kinevezett Janus Pannonius lírájában:

„Miért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?”

Erős a középkori, s a reformációval egybekötött korszak: Vásárhelyi András, Batizi András, Apáthi Ferenc, Erdősi Sylvester János)

Antológiákat évek óta azon mérek, hogy szerepel-e benne Dsida Jenő, vagy Szittya Attila Bendegúz) Dsida szerepel,de Tompa László nem. Ne legyünk telhetetlenek.

Szerepel benne  a nagy klasszikusok mellett Czuczor Gergely,Kiss József, Reviczky Gyula, Gyóni Géza, Sík Sándor, Sinka István, Mikes Margit( őt már nem is emlegetik),Palasovszky György Szemlér Ferenc, Képes Géza,Hajnal Anna és Kányádi Sándor. Sejtem, hogy 100 szerkesztő, ha megbízást kapna, százféle módon válogatná össze ezt az antológiát, de abban is biztos vagyok, hogy a tankönyvként is használható kötetben a magyar költészet derékhada mind bennefoglaltatik.

Legyen ez a kötet  hétszeri főhajtás az előtt az egyszeri csoda előtt, melynek magyar költészet a neve.

Kerekes Tamás

Mesélő világirodalomtörténet

Támogatja a Tinta Kiadó

és az Animus Kiadó

részlet:”

„Liz Heron ekkori emléke: tudakolta, hogy mit jelent a baszik szó, amit oly szorgalmasan véstek az iskola falaira? Kissé talányos válaszuk így hangzott: így kívánnak jó éjszakát a macifiúk a barátnőiknek"...

2000  cikk a világirodalomról, fanyar és frivol,

benne a magyar irodalom, Kányádi Sándor gyermekverseitől Borges metafizikus detektívregényeiig
 20 000 oldal digitalizálva, név és tárgymutatóval,

és keresővel
az óvodától az egyetemig
Kerekes Tamás Bevezetés a világirodalomba c. digitális kötete a Könyvhét első napján kerül forgalomba.

jelenetválasztó, extrák, bónusz

a 20 000 oldal után azt is elhiszed, hogy néger volt az Anyád-
 Csak dupla dvd bírja el ezt a gigantikus szöveghalmazt, amely túlmenne bármely magyar  nyomda papírkapacitásán
Szerb Antal 1000 oldalas világirodalomtörténete után ugyan megjelent egy korszerű világirodalomtörténet. Pál József szerkesztette és az Akadémiai Kiadó adta ki. Kerekes Tamás 20 000 oldalt áldozott rá, hogy képet alkothassunk a világirodalomról, de a digitális kötetben filozófiai, közgazdasági, zenei, építészeti,nyelvészeti,történelmi,politikai, ezoterikus kötetek ismertetői is helyet kaptak.
A legfrissebb világirodalomtörténeti összefoglalók általában lezárják a munkájukat a mágikus realizmussal és a posztmodernnel. Kerekes Tamás amellett, hogy a rég írókat is tárgyalja (Balzac, Dickens, Platón ) stb. ezen túlmenve elsősorban az elmúlt hat év könyvterméséből,  magyarul megjelent munkáiból válogatott
megrendelhető:

Pilátus is Kerekes  Tamást olvasna
thomaskerekes@msn.com
tel:06 30 631 50 62

„Már eddig is túl sok ember halt bele abba, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t”

Honti László : A nyelvrokonságról

Tinta Kiadó

www.tintakiado.hu 

info@tintakiado.hu

A szerző darázsfészekbe nyúlt. Badiny József forog maga körül, könnyek hullanak, mert azt hallják, hogy nem sumérok, nem mezopotámiaiak, és nem vizigótók, nem alemannok, nem palóczok, de még nem is alánok vagyunk, vagy tetszik a halbőrős atyafiság, vagy sem.

Elsősorban a magyar nép eredetével foglalkozó alternatív „elméletek” ideológiai és tudományos hátterének bemutatását, valamint állításaik cáfolatát tűzte célul A nyelvrokonságról – Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság című kötet szerkesztője, Honti László.

A tudománytalan őstörténeti elméletekről készített tanulmánykötetet Honti László nyelvész.

Elsősorban a magyar nép eredetével foglalkozó alternatív „elméletek" ideológiai és tudományos hátterének bemutatását, valamint állításaik cáfolatát tűzte célul A nyelvrokonságról - Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság című kötet szerkesztője, Honti László. A nemzetközi szerzőgárda által írt tanulmányokból kiderül az is, hogy a dilettáns nyelvészetet nem csak Magyarországon művelik. Nyolc külföldi (finn, német, olasz, török, holland) szakember, valamint hat magyar nyelvész írását tartalmazza a kötet, amely az első nagyobb lélegzetű mű a témában 1943 óta, amikor Ligeti Lajos szerkesztésében megjelent A magyarság őstörténete című könyv. Ugyanebben a kötetben közölték Zsirai Miklós máig gyakran idézett Őstörténeti csodabogarak című tanulmányát.

- Elszomorító, hogy Ligeti Lajos és Zsirai Miklós mondatai ma is ugyanúgy érvényesek, mint csaknem 70 évvel ezelőtt, a tudománytalan elképzelések száma azóta sem csökkent. Sőt az utóbbi években az internetnek köszönhetően még nagyobb nyilvánosságot kaphattak az „alternatív történettudósok" - mondta az mta.hu-nak Honti László nyelvész, az MTA levelező tagja. Elmondta: nem véletlen, hogy a nyelvészek nem szívesen szállnak vitába a turáni, sumér, hun rokonságot, és sok egyebet hirdető szerzőkkel, hiszen azok általában nem is értik az alapvető nyelvészeti fogalmakat. Honti László szerint a legtöbb őstörténeti művet olyanok írják, akik ugyan rendelkeznek valamilyen diplomával, de a nyelvészettel tudományos szinten soha nem foglalkoztak.

- Egy orvos sem szívesen áll le tárgyalni azokkal, akik kézrátétellel gyógyítanak, az érdeklődő, művelt magyar közönségnek azonban szüksége van olyan művekre, amelyek cáfolják az egyre nagyobb teret nyerő tévedéseket és csúsztatásokat. Az összes ilyen vádra világos és egyszerű válaszunk van - hangsúlyozta Honti László. Sokan állítják például azt, hogy Finnországban már nem tanítják a finnugor elméletet. Az egyik finn szerző, aki a Bécsi Egyetem professzora, maga írt egy fejezetet a finnugor rokonságról egy iskolai tankönyvbe.

Hasonlóképpen több „őstörténész" is hivatkozott arra, hogy a „Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára" nem tünteti fel a törökségi eredetű szavakat vagy elhallgatja egyes szavaink törökségi kapcsolatait. „Ezt az állítást sem bonyolult cáfolni, csak ki kell nyitni a könyvet, és megnézni, valóban hiányoznak-e, és ha nem, mit ír róluk a szótár. Persze ott vannak egytől egyig" - mondta Honti László. Kifejtette, hogy a Budenz Jószefet és Hunfalvy Pált ért vádak, miszerint a Habsburg Birodalom érdekeinek kiszolgálói voltak, szintén minden alapot nélkülöznek, a témát részletesen tárgyalja Bereczki Gábor tanulmánya.

A nyelvészprofesszor a tudománytalan módszerek közül is megemlített néhányat. Elmondta, hogy a dilettáns művekben hivatkozott szövegeknek gyakran a címük is hiányzik a bibliográfiából, vagy épp maga a bibliográfia marad ki a kötetből. Honti László elmondta: előfordult olyan is, hogy nagy munkával kikeresett egy gyanús idézetet, és kiderült, hogy a szerző valójában egészen mást állított a művében.

Nem csak Magyarországon van azonban hagyománya a tudománytalan elméletalkotásnak. - Finnországban egyetemi tudósok publikáltak olyan műveket, amelyek nyilvánvalóan ideológiai indíttatásúak - fejtette ki Honti László. Mint elmondta, az elmélet szerint az indoeurópaiak érkezése előtt az uráli népek egészen a brit szigetekig elfoglalták Észak-Európát, aminek csak annyi a jelentősége, hogy eszerint a balti-finnek előbb érkeztek volna mai hazájukba, mint szomszédaik.

- Néha még élvezni is lehet az ilyen „elméletekkel" való munkát, hiszen némelyik annyira mulatságos, hogy az ember el-elneveti magát. Legtöbbször azonban arra gondoltam, hogy mennyi, tudományos szempontból is izgalmas témával foglalkozhattam volna ennyi idő alatt - tette hozzá Honti László. A nyelvészprofesszor több mint másfél évet töltött az általa írt tanulmányok összeállításával, fordítással és a könyv szerkesztésével.

 a szerző vitapartnere sem matyóhimzés

A finnugor boszorkánykonyha módszereiről _Marácz László cikke  Honti Lászlóval szemben

   „Honti László, a Groningeni Egyetem finnugor professzora ezek ellen az érvek ellen három helyen reagált. Újságcikkben (olvasói levél) a holland napilapban, NRC Handelsblad-ban, 1996. február 15-én adott interjújában és az 1996. február 25-én a hollandiai magyar Mikes Kelemen Kör szervezésében tartott amszterdami előadásában. 

   1. Érdemben a Magyar fordulatban felhozott egyetlenegy ellenérvre sem reagált. Nem hivatkozott azokra a tudományos kutatásokra, melyek már megcáfolták a finnugrisztika álláspontjait. Nincsen hivatkozás nem-finnugor magyar nyelvrokonsági kutatásokra, mint például Götz László nagyszerű kétkötetes munkájára. 

   2. Honti amszterdami előadását azzal kezdte, hogy tudományosságom a Hócipőben megjelent cikk, a "Magyarul beszélnek a földönkívüliek?" szintjén áll, mely másolatát a közönség köreiben szétosztotta. Az amszterdami közönség előtt kijelentette, hogy igazából nem vagyok nyelvész, a Magyar fordulatot nem szabadott volna kiadni, stb. 

   3. Honti szerint azt állítottam, hogy nincs kapcsolat a magyar és a finnugor nyelvek között (NRC Handelsblad), s hogy a magyar-török nyelvrokonság híve vagyok (NRC Handelsblad, UK, amszterdami előadás). Leszögezem, hogy a Magyar fordulatban én ezt nem állítottam. A magyar és az ún. finnugor nyelvek között valóban vannak párhuzamok, de ezek egyáltalán nem kizárólagosak, ahogyan a finnugristák állítják. Megjegyzem, hogy a magyar-török nyelvrokonságról soha sehol nem nyilatkoztam. Mindössze annyit, hogy vannak párhuzamok a magyar (nyelv) és a török nyelvek között is. Honti taktikai célja világos: olyan dolgokat adni a számba, amit nem mondtam, de amelyekkel szemben a finnugristák szerint a finnugor elsőbbség már bizonyított. 

   4. A tudományban nincsenek örök igazságok, dogmák. A tudományban elméletek léteznek, amelyeket új tények felbukkanásakor ezekkel a tényekkel szembesíteni kell. Honti szerint ez nem szükséges, mert szerinte a "magyar nyelv finnugor eredete a XVIII. század közepétől ténynek tekinthető" (NRC Handelsblad). Először is, egy tudományos tézis régisége nyilván nem minősül érvnek a tézis helyessége mellett. Továbbá ? mai szemmel? nem lehet komolyan venni a XVIII. századi nyelvészet bizonyító erejét, hiszen a XVIII. századi európai nyelvészetnek alig volt komoly grammatikai elmélete, legfeljebb szólisták alapján dolgoztak. Erről azonban Honti maga is érzi, hogy túl kevés, mert a nyelvrokonság nem csak közös lexikai elemekben nyilvánul meg. Ha az utóbbi állítás igaz, akkor Sajnovics János az 1770-ben Koppenhágában megjelent a magyar-lapp nyelvrokonságról szóló könyvében a "Demonstratio Idioma ungarorum et lapponum idem esse" címmel tulajdonképpen mit bizonyított? A modern nyelvészet szerint semmit. Legfeljebb azt, hogy a magyar és a lapp nyelv között szópárhuzamok állnak fenn. Ezt a finnugristák is elismerik. Idézet Lakó György Sajnovics Jánosról írt könyvecskéjéből: "Sajnovics olyan magyar és lapp szavakban látta az azonos eredet bizonyítékát, amelyek a hangalakra nézve hasonlítanak egymásra, jelentés tekintetében pedig teljesen... Az összehasonlító nyelvtudomány viszont már körülbelül 150 éve nem fogadja el a szavak etimológiai azonosságának bizonyítékául az egyenlő jelentésű szavak hangalaki hasonlóságát…". Ebből következik, hogy teljesen megalapozatlan Honti azon állítása, hogy a finnugor nyelvrokonságot már a XVIII. században bebizonyították. Harmadszorra, ha akkor már bebizonyított ténynek számított volna a finnugrizmus, akkor a XIX. század első felében Körösi Csoma Sándor miért kezdett el Indiában kutatni a magyar nyelv eredete iránt? Őt, mint göttingeni diákot a finnugrizmus, az akkori és jelenlegi finnugrizmus német központjában, a XVIII. századi évek nyilvánvalóan nem győzték meg. Sőt az is dokumentált, hogy nem kevés nyelvet tudott. 

   5. Honti amszterdami előadásán azt mondta, hogy a nyelvekről nem lehet azt állítani, hogy nem rokonok, csak azt, hogy rokonságban állnak-e egymással. Ha ez igaz, akkor milyen alapon jelenti ki Honti, hogy a magyar és a török nem rokon nyelvek; minden nem-finnugor rokonságot el kell vetni, s csakis a magyar és a finn nyelvrokonság a helyes? 

   6. Honti szerint állításom, hogy "a magyar szaktudósok nincsenek tisztában számos magyar szó közös eredetével" nem helytálló (NRC Handelsblad). Ez az állításom _ sajnos_ igenis igaz, mert a hivatalban lévő magyar nyelvészet a CzFo. nagyszótár alapelveit elveti.” (Marácz László)

A kiadó

Régóta nem esett annyi szó a magyar őstörténetről, mint az utóbbi években. A forrásoktól, de még a legelemibb alapismeretektől is magukat gondosan távoltartó lelkes őstörténeti művekkel árasztják el a könyvpiacot, a társadalmi folyóiratok vitáznak, tudománytól távol álló napilapok ankétoznak a magyar előidők alapvető kérdéseiről. A művelt magyar nagyközönség pedig tétován botladozik a délibábkergetőknek, a megszállott sámánkodóknak, a napi politika Sancho Pansáinak egyéni gusztusához, világnézetéhez szabott, egymással homlokegyenest ellenkező elméletei közt, és reménytelenül keresi továbbra is a feleletet a nagy kérdésre: kik is vagyunk, honnan is jöttünk?” – írta Ligeti Lajos 1943-ban. Szinte hihetetlen, hogy közel hetven évvel ezelőtt is (majdnem) ugyanolyan mértékben dúlt a vad dilettantizmus, mint manapság, azóta legfeljebb a színtér gazdagodott: ma már az elektronikus médiumok is ontják a maszlagot anyanyelvünk eredetével és rokonságával kapcsolatban. E kötet szerzői a tudomány nevében és érveivel immáron sokadszor megpróbálják legalább csökkenteni a képtelenségek áradatának mérgező hatását. 

Amióta kiderült, hogy anyanyelvünk a finn és sok más egyéb, az uráli–finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvnek a rokona, sokan tiltakoztak a nem eléggé „előkelő” atyafiság ellen. E kötet szerzői főleg az utóbbi évtizedekben szinte hisztérikus epidémiaként terjedő dilettáns nézetekkel foglakoznak, amelyek anyanyelvünket egyebek közt a törökkel, a sumerral, különféle indián nyelvekkel akarják rokonítani, sőt egyes botcsinálta nyelvészek szerint a magyar nyelvből keletkezett a világ összes nyelve. Az agresszív hangnemben tálalt nézetek többnyire politikai felhanggal és vad indulatokkal is párosulnak. A könyv alcíméül választott Zrínyi-parafrázis a szellemi mákonyra utal. A szerzők igyekeztek tudománynépszerűsítő módon megfogalmazni mondandójukat, a dolgozatokban előforduló szakszavak értelmezését a Függelék tartalmazza. 

www.mta.hu

összeállította

Kerekes Tamás

2000 cikk a világirodalomról, fanyar és frivol, 20 000 oldal digitalizálva, név és tárgymutatóval, és keresővel
az óvodától az egyetemig
Kerekes Tamás Bevezetés a vilégirodalomba c. digitális kötete a Könyvhét első napján kerül forgalomba.
dupla dvd bírja el ezt a gigantikus szöveghalmazt, amely túlmenne bármely nyomda papírkapacitásán
Szerb Antal 1000 oldalas világirodalomtörténete után ugyan megjelent egy korszerű világirodalomtörténet. Pál József szerkesztette és az Akadémiai Kiadó adta ki. Kerekes Tamás 20 000 oldalt áldozott rá, hogy képet alkothassunk a világirodalomról, de a digitális kötetben filozófiai, közgazdassági, zenei, építészeti,nyelvészeti,történelmi,politik ai, ezoterikus kötetek ismertetői is helyet kaptak.
A legfrisebb világirodalomtörténeti összefoglalók általában lezárják a munkájukat a mágikus realizmussal és a posztmodernnel. Kerekes tamás amellett, hogy a réfi írókat is tárgyalja(Balzac, Dickens, Platón stb. ezen túlmenve elsősorban az elmúlt hat év magyarul megjelent munkáiból válogatott
megrendelhető:
thomaskerekes@msn.com
tel:06 30 631 50 62

Nicholas Nickleby

Charles Dickens

Európa Kiadó

www.europakiado.hu

Iszonyú pénzügyi hajsza előzi meg a regényt Dickens életében. Apja ismét csődbe jut, de az írónak is ott vannak a sűrűn születő gyermekek, ám Dickens nyelvi képzelete, és jellemző ereje itt bomlik ki, először teljes gazdagságában. A logikai bakugrások- írja Taxner Tóth Ernő-e mesterművében pontosan érzékelhető a valóság arányainak az eltévesztése, ami Mrs. Nickleby egész világszemléletét, a külvilághoz fűződő viszonyát és életformáját alapvetően meghatározza. Hiúság, önzés, abszurd képtelenségek, összezavart emberi viszonylatok uralkodnak a Portsmouthban dolgozó vándor színtársulat mikrotársadalmában is, amikor Nicholas közéjük kerül. Álnok, otromba és ostoba cselszövések, féltékenykedések és alázatoskodások, függő viszony a társulaton belül, és függő viszony a társulaton kívül, álművelt közönség, megalázkodás itt és ott-ez a vándorszínészek élete. Nicholas kényszerből lett színész, mert az igazi nagy kalandról, a hajóséletről már lekésett.

Ivor Brown kutatásai alapján tudjuk, hogy a regényben szereplő színtársulat belső élete és műsora a legapróbb részletekig hiteles. Ennek segítségével építi bele Dickens Pazar Shakespeare-paródiáját a könyvbe. Erre Mrs. Nickleby döbbenti rá az olvasót, aki stratfordi élményeiről fecsegve éppen akkor örvendezik, hogy fia nem lett Shakespeare, amikor Nicholas javában játssza a fiatal Shakespeare szerepét -ripacskodik és darabokat dolgoz át-a harmadrangú vándor színtársulat szegényes körülményei között. A színház „kis világába” foglalt társadalmi szatíra a „színház az egész világ” gondolatát sugallja. A regény értékét azonban nem a szimbolikus kifejezést kereső törekvések, hanem a hagyományos kalandregényelemek határozzák meg, s teszik végső soron felemás alkotássá.

 Az írót mindvégig izgatja a bűn, amelyet elsősorban a nyomor következményének tart. Ámbár csaknem ugyanígy termeli nála a bűnt a szívtelen pénzvágy is. De nála az igazi nemes lelkű embert nem ronthatja meg sem a nyomor, sem a pénz. Itt van egyik leghíresebb regénye, a Twist Olivér. A nyomorúság és a bűn világának nagy körképe, a londoni alvilág szörnyűségeinek tárháza. Dickens szinte felfedezőúton járt, amikor a polgárok számára megfigyelte és leírta, hogy milyen pokol fortyog alattuk. De a jókat - így elsősorban a minden kísértésnek kitett Twist Olivért - nem ronthatja meg a bűn csábítása, és emberi derékségével felemelkedik a polgári lét mennyországába. A gonoszak pedig meglakolnak. Soha ilyen együgyű rémtörténettel nem tudták feltárni a nagyváros valóságos mély rétegeit. Soha ennyi derűvel nem tudták kifejezni a részvétet az emberi szenvedések iránt.

Dickens gyakran ír a polgári világ másik végéről, a tőkés üzletemberekről (Nicholas Nickleby, Dombey és fia). Kitűnően ismeri a környezetet, és merőben nem ismeri a tőkések valódi lelki rugóit. A rideg szívű üzletemberek meglakolnak, vagy legalábbis magukra maradnak, a jószívűek boldogulnak. Van egy nagyon szép meséje, a Karácsonyi ének (a Karácsonyi történetek sorozat legismertebb darabja), amely arról szól, hogy Scrooge úr, az önző, gazdag ember boldogtalan magányában él, de karácsony estén megjelenik előtte halott üzlettársának lelke és látomásokban mutatja meg neki az önzés boldogtalanságát. Scrooge megretten sivár jövőjétől, és elmegy szegénysorban élő rokonához, aki boldog családi életben él, és e derűs körben megtalálja a sohasem ismert boldogságot. Mert hát Dickensnél még a kísértetmesék is londoni polgárok és londoni kisemberek körében játszódnak, és aki megjavul, annak nemcsak joga, hanem lehetősége is van a boldogságra.

( http://209.85.135.132/search?q=cache:JjT1rwz679IJ:www.literatura.hu/irok/real/dickens.htm+dickens+nicholas+nickleby&cd=10&hl=hu&ct=clnk&lr=lang_hu

Dickens harmadik s egyben egyik legnépszerűbb regényét tartja kezében az olvasó. Még írta a Pickwick Klub-ot, a közepén járt az Oliver Twist-nek, amikor belefogott – s már dolgozott első történelmi regényén, a Barnaby Rudge-on, amikor még mindig a Nickleby részleteit munkálta ki. Döbbenetes munkabírása jól is jött neki: kellett a pénz a családra, az egyre szaporodó gyerekekre.

Dickensre nagy hatással volt a tizennyolcadik századi kalandregény műfaja, Fielding, Smollett s nem utolsósorban Defoe művészete – bizonyos fokig a Robinson Crusoe-ra emlékeztet az, ahogyan a főhős, az ifjú Nickleby sorsának alakulása formálja magát a művet is.

Akkoriban, 1837 táján nagy port vert fel s az újságokba is bekerült egy különösen felháborító eset: vagy egy tucatnyi alultáplált kisfiú pusztult el fertőző betegség következtében egy yorkshire-i magániskolában. Dickens egy barátjával felkerekedett, hogy körutat tegyen északon, és maga is szemügyre vegye ezeket az „olcsó tanintézményeket”. Oliver Twist után nem akart ismét kisgyermeket állítani műve középpontjába, így került a fókuszba a gyermeki szenvedés és az iskolatulajdonos mohó önzése között őrlődő fiatal tanító. De hogyan lesz valaki egy ilyen nyomorúságos intézményben a testi és lelki kínzás eszköze? Mégpedig olyan valaki, aki undorodik saját tevékenységétől, gyűlöli a körülményeket, amelyekbe a sors helyezte, s kellően nemes jellemű ahhoz, hogy az olvasók rokonszenvét elnyerhesse? Nicholast, az ártatlan, tapasztalatlan fiatalembert a gonosz nagybácsi beavatkozása és a „jobb családok” elszegényedésének társadalmi folyamata kényszeríti a tanítói szerep elvállalására.

Különféle jótétemények után emelt fővel távozhat azonban a szörnyű helyről, s új kalandokat előbb a vándorszínészetben – felejthetetlen figurák között, vaskos komikumhelyzetekben –, majd pedig a boldog, hamvas szerelemben talál.

Charles Dickens

Nicholas Nickleby I-II.

(Nicholas Nickleby)

Európa Könyvkiadó, 2009

Charles Dickens művei

Fordító: Devecseriné Guthi Erzsébet

.Kerekes Tamás

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.

www.marlonbrandy.nolblog.hu

thomaskerekes@msn.com

A két város regénye

Európa Kiadó

A tények költészete

www.europakiado.hu

Charles Dickens(1812-1870)

Művei már a szerző életében túlléptek a nemzeti határokon. Holott az ő írói világa kötődött legszorosabban a tipikus angol civilizációhoz, elsősorban gyermekkorának, a húszas éveknek tárgyi és társadalmi valóságához. A realista irányzathoz szokás sorolni, holott regényeiben inkább mitologizált, mint realisztikus világot teremtett. Személyes szimpátiája és prófétai felháborodása kivételes intenzitással „torzított” el minden jelenséget, ami bekerült művészi érdeklődése körébe. Szándékosan a tények költészete érdekelte, mert a kor pragmatikus, hasznosságelvű s az önmegvalósítás mítoszától gondolkodásával szemben a képzeletben és a játékban látta az emberi természet eredeti jóságának megnyilvánulását. Dickens „fantasztikus realizmusát” Dosztojevszkij írói világával lehet rokonítani.(Pál József)

Úgy tűnik minden összejött, hogy hátráltassa az írót, válás, vasúti szerencsétlenség, több országra kiterjedő felolvasások, de a közönséggel való közvetlen kapcsolat kábítószerként hat Dickensre, 1586 után. A regénynek a maga korában sem volt nagy sikere (Taxner Tóth Ernő), de a belőle készült színdarab századunk elején rendkívül népszerű volt. Igaz, Sydney Carton, a részeges ügyvéd önfeláldozását emelte ki.

A két város egyedi az életműben. Kevés benne a humoros vagy melodramatikus díszítő elem, kevés benne a párbeszéd, nincsenek mellékcselekmények. Soha korábban Dickens ilyen szikár történettel nem elégedett meg. Csak a lényegről van szó. A forradalom problematikájáról.

Ebben az Angliában, hangsúlyozza a regény, ahol a társadalmi haladásnak olyan reménytelennek tűnő harcot kell folytatnia, a szegények szörnyű körülmények közt élnek, szenvednek és nyomorognak. A nyugtalanság és elégedetlenség időnként-különböző ürügyekkel- elönti az utcákat, a csőcselék pusztításának veszélye állandóan a levegőben lóg. Az ellenpélda, a másik város, Párizs képe nem hagy kétséget afelől, hogy Dickens ettől féltette Angliát. Franciaországot, mint a nyomor országát ábrázolta, ahol az öregek és fiatalok arcán barázdákat húzott az éhség. A párizsi tömeget ellenállhatatlan társadalmi erőnek ábrázolja. Akárhányszor megidézi az író, mindig lenyűgöző természeti tüneménynek festi le: dühöngő áradatnak, áradó tengernek, forró víz örvénylésének, hőforrásnak, izzó kráternek látja. Ebben nem személyek, hanem a meg nem nevezett, pusztán számmal ellátott emberek vesznek részt; az egyéniség eltűnik a mindent elsöprő kollektivitásában. De amit a gonoszság felidézett, maga is éppoly gonosz. A rémuralom párizsi leírása szinte kéjessé válik izgatott lüktetésével. Valószerűnek hat az a nézet, hogy a táncot járó tömeg leírásban Dickens rettegése formálódik meg a népfelkeléssel kapcsolatban.

„Semmi kétség, A két város kettős mondanivalóját így foglalhatjuk össze: szembeállítja a rossz, de elviselhető angol állapotokat az elviselhetetlen francia lázongással; és a forradalom fenyegetésével felfelé és lefelé egyaránt figyelmeztetni akar arra, amitől a legjobban rettegett kora angol polgárságával együtt.”(Im.mű)Itt jut el Dickens ahhoz a ponthoz, melynél mindenféle társadalmi erőszakot azonosít a bűnözéssel. Dickens nem hitt a parlamenti demokráciában és párját ritkító módon elutasította az országgyűlési képviselői státuszt. Dickens ellentmondásos nézetei megmutatkoznak a polgárság és a munkásság bírálatában, és előkészítik a Szép regények c. mesterművet, amit a kritikusok a kiábrándultság mesterművének neveznek.

A kötetről nemrég nyilatkozott igen elismerően Bán Zoltán András, én megpróbálom ettől függetleníteni magam.

(Kerekes Tamás)

Charles Dickensnek (1812--1870), a XIX. századi angol széppróza óriásának ez a kései regénye (1859) nyolcvan éve nem jelent meg magyarul, az utóbbi generációk számára tehát jóformán ismeretlen az életműből. "Azok voltak a legszebb idők, és azok voltak a legrútabb idők, az volt a bölcsesség kora, az volt a balgaság kora, azok voltak a hit napjai, azok voltak a hitetlenség napjai, az volt a Fény évadja, az volt a Sötétség évadja, az volt a remény tavasza, az volt a kilátástalanság tele.

" Az 1789-es forradalmat közvetlenül megelőző idők Franciaországára utal ez az egyik leghíresebb angol regénykezdet, a címbeli két város pedig: Párizs és London.

Két város -- és két férfi, akikre lesújtanak a francia forradalom rettenetes eseményei. Londonban az osztálya által elkövetett bűnök elől menekülő, azokat megtagadó fiatal francia arisztokrata, Charles Darnay és a züllött életmódot folytató angol ügyvéd, Sydney Carton ugyanabba a fiatal nőbe szeret bele. Darnaynak akarata ellenére vissza kell térnie Párizsba, és szembe kell néznie a Terror anarchiájával. Carton sorsa végzetesen összefonódik riválisáéval, s a végső próbát neki is Párizsban kell kiállnia. A szerző által "legjobb történetének" nevezett regény erőteljes, eleven portréja a változásnak, a felfordulásnak, amely nemcsak a történelem menetét, hanem az egyének életét is alapjaiban változtatja meg.

 Dickens ebben a regényében egy bonyolult történet szálait szövögeti, részben az 1789-es eseményeket követő években, részben visszanyúlva a korábbi évtizedek vidéki Franciaországának világába. Könyve nem történelmi visszaemlékezés, nem ad átfogó képet a zaklatott kor minden részletéről, mégis - ha csak résnyire is - bepillantást enged egy azóta is büszkén emlegetett forradalom talán legigazságtalanabb időszakának hétköznapjaiba.
A Bastille börtönében évtizedeket raboskodó egykori francia orvos, aki időskorának éveit Londonban éli, olyan abszurd helyzetbe kerül, hogy lányát éppen annak a családnak - mit sem sejtő - leszármazottja kéri feleségül, akik miatt ártatlanul töltötte a világtól elzárva legszebb éveit. Lánya érdekében megőrzi titkát, felül tud emelkedni az egykori sérelmeken, ám a történelmi események hirtelen véget vetnek a boldog, nyugalmas családi éveknek.
A sors Párizsba veti őket, ahol maguk is a fejetlen, elszabadult őrület csapdájába esnek. Nehéz helyzetükben félelemmel tölti el őket, hogy sorozatban ítélik el, és végzik ki az előző évek arisztokratáit, és bárkit, akire a gyanú árnyéka vetül. A máig iszonyatosan hangzó guillotine félelmetes, "munkában töltött" időszaka volt ez.
Az író mesterien keveri a kártyákat, könyvét olvasva képtelenség az eseményeket előre látni, szinte krimiszerűen izgalmassá teszi a történetet. Stílusa mindvégig lenyűgöző, a cselekmény olvasása közben pedig fel sem rémlik az olvasóban az elröppent százötven év.
Dickens regénye egy szép, kerek történet, tele jó és rossz emberekkel, bűnös alakokkal, és nemes lelkű egyéniségekkel, véleményformáló, elgondolkoztató helyzetekkel. Történetük azonban csak eszköz, amolyan jelképes ecset volt az író kezében a kor megfestéséhez. "Azt reméltem, árnyalhatom néhány színnel a közismert képet, amely arról a rettenetes korról kialakult" -írta szerényen könyve előszavában a varázslatos tehetséggel megáldott szerző.
Ne várjanak újabb nyolcvan évet, olvassák el! Érdemes.

 http://www.utazaswebring.hu/konyv47.html

Kerekes Tamás

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.

www.marlonbrandy.nolblog.hu

thomaskerekes@msn.com

Értelmező szótár

(kifejezés)

Az értelmező szótár egy olyan szótárkönyv, amely a benne lévő szavak meghatározásait tartalmazza ábécé sorrendben. A meghatározások a szavakhoz tartozó fogalmakat írják le úgy, hogy azt könnyen meg lehessen érteni. Az értelmező szótár használható új szavak megértéséhez, tanuláshoz, a helyesírás és helyes fogalmazás ellenőrzéséhez, adatok, összefüggések kereséséhez.

A szótár így lehetővé teszi, hogy mindenki aki azt a nyelvet beszéli pontosan ugyanazt értse a szavak kimondásakor, meghallásakor, leírásakor és elolvasásakor. A jó értelmező szótár megadja a szóhoz tartozó más tudnivalót is, mint például a szó eredetét, a szó nyelvtani besorolását, helyes használatát. Példamondatokat is tartalmaz a meghatározások használatának bemutatására.

Egy adott szót egy ilyen szótárban egy szócikk ír le. A szócikkek különböző szerkezetűek, de a szótárban kell olyan rész is, amely elmagyarázza egy ilyen szócikk szerkezetét.

Az értelmező szótár eszköz az ingerültség kezelésére azáltal, hogy felszabadítja a korábban rögzült figyelmet egy addig érthetetlen jelenségről, zűrzavarról, vagy megoldhatatlan problémáról. Az értelmező szótár az intelligencia fejlesztésének eszköze. Az értelmező szótár használatához jó, ha kívülről megtanulod az ábécét, hogy gyorsan megtaláld benne azt a szót, aminek utána akarsz nézni.

Világunk birtokbavételének eszköze mindenekelőtt a nyelv; gondolataink, érzelmeink is a nyelv révén válnak tudatossá, egyértelművé számunkra és közölhetővé embertársaink számára. Ebben a folyamatban a nyelv összetevői (a fonémák, a szókincs és a grammatika) közül a szókincsnek kiemelkedő szerepe van. Találóan és szépen fogalmazza meg a szókincs jelentőségét Szemlér Ferenc költő Szavak c. versében:

„Mit sejtek csak zenén, más hangokon,

bennük tapintom és lélegzelem.

Varázslatukra lett csak otthonom

az értelem-fagyasztó végtelen.

Miattuk érzem, hogy itthon vagyok

a földön... élnem s küzdenem szabad...

Magamra hát sohase hagyjatok,

világteremtő, hűséges szavak.

Ha a szavaknak ilyen nagy a szerepe a gondolkodás és a kommunikáció folyamatában, a társadalom életében, sajnálatosnak kell mondani, hogy a nyelvhasználattal foglalkozó írásainkban gyakran kell utalnunk a szókincs szegénységére, igénytelenségére. De vigyázzunk, nem a nyelv, a nyelvállomány szegénységéről van itt szó, hanem az egyéni nyelvhasználatról. Nyelvünk ugyanis figyelemreméltó elevenséggel, alkotóerővel követi a társadalmi, gazdasági, tudományos élet fejlődését, és új szavakkal, kifejezésekkel reagál az újdonságok megnevezésére: világháló, honlap, egér, holdkomp, léglökéses repülőgép, géntérkép, másolás, hódeszka, bevásárlóközpont, látványpékség, körforgalom, hűtőgép, mélyhűtött stb. Ha kell, idegen nyelvekből is kölcsönöz szavakat: CT (komputer tomográf), MR (emer = mágneses rezonancia), flopi stb. Érzékenyen reagál nyelvünk gondolataink újabb meg újabb árnyalatainak kifejezésére is: beszél – beszédet mond (pl. az államelnök a parlamentben); kifogásol – kifogást emel (pl. a nagykövet egy külföldi állam eljárásával szemben); mellett (térben), ill. e megállapítások mellett (azaz: velük együtt, egy időben); elemez valamit – kielemez (azaz: végig-, alaposan vizsgál), értékel – kiértékel (ua.).

Tehát nem a nyelvvel vannak problémák, hanem a nyelv gazdag és árnyalt eszközeinek egyéni használatával: a pontatlan szójelentésekkel, a közhelyekkel, ismétlésekkel, a felesleges idegen szavakkal, az összekevert, kitekert szólásokkal.

Diákok, újságírók – akik bizony sokszor nem jeleskednek nyelvünk gazdagságának felmutatásában – szokták kérdezni, hogyan lehet gazdagítani nyelvhasználatukat. Az egyik tanácsom, hogy olvassanak jó magyar írókat, költőket. Egy másik: a szótárainkban való böngészés, lapozgatás. Kosztolányi írja: „Szótárt lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami? Benne van a virágok, ásványok, rovarok, háziállatok s fenevadak, a szerszámok, a közlekedési eszközök és fölszerelések, a fegyverek, a hangszerek, a mesterségek, a testrészek és a nyavalyák neve. Benne van a gyöngédség és a durvaság minden árnyalata, az udvariasság és a gorombaság, a szemérem és a rútság, az illat és a bűz, a tisztaság és a szutyok, a boldogság és a boldogtalanság, az önfeláldozás és a gyilkosság. Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom.”

Szótárirodalmunk, az egy nyelven, magyarul írt szótáraink száma az utóbbi időben örvendetesen megszaporodott. Azt azonban nem gondolom, hogy az átlagember csak úgy nekiül, és élvezgetve lapozgat egy-egy műben. De azt igen, hogy olvasás, írás közben elővesz egyet-egyet segítségül, mi is valamely szó jelentése, mi az idegen szó magyar megfelelője, hogyan lehet például a mondta igét másként kifejezni. Például így: említette, szólt róla, előadta, szóvá tette, kifogásolta, helyeselte stb.

A 2007. évi Könyvhétre az eddigi egynyelvű szótárak mellé a Tinta Kiadó megjelentette a szótárak szótárát, ahogy a Nők Lapja c. hetilap találóan nevezte, az Értelmező szótár +-t. Készítették az MTA Nyelvtudományi Intézetében, a nyelvművelő és nyelvi tanácsadó osztály dolgozói, kutatói Eőry Vilma vezetésével.

Mit takar a szótárak szótára elismerő kifejezés? Mit jelent a címben a +? Röviden azt is mondhatnám, hogy az eddigi egynyelvű szótárak összességét. Ezt így többen nem tartanák kielégítőnek, ill. talán túlzásnak is minősítenék. Tehát?

Tartalmaz 16 065 szócikket, s ezekhez kapcsolódóan mintegy negyed millió adatot. Megcélzott olvasói – a magyar anyanyelvűek széles táborában, ide értve a határainkon kívül élőket is – mindenekelőtt az ifjúság és az iskola.

Az összesítő jelleg arra utal, hogy az értelmezésen (a benne megjelenő ábrákon) kívül megtalálhatók a szótárban a címszók rokon értelmű megfelelői (szinonimái), sőt ellentétei; az értelmezést gazdagítják szókapcsolatok, szólások, közmondások; találkozunk tájszókkal, a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban, a Dráva, a Mura, az Őrség vidékén használt jelentésekkel, szavakkal. Találunk a címszók gyakoriságára, stiláris minősítésére történő utalásokat. Értelmező szótárainkban nincs együttesen ennyi minden, sőt, – hogy még egy kellemes kiegészítésre is utaljak – a második kötet végén fogalomköri csoportosításokat is olvashatunk. Mindez azt fejezi ki, hogy szavaink nem elszigetelten, egymástól függetlenül élnek a közösség tudatában, hanem rendszert alkotva, s ez a rendszer nem kis mértékben meghatározza, befolyásolja jelentésüket.

Miben tud tehát segíteni ez a legújabb, egynyelvű szótár?

1. Mindenekelőtt megadja a szavak pontos jelentését, beleértve a szöveg-, a stiláris környezetet, melyben az adott szó szerepelhet. Pl. egy rádióriportban a törökbálinti városszépítő egyesületről beszélgettek, s ott hangzott el, hogy az egyesület azon mesterkedik, hogy... A mesterkedik valamin átvitt értelemben ma már „ügyeskedik, fondorkodik” jelentésű, bár őrzi még – konkrét munkáról szólva – az „ügyesen, mesteri módon végez valamit” jelentést is. A szóban forgó riportban tehát az azon dolgozik felelt volna meg a mai használatnak. – Hogyan áll a szénájuk? – kérdezték ugyancsak egy rádióriportban a közgazdasági egyetem egyik vezetőjétől az egyetemen szervezett tanfolyamokkal kapcsolatosan. A jól vagy rosszul áll a szénája kitűnő, népi, paraszti eredetű szólásunk, de mai használatában bizalmas színezetű. – „A hercegi pár házassága a tönk szélére jutott.” – olvastam egy lapunkban. A tönk szélére jut mai használatában inkább gazdasági kötődésű; itt a bajba jutott, tönkre ment, elromlott kellett volna. Az aggodalmat táplál terpeszkedő kifejezés; szokásosan inkább aggódik, aggályoskodik.

2. Az utolsó példa már átvezet a közhelyek területére. A történik (nem történt intézkedés, azaz: nem intézkedtek), a nyer (befejezést nyer, azaz: befejezték), a rendelkezik (nem rendelkezik, nem volt megfelelő hatásköre), a per pillanat a most, jelenleg helyett – mindezek és számtalan társuk gondolkodásunk renyheségének, homályosságának kifejezői; többnyire arra utalnak, hogy a fogalmazónak nincsenek saját gondolatai, megelégszik az unos-untalan használt, hallott szavakkal, fordulatokkal. Elkerülésüket szinonimák felsorolása segíti a szótárban.

3. A szólásoknak, szólásszerű kapcsolatoknak kitüntetett szerepük van a nyelvek kincses tárában, a miénkben is. Mai használatukkal sajnos kitüntetett figyelmet vívtak ki a nyelvművelők körében. Újságíróink, politikusaink olykor-olykor törekednek rá, hogy színesen, egyénileg fogalmazzanak, s ilyenkor nemegyszer elszalad velük a csikó, s efféléket „ötlenek”: a pálya talaja nehezen emészthetőnek bizonyult az Újpest játékosai számára (azaz: nehezen elviselhetőnek, leküzdhetőnek bizonyult); az ötlet felszította az érdeklődést (tehát felkeltette, mert a felszít ige ma már negatív tartalmakkal társul, mint gyűlölet, ellenségeskedés); nemsokára szögre akaszthatja (az énekes) a 13. aranylemezét is (a szögre akaszt valamit jelentése abbahagy, megtagad valamit; itt ahelyett áll: kiteheti a falra, a falra akaszthatja.).

Szólásokkal nemcsak itt, szótárunkban találkozhatunk, hanem számos szakkönyv is foglalkozik velük, pl.: O. Nagy Gábor: Mi fán terem?; Bárdosi Vilmos – Kiss Gábor: Szólások; T. Litovkina Anna: Magyar közmondástár.

4. Semmi elvi kifogásunk se lehet az idegen szavak ellen, hiszen nyelvünk sok-sok száz idegen szóval gyarapodott a történelem során. Csakhogy a divat, a sznobizmus akkor is idegen szavakkal él, ha van pontos magyar megfelelőjük: menedzser, fantasztikus, szupermarket, projekt, imázs, konszenzus stb. Nem az idegen szó használatával van a fő bajunk, hanem az önálló gondolat, tartalom hiányával. Szótárunk nem nyelvművelő munka, de ha valamilyen oknál fogva felvesz egy idegen szót, megadja magyar megfelelőjét is.

5. Sok, igen sok területen „ellazulunk”, s ezzel egyre erőteljesebben előre nyomul a szleng (csaj, csajoz, durva követelmény, kiszúrta, hogy...; bekattan stb.) Nem az a baj, hogy mellőzzük az üres formaságokat, hogy a beszélt nyelvváltozat színes elemekkel bővül, hanem ismét csak az önállóság, a saját gondolatok elmaradása az, amit fájón hiányolunk, s különösen a durvaság és trágárság zavar, mint a lapátra tesz, pofára esik, tele van a tököm. Vajon mit tud valaki egy újonnan felavatott szoborról, ha csak annyit mond róla: szar, vagy a tárgyalt személyről, ha az illető hülye fasz? Nem valami álszemérem munkálkodik bennem, ha azt szeretném, hogy csak egyetlen értelmes, tartalmas szót halljak: A szobor lehet kifejezéstelen, az illető modortalan.

E területre is érvényes, hogy szótárunk nem nyelvművelő kézikönyv, nem is illemtan; mégis sok szleng szót, szókapcsolatot felvesz, megfelelő (biz, durva) minősítéssel.

Lám, hová ragadott egy szótár lapozgatása! Benne van az életem – vallom Kosztolányival.

(Eőry Vilma <főszerk.>: Értelmező szótár + I–II. kötet. Tinta Kiadó, 2007.)

 Benczédi József

Eőry Vilma főszerk.

Értelmező szótár+ (Bozsik Gabriella)

www.tintakiado.hu

info@tintakiado.hu

Az Értelmező szótár+ egynyelvű kéziszótár. Azonkívül, hogy magyarázza a címszavakat, és használatukat példamondatokkal világítja meg, sokféle nyelvi ismeretet, számos hasznos tudnivalót is közöl róluk. A szótár magyar anyanyelvűek, elsősorban fiatalok számára készült, és alkalmas az anyanyelvoktatásban való felhasználásra. 

A kétkötetes kézikönyvben a 16065 címszóhoz hozzákapcsolva 250000 nyelvi adat található. A klasszikus értelmező szótári funkciók mellett ugyanis - a magyar szótárirodalomban először - egyetlen szótárban számos ismeretet tartalmaz a szócikkekbe beépítve: 

- megadja a szinonimákat, 

- felsorolja az ellentéteket, 

- szókapcsolatokat, szólásokat, közmondásokat közöl, 

- tájszavakat sorol fel. 

Ezeken a nyelvi adatokon kívül az Értelmező szótár+ egy szócikken belül még további információkat is ad: 

- jelzi a gyakoriságot, 

- közli az etimológiát, 

- nyelvhasználati tanácsokkal szolgál, 

- felsorolja utótagjuk szerint az összetételeket, 

- illusztrációkkal szemléltet. 

A negyedmillió nyelvi adat szemléletesen mutatja be, hogy szavaink nem elszigetelten, önmagukban állnak nyelvünkben, hanem szinonimáikkal, ellentéteikkel, szókapcsolataikkal hálót alkotnak. A szótár szerkesztői először vállalkoztak arra, hogy a szavaknak ezt a szövevényes kapcsolatrendszerét egyetlen szótárban mutassák be. Erre utal a szótár címében szereplő "+". 

A szavak összetartozását szemlélteti a kötet végén található fogalomköri csoportosítás is, amely első ízben adja közre fogalomkörökbe rendezve a magyar szavakat. 

Az Értelmező szótár+ szerkesztői a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete nyelvművelő és nyelvi tanácsadó osztályának tudományos kutatói, a szótár szerkesztése során felhasználták a jelentéstan, a lexikológia és a lexikográfia legújabb eredményeit. 

Bízunk benne, hogy az Értelmező szótár+ azzal, hogy nemcsak megmagyarázza a szavakat, hanem sokféle ismeretet is közöl róluk, sokak számára nyújtja a szavaink közötti összefüggések felfedezésének izgalmas élményét, és segíti anyanyelvünk szókincsének, ezzel együtt kultúránknak minél alaposabb megismerését.

(A kiadó)

www.tintakiado.hu

Tinta Könyvkiadó. Budapest. 2007. 1826 oldal

Gondolatok egy új értelmező szótárról

A magyar nyelvtudomány, azon belül is a lexikográfia 2007-ben egy értékes, új szótárral gazdagodott, mely a Tinta Könyvkiadó Magyar nyelv kézikönyvei című sorozatának 13–14. kötete. Öt évvel ezelőtt a kiadó vezetője felkereste az MTA Nyelvtudományi Intézetét azzal a céllal, hogy felkérje a szakembereket: dolgozzák át, bővítsék és tegyék komplexebbé a korábban megjelent, jórészt a tanulók számára elkészített Képes diákszótárt. A munkálatok elkezdődtek, és egy fél évtized után a kívánság teljesült. Új kiadványt vehet tehát a 12–16 éves korosztály a kezébe, ha egy-egy szónak a jelentését kívánja megismerni.

A szótár szerkesztői a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében a Nyelvművelő és Nyelvi Tanácsadó Osztály tudományos kutatói, akik munkájukban többek között a lexikográfia, a lexikológia, sőt a jelentéstan legújabb eredményeit is felhasználták. A főszerkesztői teendőket Eőry Vilma tudományos főmunkatárs vállalta és végezte.

A kétkötetes kézikönyv terjedelme összesen 1826 oldal, amelyben mintegy 16 000 címszó, 16 000 gyakorisági mutató, 40 000 értelmezés, 55 000 példamondat, 73 000 szinonima, 10 000 tájszó, 18 000 ellentét, 4000 szólás és közmondás, 2000 nyelvi tanács és végezetül 16 000 etimológia található, azaz mindez összesítve 250 000 nyelvi adatot jelent. Közöttük sok határon túli magyar szó is szerepel.

Többeket meghökkenthet a címben előforduló pluszjel, mivel eddig még ilyenre nem volt példa. Első látásra a kiejtése sem egyértelmű: a plusz a matematikában ugyanis az összeadás jele, és a tanuló [meg]-nek ejti. Ha nem csupán a fő-, hanem az alcímet is megtekintjük, azonnal világossá válik számunkra az a plusztartalom, amely az eddigi értelmező szótáraknak nem jellemzőjük: Értelmezések, példamondatok, szinonimák, ellentétek, szólások, közmondások, etimológiák, nyelvhasználati tanácsok és fogalomköri csoportok. A komplexitásra való törekvés, illetőleg a minél hatékonyabb iskolai alkalmazás vezette a szerkesztőket, amikor a címszóknak nem csupán a jelentésszerkezetét tárták fel, hanem megadták a szinonimáikat és az antonimáikat is, de megtalálhatók a tájnyelvi jelentésbeli megfelelések is.

A szócikkek élén álló szavak nyelvészeti analizálását méltán teszi gazdagabbá a szakszerű etimológiai magyarázat. Például a suba arab eredetű vándorszó; a szevasz latin eredetű német jövevényszó. Itt érdemes tisztáznunk tanulóinkkal a következő szakkifejezések meghatározását: idegen szó, jövevényszó, nemzetközi szó. Házi feladatként otthoni gyűjtőmunka kapcsolódhat az órai megbeszéléshez: például keressenek 20 latin és görög eredetű szót. Más alkalommal kutassanak, hogy milyen szláv nyelvekből kerültek szavak a magyar nyelvbe. Az ilyen jellegű feladatok megoldásakor diákjaink nemcsak mélyebben ismerik meg a szótári anyagot, hanem egyre inkább rájönnek a szótár hasznára is.

Az Értelmező szótár+ szócikkeinek felépítése és a szótárban alkalmazott jelek, rövidítések magyarázata

A munka elsődleges célja az, hogy az érdeklődők elsősorban a mindennapi életünkhöz tartozó, alapszókincsbeli szavak értelmét tárhassák fel, de ezek mellett megtalálják az egyes tudományok (iskolai tantárgyak) szakkifejezéseit is. Mivel az értelmező szótár egyszerre hagyományőrző és modern is szeretne lenni, beépít tájnyelvi és régies, népies, valamint már elterjedt idegen (pl. az informatikával és a számítástechnikával foglalkozó) szavakat is. Például: bennszülött, felülvizsgál, javakorabeli, létminimum, kezeskedik; brikett, bojár, ibolyántúli, jávorszarvas, jezsuita, kánya, kentaur, kéregvasút, mellkas, székely, tiszavirág; bekecs, bezupál, billikom, boglyakemence, dolmány, toborzás; blog, cédé, csip, digitalizál, fájl, fitnesz, kábeltelevízió, képmagnó (videó), szoftver. A jelentésváltozatok arab számozással különülnek el egymástól.

A homonimákra az indexszámok hívják föl a figyelmet, és természetesen külön szócikkbe kerülnek a szófaji értéküknek megfelelően. Ha egy szónak több szófaja létezik, azok – római számmal jelölve – annyi szócikket kapnak, ahány szófajuk kimutatható, például ütköző I. mn (melléknévi igenév is), ütköző II. fn.

Rendkívül jól segít a vizsgált szó alaposabb megismerésében a gyakorisági mutató. Az ötfokozatú skála növekvő számú jelei mutatják az egyre nagyobb gyakoriságot, elárulják nekünk, hogy mennyire gyakran vagy mennyire ritkán előforduló szóval állunk szemben. Például gyakran használt szó: kihagy, király, korábbi, nincs, pislog; közepesen gyakori a kulacs, pisztácia, postáz, szimfónia, tanszék; ritkán fordul elő a háborúskodik, hupikék, kuglóf, kinin, trakta.

A gyakorisági skála mellett a toldalékoláshoz is kapunk segítséget. A főneveknél a többes számú, a tárgyragos és az egyes szám harmadik személyű birtokos személyjeles alak szerepel. Például a cselekvés szócikkben: cselekvések, cselekvést, cselekvése. A mellékneveknél a többes számú, a tárgyragos és az -n, -an, -en vagy az -ul, -ül határozóragos alak. Például a habos címszó mellett a habosak, habosat, habosan.

Újdonság az Értelmező szótár+ fogalomköri csoportosítása a II. kötet végén, amely a szótárban található szavakat témakörönként rendezi el. Ilyenek szerepelnek többek között: élővilág; ember; állat; növény; az ember környezete; lakóhely; lakberendezés stb. Ebben a részben a szavak nem betűrendben követik egymást, hanem a jelentésbeli összefüggések (fajfogalom, nemfogalom viszonya) működnek rendezőelvként. Ennélfogva az Értelmező szótár+ az első magyar fogalomköri szótárnak is tekinthető. Például az egyházi alkalom jelzős szerkezet fogalomkörébe tartozik: áhítat, balázsolás, bérmálás, böjt, búcsú, istentisztelet, konfirmáció, körmenet, litánia, mise és úrvacsora.

Az anyanyelvi nevelésben a magyartanárok számos készségfejlesztő feladata között az egyik igen jelentős teendő a tanulók szótárhasználatra való nevelése. Hogy ezt a feladatot a kiadvány még jobban megkönnyítse, szintén újnak nevezhető szerkesztői módszert valósít meg: minden oldal alján közli a szócikkekben előforduló szófaji és egyéb rövidítések feloldását, például hsz: határozószó, nu: névutó, Er: Erdély, Dv: Dráva-vidéki, szin: szinonima, Ö: utótagi összetétel. Ezzel a megoldással a szótárhasználó időt takarít meg, hisz nem kell minduntalan visszalapoznia a rövidítések jegyzékéhez.

A két kötetben a fogalmak megértését, memorizálását nagyban segíti a sok ügyes, rajzos illusztráció. A szótár értékei között továbbá feltétlenül említésre méltó a szócikkekben nyelvi szemléltetésként alkalmazott számos szólás, valamint közmondás. Ezek értelmeztetése, magyarázata hatásos, kedvelt, fontos gyakorlattípusa a szókincsbővítésnek. Dicséretes a sok, igényesen összeválogatott szépirodalmi idézet a jelentések megvilágításához. Az esztétikai nevelésben és az ízlésformálásban, illetőleg a személyiség fejlesztésében ugyanúgy nagy segítséget jelentenek a magyartanárnak, mint a különböző stílusminősítések.

A szótár igényes nyomdai kivitelezése, ízléses tipográfiája tanárnak és diáknak egyaránt kedvet ébreszt a mindennapi használathoz. A szerkesztők az összeállításkor a lexikográfiai előírásokon kívül fontos pedagógiai és pszichológiai szempontokat is érvényesítettek, és ez a kézikönyv sikerét és népszerűségét is megalapozhatja a köz- és a felsőoktatásban.

Apokalipszis 2012

Lawrence E. Joseph

Gold Book

„Ne nézzenek fel! Nem segít. Nem tudnak elmenekülni, nem tudnak olyan mély gödröt ásni, amiben elrejtőzhetnének. Közeleg a vég, és semmit sem tehetnek ellene. De akkor miért olvassák el ezt a könyvet? Azért, mert amikor már nemcsak a vallási fanatikusok hajtogatják, hogy elpusztul a világunk, hanem a tudósok is lehetőnek tartják, akkor nem foghatjuk be a fülünket. A tudomány jelenlegi állása szerint: -évmilliók óta fenyeget minket a teljes pusztulás. A  Nap a sugárzási minimumán sokkal rosszabb, mint a maximumán, elég egyetlen félresikerült plazmakitörés, és mind megsülünk. A Földet a káros sugárzásoktól védő mágneses mezőn egyre növekszik egy rejtélyes rés, -a Naprendszer a galaxis egy energetikai szempontból kedvezőtlen régiója felé tart, -a Yellowstone szupervulkán kitörni készül, a kitörését pedig nukleáris tél és a földi élet kilencven százalékának pusztulása fogja követni, -a maják, a világ legjobb naptárkészítői azt állítják, hogy 2012. december 21-én bekövetkezik a világvége. Látják? Semmit sem tehetnek, de akár hátra is dőlhetnek és élvezhetik a műsort. Jót fognak röhögni.”

Akik ismerik a maja naptárban rejlő próféciát, azok tudják, hogy már nem sok időnk van hátra. Dr. Karl S. Kruszelnicki ausztrál fizikus, több bestseller populáris tudományos könyv írója, úgynevezett "tévhitológus" beleásta magát a maja írásokba, hogy végére járjon a dolgoknak.

Szögezzük le mindenek előtt, hogy világvégéről szóló jóslatok mindig is léteztek. Legutóbb 2005. május 5-én volt egy kisebb pánikhullám, amikor a három ötös szám mellett az összes bolygó egy vonalba sorakozott volna fel, az együttállás azonban nem jött létre, és még mindig itt vagyunk ezen a kies sárgolyón, bár nincs kizárva, hogy egy együttállás esetén is ugyanez lett volna a helyzet. 2012. december 21-re igen sok mindent jövendölnek, a "nukleáris holokauszttól" a Földön átfolyó kozmikus energia harmonikus konvergenciájáig, ami megtisztítja és egy magasabb rezgési szintre emeli bolygónkat. Ezek a dicső események szépen kipusztítják az emberiség nagy részét, de ha ez nem lenne elegendő, még az Északi és a Déli-sark is szét fog válni. Szóval van itt éppen elég feltételezett probléma, ami elég erős alapot ad annak, hogy a civilizációnk 2012-re eltűnhet a színről. Az egész azonban két helyen sántít, teszi hozzá Kruszelnicki.

Ugyanakkor van jó hír is: Egy perccel visszaállították a mutatókat az Apokalipszis (Végítélet) óráján jelezve, hogy - az órát működtető tudósok szerint - távolabb került az emberiség a végső pusztulástól. A hidegháború kezdetén, 1947-ben egy atomtudósokból álló testület állította fel a szimbolikus órát, amely az azóta eltelt több mint hatvan év során néhány perces ingadozással folyamatosan éjfél, azaz a teljes pusztulás közelében állt. Az óra csütörtöktől ismét 23 óra 54 percet mutat, erre legutóbb 1988-ban volt példa, miután az Egyesült Államok és a Szovjetunió aláírta a közepes hatótávolságú atomfegyverek teljes eltávolításáról szóló szerződést.

 A legveszélyesebb értéket, 23 óra 58 percet 1953-ban mutatta, miután mind az amerikaiak, mind a szovjetek bejelentették, hogy rendelkeznek hidrogénbombával.

A világvége-órát kezelő tudósok egy amerikai tudományos szaklap, a Bulletin of Atomic Scientists keretében tevékenykednek. A mostani visszaállításra az adott okot, hogy a Barack Obama vezette amerikai kormányzattal jelentős pozitív változásokra számítanak a nemzetközi politikában

A maja civilizáció 3000 évvel ezelőtt megjósolta, hogy 2012-ben világméretű természeti csapás következik be, amely egyben az új spirituális korszak beköszöntét is jelenti.

Ez Maurice Cotterell–Adrian Gilbert szerzőpáros Maja próféciák című műve indította el a találgatások lavináját. A könyv üzenete röviden: 2012. december 22-én a Nap mágneses semleges rétegének pólusváltása miatt a Föld mágneses polaritása is megfordul, ami kibillenti a Földet forgástengelyéből, s ez földrengések, szökőárak, vulkánkitörések és egyéb katasztrófák révén a jelenlegi civilizáció végét fogja jelenteni.

Lawrence E. Joseph amerikai kutató megerősítette ezt az állítást, azzal kiegészítve, hogy megcserélődnek 2012-ben a Föld mágneses pólusai is. Azt azonban nem tudja, hogy ezek milyen hatással lesznek a Föld lakóira, hogy valóban a világ végét jelentik-e.

Ahogy a maja naptár által jelzett dátum közeledik, egyre több kutató vizsgálja, mi történhet a Földdel 2012-ben. Bár több szakértő egyetért abban, hogy a bolygó nagy változásokon fog keresztülmenni, sok a kérdéses és vitatott részlet.

LAWRENCE E. JOSEPH írta az „Apocalypse 2012: An Investigation into Civilization’s End” (Apokalipszis, 2012, a civilizáció végének titkai) című könyvet, amelyben azt fejtegeti, a maják próféciája csak a kezdet – tudósokat idézve ír többek között a mágneses pólus elmozdulásáról és a Yellowstone szupervulkánról. Arra is kitér, hogy a maja jóslat mellett a Nappal foglalkozó kortárs fizikusok szerint is kulcsfontosságú, sőt, talán katasztrófáktól sújtott év lesz 2012.

JOHN MAJOR JENKINS a „Maya Cosmogenesis 2012: The True Meaning of the Maya Calendar End-Date” (A maják kozmikus eredetmítosza, 2012: A maja naptár végpontjának igazi jelentése) szerzője. Arra tette fel az életét, hogy rekonstruálja az ősi civilizáció kozmológiáját és filozófiáját. Véleménye szerint a maják elmélete csupán azt állítja: egy-egy ciklus vége, mint amilyen 2012 is, a változás és a megújulás ideje.

DANIEL PINCHBECK a „2012: The Return of Quetzalcóatl” (2012: Quetzalcóatl visszatér) szerzője és a Reality Sandwich (www.realitysandwich.com) szerkesztője. Szerinte a maja naptár utolsó dátuma egy olyan paradigmaváltozásra utalhat, amely az emberiséget fenyegető ökológiai krízis miatt következik be. Véleménye szerint az átalakulás során a modern tudomány és a miszticizmus is összefonódik majd. A változást Quetzalcóatl a közép-amerikai mítoszok szárnyas kígyója, ég és föld egységének képviselője szimbolizálja.

A CIVILIZÁCIÓ VÉGÉNEK TUDOMÁNYOS VIZSGÁLATA

A kiadó

Kedves Olvasó!

Ha lehetséges volna, hogy ennek a könyvnek a kinyitásával olyan eseménysorozatot indítson el, ami elvezetne az apokalipszishez, az általunk ismert élet végéhez, érezne kísértést, hogy megtegye? Ott lebegne az ujja bizonytalanul a villogó vörös gomb fölött? És akkor, ha az apokalipszis egy új, felvilágosult kort, a földi mennyországot jelentené?

Én kényelmes kis életem biztonságát választanám a nirvánával szemben. Ám lehetséges, hogy már nincs lehetőségünk erre a választásra – sem Önnek, sem nekem. Ebből a könyvből megtudhatja, hogy figyelemre méltó esély van arra, hogy a 2012. év nagyobb felfordulást, több katasztrófát és remélhetőleg nagyobb megvilágosodást fog hozni, mint bármelyik másik év az emberiség történetében.

A könyv egyes részeit egy nagy tál pattogatott kukorica mellett érdemes olvasni: azt, amikor a halál értelmét keresve belenéztem egy hatalmas fehér cápa torkába, vagy azt, amikor egy maja sámánnal ellátogattam egy festői guatemalai kisvárosba néhány héttel azelőtt, hogy teljesen elpusztult volna. Más részekhez inkább nyugtató való: ilyen a Yellowstone szupervulkánjának közelgő kitörése, vagy a legjobb tudósaink szerint is felénk közeledő gigakatasztrófa. Hogy mekkora lesz? Körülbelül akkora, mint ami kipusztította a dinoszauruszokat és a többi akkor létező faj hetven százalékát. Tudták, hogy a napfolttevékenység 2012-ben esedékes következő csúcsa kapcsán széles körben arra számítanak, hogy a Földet sugárzással ostromló, földrengéseket, vulkánkitöréseket és a Katrináéhoz hasonló nagyságú hurrikánokat kiváltó napviharok száma és ereje rekordokat fog dönteni? És hogy az egész Naprendszer egy veszélyes csillagközi energiafelhőhöz közeledik?

Véletlen egybeesés lenne, hogy a kereszténység és az iszlám közötti, egyre élesedő harc mintha az Armageddon felé taszítaná a világot? Vagy hogy számos egyéb vallás, filozófia és hagyomány jelzi, hogy közel a vég, és valószínűleg 2012 lehet az a bizonyos dátum? Új korszak van születőben – annyi fájdalommal és vérrel, örömmel és megkönnyebbüléssel, amennyivel minden születés járni szokott.

A kipusztulásra, de legalábbis a gyökeres átváltozásra érzelmileg kevesen vagyunk felkészülve. Ezért kérem, hogy bocsássanak meg nekem az egész szöveget átható akasztófahumorért. A Mary Tyler Moore című sorozat egyik epizódjában Mary nevetésben tör ki Chuckles bohóc temetésén, aki mogyorónak öltözve menetelt egy parádén, ám egy elefánt megpróbálta feltörni, s ebbe belehalt. Ha Mary a halál szemébe tudott nevetni, akkor mi is képesek vagyunk erre.

Tisztelettel

Lawrence E. Joseph

A SZERZŐ

Lawrence E. Joseph az új-mexikói székhelyű Aerospace Consulting Corporation igazgatótanácsának elnöke. Több könyvet írt és cikkei jelentek meg számos ismert napilapban és magazinban, például a New York Timesban, a Salon.comon, a Family Circle-ben, az Audobonban és a Discoverben.

Kerekes Tamás

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.

www.marlonbrandy.nolblog.hu

thomaskerekes@msn.com

Idegenszó-tár

Tótfalusi István

Tinta Kiadó

Édesapám töltötte be gyermekkoromban e szótár szerepét. A kádári rendszerben, még a szabad szombat bevezetése előtt, a Népszabadság vasárnap jelent meg. Akkor egész délelőttjét az újsággal töltötte. Ilyenkor volt szabad gyermekként szólni hozzá, ilyenkor nem volt annyira mogorva. Koraérett gyermekként rengeteg idegen nyelvi kifejezés maradt meg bennem, s a Papa orákulumnak számított. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mit jelent az „autodidakta „kifejezés. Félretolta az újságot. Rám nézett, pizsamában álltam előtte. Föltolta szemüvegét a homlokára és azt válaszolta: ”Autodidakta az, aki önmagától marha”. Ám Tótfalusi Miklós úr mérföldkőnek számító könyvéből hiányzanak az elfogult és sommás értékítéletek. Másfelől is kedves nekem a kötet. Íróbarátaimra hagyott lakásomból annyiszor lopták el a Bakos- éle Idegen szavak szótár-át, ahányszor megvettem. Ez a kötet azonban addig nem kerül ki a lakásomból, csak akkor, amikor lábbal előre tolnak ki, csinos, fekete, zörgő, cipzáros, fejtetőnél záródó, utolsó ancúgomban.

Kerekes Tamás

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.

www.marlonbrandy.nolblog.hu

thomaskerekes@msn.com

www.tintakiado.hu

info@tintakiado.hu

Az Idegenszó-tár mint alcíme is mutatja, azon kívül, hogy értelmezi, magyarázza a régi vagy új homályos jelentésű idegen szavakat, részletesen megadja azok etimológiáját, eredetét is.

A 28000 címszó közül jó néhány a klasszikus műveltség szavai közé tartozik, mások az elmúlt másfél évtizedben kerültek előtérbe a sajtó, a politika, a közgazdaság, az informatika, valamint a sportok és a művészetek nyelvében. Megtaláljuk benne az ifjúság és a divat nyelvének friss jövevényeit is.

Szótárunk egyedülálló újdonsága, hogy a magyar szótárirodalomban először ismerteti részletesen a szavak etimológiáját. A magyar nyelv idegen szavainak eddigi szótárai csupán röviden, jelzésszerűen utaltak az egyes szavak eredetére. Az Idegenszó-tár páratlan módon, hatalmas nemzetközi szakirodalomra támaszkodva adja meg minden címszó esetében azt a fellelhető legősibb nyelvet, amely a szó ismert forrása. A szerző nem elégszik meg a forrásnyelv közlésével, hanem aprólékos filológiai munka eredményeképpen lépésenként ismerteti azokat a közvetítő és átadó nyelveket, amelyeken keresztül a szó nyelvünkbe került. Bemutatja azt az izgalmas utat, amely során az ősi jelentésből, az ősi szóalakból létrejött a magyar nyelvben ma használatos jelentés és szóalak.

Az Idegenszó-tár segítséget nyújt az idegen szavak helyesírásában, és ahol szükséges feltünteti a szó helyes kiejtését is. Függelékében közli több mint 300 idegen rövidítés, idegen mozaikszó feloldását és értelmezését.

A szerző, Tótfalusi István több évtizedes munkássága alatt több mint húsz magas színvonalú tudományos ismeretterjesztő könyvet, szótárat és lexikont állított össze. A nagyközönség körében igen népszerűek korábbi szótárai, pl.: a Nyelvi vademecum, az Idegen szavak magyarul és a Kis magyar nyelvklinika. 

A TINTA Könyvkiadó szótáraival, nyelvészeti szakkönyveivel méltán váltott ki elismerést. A kiadó korábbi szótársikerei (pl.: Magyar szókincstár) mellé az Idegenszó-tárt ajánljuk a szótárforgatók népes táborának és mindazoknak, akik többet kívánnak tudni nyelvünk eddig rejtett titkairól.

A könyv fontosságát előttem már más is méltatta: pl. A. Jászó Anna

„A nemrégiben megjelent idegen szavak szótára címszavainak nagy hányada klasszikus műveltségünkhöz tartozik (matéria, mater dolorosa, matúra), mások újonnan kerültek nyelvünkbe a sajtó, a politika, az informatika, a sport, a művészetek révén (bit, bit rate, bit string, kung-fu, szpícs, szpíker, szponzor, sztár), s tartalmazza a szótár a divat és az ifjúsági nyelv friss jövevényeit is (aerobic, crayon, szolárium). Tegyük hozzá: felleljük benne a nagyváros avulóban lévő, sokak által már nem ismert szavait is, olyanokat, mint a snájdig, sóher, snassz, sébig, smucig, piszlicsáré.
A 28 000 címszót tartalmazó kötet nemcsak értelmezi az idegen szavakat, hanem megadja eredetüket, azaz etimológiájukat is. Az egyes tudományágak alapszókészletét is tartalmazza Tótfalusi István könyve. Megtaláljuk benne az általánosan ismert biológiai, kémiai, orvosi és egyéb szakkifejezéseket, a részletekbe azonban – jó érzékkel megvonva a határt – nem megy bele a szerző. Például a retorika műszavai közül az argumentáció (érvelés), a refutáció (cáfolás) megtalálható a szótárban, de a sztaszisz (ügyállás) már nem.
Érdekesek a szó eredetét megvilágító magyarázatok. A bit (a számítástechnikában az információ legkisebb egysége) angol eredetű szó, rövidítés: bi (nary digi) t, de a bit ’darabka, falat’ is. A kung-fu a kínai harcművészetek összefoglaló neve, eredete a kínai kung, gong ’ügyesség, képesség, érdem’ és fu ’mester’ összetétele. A parlamenter ’békekövet, tárgyaló követ, fegyverszüneti egyezmény megtárgyalására valamely hadviselő fél által kiküldött személy’ (tehát nem parlamenti képviselő, mint ahogyan nemrégiben hallhattuk az egyik televíziós csatornán); az idősebbek még jól emlékeznek a szovjet hadsereg két parlamenterére, Budapest határában szobruk is volt. A szó a franciából került a németbe, s onnan a magyarba. A parlament ’országgyűlés, nemzetgyűlés, képviselőház, törvényhozás’, valamint az országház, a nemzetgyűlés épülete. Ez is a németből került át a magyarba, végső soron a szóban a francia parler ’beszél’ ige rejtőzik, ez kapcsolja össze a parlamentet és a parlamentert. Az emeritus vagy emeritált jelentése ’nyugdíjazott, nyugállományú’, elavult jelentése ’kiszolgált, kiérdemesült’. A szó latin eredetű, az e (x) – ’ki, el’ és a meritum ’érdem’ összetételéből származik. A nyugdíjazott professzor tehát professor emeritus (és nem emirátus, ahogyan már hallottam egyszer-kétszer jól értesült egyénektől). Az emirátus arab fejedelemség, az emír, amír jelentése nemesember, fejedelem, a szó gyökere az arab amara ’parancsol’ ige. A szótár ezt mondja: Lásd még admirális. Az admirális ’tengernagy, hajóhad parancsnoka’. A németbe és az angolba a franciából ment át. A franciába az arabból került: amiral- (bahr) ’(a tenger) fejedelme’. Az admirális forma a latin admirare ’csodál’ beleértéséből ered. Az admirális és az emír tehát egyeredetű szó.
Ezek a csemegézések hallatlanul érdekesek, olyan összefüggésekre derül fény, melyekre – őszintén szólva – nem is gondoltunk. Egy kis lapozgatás után kiderült, hogy az áfium (Zrínyi, a költő írt a török áfium ellen) és az ópium tulajdonképpen azonos szó. Az áfium jelentése ’mákony, ópium’, átvitt értelemben ’csalétek, csapda, maszlag’; a horvát afijun került a magyarba, eredetileg a török afyonból, a török pedig az arab afjún szót vette át, melynek végső eredete a görög opion. Az ópium szót a latinból kaptuk, a latin szintén a görög opionra megy vissza, a görög szóban pedig az oposz ’növényi’ rejlik. A drazsé ’cukorka, édesség’; ’cukormázas pirula’, a francia dragée az átadott szó, jelentése ’cukorbevonatú mandula’; a francia szó a görög tragéma ’édesség, nyalánkság’ szóra megy vissza. (Az egyetemi nyelvészeti stúdiumok egyik fénypontja volt régen, amikor professzorunk elmagyarázta, hogy trágya szavunk azonos eredetű a drazséval, csak az átadó nyelv más. A trágya eredeti jelentése általánosabb volt: fűszer, hiszen régi szakácsaink jól megtrágyázták az ételt. Később lett csak a talaj fűszere.)
A szótár rögzíti az idegen szavak helyesírását. Az alapelv az – Simonyi Zsigmond XX. század eleji javaslata óta –, hogy a meghonosodott idegen szavakat a magyar helyesírás szabályai szerint kell írni, a meg nem honosodottakat pedig eredeti helyesírásuk szerint. Kétségkívül kettősséget eredményez ez az elv, de jobbat nem lehet kitalálni. Magyarosan írjuk az efféléket: emfatikus, embólia, embolikus, embrió, professzió, retardáció, de például az embonpoint [ambompoen] ’testesség, pocak’ esetében megtartjuk az eredeti helyesírást. Ilyenkor az Idegenszó-tár szerzője szögletes zárójelben a kiejtést is megadja. Az email [emáj] ’zománc’ és az e-mail [íméjl] ’villanyposta, számítógépes adattovábbítás telefonvonalon’ kiejtésben is különbözik.
Az Idegenszó-tár szerzője, Tótfalusi István egymaga egész kutatócsoport munkáját végezte el, szakértelemmel, precizitással. Többször bizonyította már tudását és szorgalmát, ő írta a Nyelvi vademecumot, mely ritkább magyar szavakat tartalmaz, valamint az ő munkája a Kis magyar nyelvklinika, mely röviden és szakszerűen eligazítja az olvasót nyelvhelyességi kérdésekben, s a legújabb jelentésbeli és szerkezeti anglicizmusokat is tartalmazza. Idegenszó-tárát melegen ajánljuk tanároknak, tanulóknak, újságíróknak, riportereknek, egyszóval mindazoknak, akiknek szakmájuk az írás és a beszéd.
(Tótfalusi István: Idegenszó-tár. Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára. Tinta Könyvkiadó, 2004)”

Fejér Zoltán

Üdvözlet a kíváncsi olvasónak, aki szereti mindennek okát és eredetét firtatni! Így köszönti Tótfalusi István legújabb filológiai munkájában a szószármaztatás iránt érdeklődő könyvforgatókat. Azokat, akik tudásvágytól hajtva ütik föl a szótárírók és -szerkesztők többéves kutatómunkáját felölelő köteteket. Azokat, akiket izgat, melyik nyelvből fogadtuk be a magyaros hangrendűvé és hangalakúvá vált szójövevényeket. Azokat, akiknek nyelvérzéke idegennek ítéli a törzsökös magyar szavakéhoz kevésbé idomultakat. Sokan tudják például, hogy a lupe nyeles kézi nagyítót jelent. De vajon mely nyelvek közvetítésével került szakmai folyóiratunk neve a magyar szókincstárba? És mit is jelent pontosan az, hogy kiadványunk a vizuális kommunikáció magazinja? Ilyen és hasonló kérdésekre ad választ az Idegenszó-tár. Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára. A közel ezeroldalas mű A Magyar Nyelv Kézikönyvei sorozat nyolcadik köteteként látott napvilágot a Tinta Könyvkiadó gondozásában. A tudományos igénnyel összeállított nyelvészeti munkák megjelentetése mellett hitet tett kiadó ezúttal olyan gyűjteménnyel jelentkezett, amely helyesírási és kiejtési szótárként is felfogható.

Az Idegenszó-tárban a klasszikus műveltség és a modern élet huszonnyolcezer címszava kapott helyet. Jelentés- és eredetmagyarázatukon túl megtalálhatjuk a felhasznált szótárak és lexikonok jegyzékét, valamint háromszáz idegen nyelvű rövidítés, illetve mozaikszó feloldását, értelmezését. A szerző, Tótfalusi István a tudományos ismeretterjesztő könyvek, szótárak és lexikonok készítésének nagymestere. Nevéhez fűződik többek között a Nyelvi vademecum, az Idegen szavak magyarul és a Kis magyar nyelvklinika. Jelen kötetének kuriózuma, hogy az eddigi szótárakkal szemben nem jelzésszerűen utal az egyes szavak eredetére, hanem részletesen, a közvetítő és átadó nyelveken keresztül a fellelhető legősibb gyökerekig hatolva közli azok forrását. Kádár Elza

Az Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára alcímű munka újdonsága, hogy azokról a szavakról, amelyeket a magyar anyanyelvű emberek többsége nem érez "sajátnak", egyszerre mondja meg a jelentésüket és azt, hogy közvetlenül, meg végső soron honnan, milyen úton kerültek hozzánk.

Közöttük vannak olyanok, amelyekről sokan tudják, honnan erednek: a szputnyik az oroszból, a ham and eggs az angolból, a koka a japánból került hozzánk közvetlenül - az űrhajók felbocsátásnak hírével, a szállodai reggelik tükörtojásos sült sonkájával és a cselgáncs európai megjelenésével egyidejűleg. Kiderül a szótárból az is, hogy nyelvünknek egy másik - egy dél-amerikai cserjét megnevező - koka szava a spanyol cocá-n keresztül a kecsua indián cucá-ból került a magyarba és nyilvánvalóan szintén a Coca-Colának köszönhetően a világ sok más nyelvébe is.

Szükségképpen a tárgy, fogalom magyarországi megjelenésekor lett nálunk is közhasználatú a grönlandi eszkimókéihoz hasonló vízijármű kajak neve, és a második világháború időszakának valóságából lett is-mert a koncentrációs táborok foglyai közül kijelölt munkafelügyelőé, a kápóé. Az első a vándorútja során mindig azonos jelentésben: eszkimó kajakka-angol kayak-német Kajak, a második bizonyos jelentésváltozásokkal: latin caput(fej, fő)-olasz capo(főnök, vezető)-német Kapo.

Kedvcsinálónak a könyvhöz idézzük még Tótfalusi egyik leggazdagabb szócikkét. Az első renden fegyverraktárt, fegyvergyűjteményt, fegyverkészletet, ezen kívül hadianyagot, hadfelszerelést, valamiféle lerakatot, tárházat, készletet, sőt gazdag gyűjteményt, ismeretanyagot, tudást is jelentő arzenál szavunk őse a hajóépítő műhelyt jelentő hajdani arab dár asz-sziná. Az arabból dokk jelentésben és darsena formában került át a régi olaszba, az olasz nyelvben az idők folyamán arsenale alakot öltött, hogy aztán a német Arsenal formán keresztül az említett jelentésekben jusson el a magyarba. (Tinta, 1000 oldal, 6720 forint)

(Danis Győző)

A kínai Iliász

A Három Királyság története

A Három Királyság története a kínai irodalom négy klasszikus regényének egyike. A Han-dinasztia utolsó szakaszában játszódó epikus mű a kínai történelem több mint egy évszázadát(184-280) öleli fel; s az ősi meseszövő hagyományra építve vegyíti a történelmet a legendával. Egy XIV. századi tudósnak, Lo Kuan-Csung-nak tulajdonítják, aki lebilincselő, összefüggő elbeszéléssé ötvözte a Szüng és Jüang kori meseközlők szövegkönyveinek (hua-pen) történeteit.

A regény a Ling-császár elleni lázadással indul, amelyet a taoista varázsló, Csang vezet, és a Han dinasztia bukásával(220), illetve a Jin-dinasztia megalapításával ér véget. A történet jelentős része a három rivális királyságban(Wei, Szu és Wu) játszódik, ahol a varázslók, szörnyek, tejhatalmú hadurak élnek  és halhatatlan, legendás hősök küzdenek a Kína feletti uralomért. Mozgalmas, cselekményes, klasszikus hősök és gazemberek, izgalmas fordulatok és látványos csatajelenetek teszik irodalmi remekké a művet, amit afféle nemzeti eposznak, az Íliász kínai megfelelőjének is tekinthetünk. Számos nyelvre lefordították. Hat fejezet magyarul is olvasható. A regény máig az egyik legnépszerűbb könyv Kelet-Ázsiában, amelyt hagyományos bölcsességéért és fantasztikus tündérmeséjéért szeretnek az olvasók.

Egy koreai közmondás szerint „csak az beszéljen életről, aki már olvasta a Három Királyság történetét.

Kerekes Tamás

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.

www.marlonbrandy.nolblog.hu

thomaskerekes@msn.com

1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz

Gabo Kiadó

E regény egy olyan ember vallomása, aki nem követett el semmit.

A kiadó:

Páros novellák és kisregények

Vámos Miklós nyelvi duplikátumai térben és időben teremtenek grammatikai koherenciát, s ha a posztmodern irodalmi hablatyot elhagyom, akkor a könyv tényleg szerethetővé válik, mi több, olvasmányossá és a szerző életrajzában beteljesedik az Ernst Hemingway által hangoztatott önbeteljesítő prófécia: ”Minden igazi jó kurva előbb utóbb megtalálja a hivatását:”, és a narrátor végre Herr Szerzővé válhat.

Vámos Miklós beült az irodalomba, mint a pódiumon egy leánynévtől ihletett rangos kiadónál szokott egy székbe.  S mindig benne van a tévébe’

Hogy a szerző életében írt-e le egyáltalán egy olyan gondolatot, vagy mondatot, ami említésre, netán mementó gyanánt szolgál, netán bekerül az irodalmi pantheonba, azt két egymásnak ellenfeszülő tábor vitatja ádázul. Én egyik táborba sem tartozom.

Azt azonban az irodalmi páratlan párosokról elöljáróban elmondhatom, hogy hiába keveri a kiskunborzasztói ecceri ember a havat tequilával, mégsem lesz belőle eszkimófröccs, de annyit megengedhetőnek tartunk, hogy író az, akinek olvasója van, márpedig Vámos Miklósnak van. Gyanítom javarészt hölgyek, de hát a Harry Potter őrület után már csak ez marad irodalmunk kékharisnyás befogadói számára, akik még Garaczi László fecnijét is hajlandók egy laptoppal zsenírozni. Vámos Miklós pedig ennél többet ér. Elsősorban újra feltámadó személyességével, másodsorban valóban létező újító szándékával, mely ugyan elsősorban saját magára vonatkozik, mégis a szerző profitál belőle. A lektűr és a veretes széppróza közt évek óta imbolygó szerzőt eredetiben idézem: „Nem az írók fingják a passzátszelet”(elhangzott egy szolnoki író-olvasó esten a Herr Szerző szájából- Kerekes Tamás), de az már régóta világos, hogy írni kell, mert meggörbül a világ gyémánttengelye, s ennek a korszerűtlen, de mégis ésszerű művészeti hadparancsnak Vámos Miklós maradéktalanul eleget tesz, az olvasó gyönyörűségére. Hol számot vet makáma ritmusban, ritmikus prózában, hol tótágast állítja a hatvanas évek kamaszkori értékrendjét, de az epikai ív az irigylésre méltóan feszül, néha ugyan meggörbül kissé, de az írói ontológia megtartja a szerző és a befogadó közti térben, és nem esik le. Magyarán költ, ha van rá költség. Még akkor is, ha minden út Csombéhoz vezet. Én legalábbis szívből örülök, hogy a szerző kilépett saját lelkiismeretének kísértetkastélyából és korjelenségekre reflektál. Olyan szinten, ami a karácsonyfa alá való. Vámos Miklós visszatért a már-már korszerűtlennek tartott narratívához, a történetmondáshoz. Majd a tekintetes kánon megmondja, hogy mennyire sirály. Én örömes melegszem a tábortüze melegénél. Van benne ugyan nyelvi evokáció, némi eszképizmus, és minimálpróza a maximalista fokán, én végigélveztem, néha hangosan felnyerítettem. Most álljunk meg kissé. Hogyan végez Vámos Miklós ezzel a kötetével a kreatív írásművészet 2009-es Grand Slam-jében? A válasszal várjunk egy kicsit. Előbb olvassák el. És karácsony előtt, kérem, gondolkozzanak el, hogy mit akarnak a fa alá, egy csomó izgalmas gondolatot, vagy egy jó tweed- zakót, hölgyek meg Gucci , vagy Prada cipőt? És a válaszuk már el is döntötte a könyv értékét.

Ha valaki azt hinné netán, hogy Kerekes Tamás, akinek elve: „se fejet, se derekat”, Vámos Miklós irodalmi kurátorsága miatt hajbókol, azt szívesen várom egy kötetlen eszmecserére.

Kerekes Tamás

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.

www.marlonbrandy.nolblog.hu

thomaskerekes@msn.com

Csurgai Ferenc

Benne hetven művész lakik, s egy, odabent eget mér és bólint. Installációiban a lényeg, mint a jelenség habja mutatkozik meg a figyelmesen szemlélődőnek. Műveit azonban nem elég a képi ábrázolás megszokott eszközeivel befogadni, mert műalkotásaiban maga az anyag válik egy magasabb rendű formává, megőrizve annak szívós föld alatti karszthátterét, s a hatalmas lombkorona sejteti csupán, hogy a művész által feltalált anyag alatt milyen roppant gyökérzet munkál, s termi a magasban roppant gazdag formavilágát. Csurgai Ferenc szintén egy arányaiban is figyelemre méltó esztétikai mamutfenyő, mely bőven termi tobozait, de hát több ölre van az alja. A durván 10 évre visszanyúló kutatás az anyag után, mely mindent kifejezhet, megkerülvén a színezett műgyanták világát, elérte az öntött beton síkját, hogy aztán meghökkentő módon hangtani összefüggésekkel gazdagodjunk, de hát maga a matematika is zene, húrok ritmikus, harmonikus rezgése, illetve annak felismerése és szabályainak rögzítése, s Csurgai Ferenc alkotásaiból a Madách Imre Tragédiájából megismert Világszellem moraja szól hozzánk. Csurgai Ferenc márványból rak falut. Ám ennek a falunak hangból van a betonja.  Ugyan elvet üres edényt, de győzni segít szegényt. A legalább négy értelmezést is lehetővé tévő műalkotások sora módszeres hermeneutikai kutatás segítségével fejthető meg csak, de néha olyan jó megállni egy-egy alkotása nyugalmat árasztó atmoszférája alatt, vagy egy-egy szarkofág mindez, mely figyelmez: a világ sírköve alatt mégy. Ennek az útnak a ceglédi születésű láthatatlan harcos számára több stációja volt, miután felismerte, hogy a divat elmúlik, az ecset megmarad. Majd ezután tette meg az első lépést a képi kompozícióból a tér-idő- anyag-lét materializálódásába, azaz a múlt felbukkan a jelenben. Csurgai Ferenc nem áll messze attól, hogy feltalálja az átlátszó képet. Örömmel jelentem, hogy a Mester még nem jár a vízen, de már gyakorol. Hisz jó húsz-harminc év még előtte áll.(Kerekes Tamás)

Amit tudni érdemes

CSURGAI Ferenc

képzőművész

(Cegléd, 1956. október 1.–)

1979-85: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Klimó Károly, Blaski János, Kokas Ignác. 1990-93: Derkovits-ösztöndíj. Bár festő, munkássága azonban három-négy különféle irányban bontakozott ki. Tevékenységének első és legjellegzetesebb területe az informel és az anyagfestészet személyessé tétele és újragondolása a 80-as évek végén, annak tanulságaival. Festészetének problémája az alapfelület és a belefoglalt egyszerű, monolit forma kettősségére épül, azaz, miként lehet egyszerű, stilizált, szimbolikus formákat (tornyokat) az alap szerves részeként megjeleníteni. Képi megoldásának három összetevője van: a felület (az illúzió), az anyag (a szubsztancia) és a forma (a szimbólum). A 80-as évek végén és a 90-es évek elején készült művei egyrészt illeszkednek az adott időszak kortársi törekvéseihez, másrészt a ~et foglalkoztató személyes kifejezési forma eredményét tükrözik. Bár ~ főként materiálfestészettel foglalkozott a 80-as, 90-es évek fordulóján, mégsem mondott le a fény, az illúzió és a tér komplexebb megjelenítéséről. Munkáinak ezt a másik típusát nevezzük "vetített plasztikának" (harcos büsztök, "város makettek"), amelyek egyszer különféle színes vetített ornamentikával, máskor pedig élő előadással, performansszal teljesedtek ki (pl.: Ré keresése). A vetített plasztikákkal egyrészt a kísérletezést hozta vissza, másrészt a mítosz beemelésével időtlen térbe helyezte át a jelenlét "keresést", amelybe időnként maga is belépett. Az elmúlt években 12 darabos sorozatokat készített, többek között maszkokat "belső tájjal". Sorozatai a kép és a tárgy viszonyát, összefüggését reprezentálják. A maszkok mellett kollázsokkal, fakorongokkal és betonszobrokkal is kísérletezik.

Mesterei: Klimó Károly, Blaski János, Kokas Ignác.

Egyéni kiállítások

1985 • Kossuth Múzeum, Cegléd

1986 • Blaskovits Múzeum, Tápiószele • Fotógrafika, UG Galéria, Szombathely

1988 • Stúdió Galéria, Budapest • Ceglédi Galéria, Cegléd

1989 • Kortárs Galéria, Jászberény

1994 • Empedoklész-ünnep, Carmina Galéria, Budapest

1995 • Alkotóház, Kisújszállás • Festészet-óh, Ceglédi Galéria, Cegléd

1999 • Kossuth Lajos Gimnázium, Cegléd.

Válogatott csoportos kiállítások

1985-93 • Fiatal Képzőművészek Stúdiója kiállítások

1990-93 • Derkovits-ösztöndíjasok beszámoló kiállítása

1986 • Dunaújvárosi tárlat, Dunaújváros

1986-95 • Ceglédi Kultúráért Alapítvány kiállításai, Ceglédi Galéria, Cegléd

1987 • II. Nagykőrösi Grafikai Tárlat, Nagykőrös • Nagykőrösi alkotóház résztvevőinek beszámoló kiállítása, Nagykőrös

1990 • Architektonikus gondolkodás ma, Műcsarnok, Budapest

1995-96 • Homoródmente Művésztábor, Homoródszentmárton (RO)

1995 • Három festő, G Galéria, Nagymaros

1996 • IV. Szobrászrajz Biennálé, Vigadó Galéria, Budapest • Képzőművészeti kiállítás a honfoglalás 1100. évfordulóján, Ceglédi Galéria, Cegléd

1998 • II. Lépés a jövőbe (Design kiállítás), Vigadó Galéria, Budapest

Művek közgyűjteményekben

Margitszigeti Szabadtéri Színpad előcsarnoka (vasbeton dombormű, 1984) • Architektonikus forma (színezett beton, 1991, Toldi F. Kórház, Cegléd) • Bűvös négyzet (kétoldalas dombormű, 1993, Tokió, Japán).

Irodalom

SIKLA: Beszélgetés ~cel, Ceglédi Hírmondó, 1990. december

BÁRDOSI J.: Róna, Új Művészet, 1991. október

(Bárdosi József)

artportal.hu

Kerekes Tamás

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.

www.marlonbrandy.nolblog.hu

thomaskerekes@msn.com

Csillának a Panorámába

A legendás Nyugat feltámasztásán munkálkodó, legfrissebb irodalmi folyóirat, a Budapest Bristol (annak idején a Nyugat a Bristol Kávéházban alakult meg) preferálja a ceglédi szerzőket. Már a második számában találhatunk a holt klasszikusok(Balzac, Flaubert, Tolsztoj) mellett magyar, élő kortárs szerzőt: Podmaniczky Szilárdot. Aztán a decemberi szám több meglepetést is tartogat a ceglédiek számára.

„Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának” -olvasható a címlapon Kurt Vonnegut gondolata.

A decemberi szám szerzőinek hevenyészett névsora: Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Örkény István, Lovik Károly, Charles Bukowski, Móra Ferenc, Ady Endre, Ewelyn Waugh, Dashiell Hammett, Rejtő Jenő.

És van okuk örülni a ceglédieknek, mert szerepel benne a ceglédi születésű Tömörkény István novellája, Cserna-Szabó András írása A ceglédi bicskás, és beállt a sorba Kerekes Tamás is, Az irodalmi siker titka c. írásával. A folyóirat Cegléden is kapható az újságos-kioszkokban, de Kerekes Tamás a lap decemberi számát eljuttatja a Ceglédi Városi Könyvtár számára is még szilveszter előtt. Remélhető, hogy örül Cegléd. Podmaniczky Szilárd nemrég tette közzé Szép magyar szótár c. alapvetését. Kerekes Tamás Rájdersz Dögleszt c. regénye (Bíbor Kiadó) a FISZ(Fiatal Írók Szövetsége) által kiírt regénypályázaton harmadik helyezést ért el. A művészettörténész szakma megállapítása szerint a könyv 2008 legszellemesebb és legizgalmasabb kötete volt. Úgy tűnik, hogy a sikerszéria folytatódott Kerekes Tamás számára, mert a Garbo Kiadó országos novellapályázatán annyira jól szerepelt, hogy a kiadó december elsején egy szerzői estet is rendezett számára Budapesten a Garbo Kiadó-ban.

Alant olvasható Kerekes Tamástól a lap számára eljutatott írása.

Kerekes Tamás

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.

www.marlonbrandy.nolblog.hu

thomaskerekes@msn.com

A Nyugat utóda lehet

Budapest Bristol

Főszerkesztő: dr.Mezővári Gyula

Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött,. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának (Kurt Vonnegut)

Az ország legfrissebb irodalmi folyóirata

A kollégák: a harmadik, decemberi számból

Mark Twain, Balzac, Flaubert, Kurt Vonnegut, Dashiel Hammett, Bukowski, Lovik Károly, Móricz Zsigmond, Gabriel Garcia Marquez, Karinthy Frigyes, Tömörkény István, Móra Ferenc, Rejtő Jenő . Ady Endre és

Kerekes Tamás

"Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t."

Magyar Irodalom Rt.